Maradt a 0,75 százalékos kamatszint Csehországban

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a cseh központi bank csütörtökön, így az irányadónak számító kéthetes repokamat továbbra is rekord alacsony szinten, 0,75 százalékon marad.

A bank indoklása szerint semmi nem indokolja a monetáris szigorítást: a korona erős és lényegében nincs inflációs veszély, a megszorító intézkedések lassítják a gazdasági növekedést. Utoljára az idén májusban változtatott a kamaton a nemzeti bank, akkor 25 bázispontos csökkentést hajtott végre.

 

A brit jegybank - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság központi bankja - huszadik hónapja, tavaly március óta tartja fél százalékon a kamatszintet, de már a tavaly januári fél százalékpontos csökkentéssel kialakult akkori, 1,50 százalékos kamatszint is történelmi mélypont volt, az 1694-ben alapított Bank of England alapkamata korábban ugyanis soha nem süllyedt 2 százalék alá.

 

A brit gazdaság rekordhosszúságú, hat negyedévig tartó recesszió után a tavalyi utolsó negyedévben kezdett ismét növekedni. A brit recesszió mélységi rekordot is döntött: a 2008-ban mért legutóbbi csúcspont és az elmúlt ciklus mélypontja között összesen 6,4 százalékkal zuhant a brit GDP-érték. A növekedés azonban az utóbbi időben erősen meglódult.

 

Az idei második negyedévben 1,2 százalékkal bővült az előző három hónaphoz mérve a hazai össztermék az első negyedévi 0,3 százalékos plusz után - ilyen gyors negyedéves GDP-emelkedést 2001 óta nem tapasztaltak Nagy-Britanniában -, és bár a múlt héten közzétett előzetes becslés a harmadik negyedévben 0,8 százalékra lassult vissza a növekedési ütem, ez is a kétszerese volt az előzetes várakozásnak.

 

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi tanácsadó cég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) azonban a Bank of England monetáris tanácsának csütörtöki ülése után kiadott gyorselemzésében felidézi, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve előző nap várakozáson felüli méretű, 600 milliárd dolláros újabb mennyiségi enyhítő programot jelentett be, miután az amerikai gazdaság kilábalása a tavalyi erős kezdet után az idén lendületet vesztett.

 

A CEBR szerint a brit gazdaságban is hasonló növekedési profil várható, vagyis az idei, kezdeti "visszapattanás" után jövőre már lassabb lesz a növekedés, mint az idén. A CEBR elemzői ennek alapján azzal számolnak, hogy a Bank of England 2011 első negyedében felújítja mennyiségi enyhítési programját, és "legalább 2012-ig" nem emeli alapkamatát.

 

A brit jegybank - több mint három évszázados történetében első ízben - tavaly tavasszal folyamodott a gazdaságélénkítő célú mennyiségi enyhítéshez, vagyis a tavaly március óta történelmi mélységben tartott alapkamat mellett likviditásinjekcióval is megpróbálta feléleszteni a brit gazdaságot. Ennek eddigi - már elköltött - kerete 200 milliárd font (több mint 60 ezer milliárd forint) volt.

 

A mennyiségi enyhítés lényege az, hogy a jegybank "új pénzt" teremt - jóllehet ez fizikai valójában, bankjegyek formájában nem jelenik meg -, és ebből vásárol elsősorban államkötvényt. A brit jegybank azonban a pótlólagos likviditásból az első fordulóban juttatott közvetlenül a reálgazdaságba is, vállalati adósságpapírok vásárlása révén. A módszer mindazonáltal erőteljesen inflációveszélyes, és az éves összevetésű brit infláció az idei évben eddig - egy kivételével - minden hónapban egy százalékpontnál nagyobb mértékben meghaladta a kormány által a jegybank számára kitűzött 2 százalékos célt.

Mennyi alvásra van valóban szüksége a szervezetednek? Számold ki most kalkulátorral!

Az alvás az egyik legfontosabb, mégis leginkább alábecsült biológiai szükséglet. Nem csupán a fáradtság megszüntetéséről van szó: az alvás alapvetően meghatározza az anyagcserét, az idegrendszer működését, az immunválaszt és a hormonális egyensúlyt. Ennek ellenére sokan nem tudják pontosan megmondani, mennyi alvásra lenne valóban szükségük.
2026. 02. 06. 00:01
Megosztás:

Nem lepte meg az EKB-t a cél alatti infláció

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően ismét 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt. A döntés ismételten egyöntetű volt.
2026. 02. 05. 23:30
Megosztás:

A Qualcomm negyedéves profitja csökkent, bevétele nőtt

Az amerikai Qualcomm Inc., a világ egyik legnagyobb félvezetőket, processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó cége 6 százalékos nyereségcsökkenésről és 5 százalékos bevételnövekedésről jelentett az első pénzügyi negyedéve után.
2026. 02. 05. 23:00
Megosztás:

Révész Máriusz: program indul az élhetőbb településekért

Kísérleti jelleggel nyolc helyen indít programot az élhetőbb településekért az aktív Magyarországért felelős államtitkárság - jelentette be Révész Máriusz államtitkár csütörtökön Edelényben, a témában tartott konferencián.
2026. 02. 05. 22:30
Megosztás:

450 új munkahely jön létre a kínai Evoring 39 milliárd forintos beruházása nyomán Jászfényszarun

Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun, ami ráadásul tovább erősíti Magyarország éllovas pozícióját az elektromos autóipari átállásban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.
2026. 02. 05. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 05. 21:30
Megosztás:

Nyereségesebb, mint a SHIB vagy a SOL? A Digitap nagy volumenű betéti fejlesztése világszerte figyelmet kelt

Miközben a Shiba Inu és a Solana árfolyama az utóbbi időben esett, egyre több kereskedő fordul érdeklődéssel a Digitap ($TAP) felé. Ez a globális bankolási alkalmazás – vagy „omnibank” – nemzetközi figyelmet keltett a Solana-betétekhez kapcsolódó frissítésének bevezetésével, amely tovább fejleszti a platform több-blokkláncos (multi-chain) képességeit.
2026. 02. 05. 21:00
Megosztás:

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 02. 05. 20:30
Megosztás:

Rekordot döntött tavaly az Ukrajnának nyújtott EBRD-finanszírozások értéke

Minden eddiginél több, az egy évvel korábbi rekordnál is nagyobb értékű finanszírozást nyújtott Ukrajnának tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 02. 05. 20:00
Megosztás:

A Trumphoz köthető WLFI kriptocég félmilliárd dolláros emirátusi befektetése vizsgálat alatt

Újabb politikai botrány bontakozik ki az amerikai kriptovaluta-szektorban. A World Liberty Financial, egy Donald Trump családjához köthető kriptocég 500 millió dolláros, az Egyesült Arab Emírségekből (UAE) származó tőkebevonása miatt kongresszusi vizsgálat indult. A gyanú szerint a befektetés nemzetbiztonsági kockázatokat hordozhat, és hatással lehetett az Egyesült Államok mesterséges intelligenciával és exportkontrollal kapcsolatos politikájára is.
2026. 02. 05. 19:30
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos idő, töltődnek a talajok

Folytatódik az enyhe, csapadékos időjárás, tovább töltődik nedvességgel a talaj, amire főként a középső országrészben van nagy szükség, ahol még mindig sok nedvesség hiányzik a felső egyméteres rétegből is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 02. 05. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 02. 05. 18:30
Megosztás:

Elemzés: mérsékelt kiskereskedelmi forgalombővülés

A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom decemberi adatait. Összességében éves alapon 3,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatással igazított adatok szerint. A tényszám pontosan megegyezik az általunk várttal, azonban elmaradt a kicsit optimistább, 4 százalékos bővülést váró Bloomberg piaci konszenzustól.
2026. 02. 05. 18:00
Megosztás:

Bhután titokban több mint 22 millió dollár értékben adott el Bitcoint – újabb eladási hullám jöhet?

A világ egyik legelszigeteltebb országa, Bhután, csendben, de következetesen használja a Bitcoint állami eszközként – most azonban ismét felbolygatta a kriptoközösséget. A Himalájai Királyság az elmúlt héten több mint 22 millió dollárnyi BTC-t mozgatott meg, ami újabb találgatásokat indított el egy esetleges eladási hullámról. Vajon a világ egyik legnagyobb állami BTC-birtokosa ismét piacra lép?
2026. 02. 05. 17:30
Megosztás:

Nem lassít a Palantir

A Palantir újabb lehengerlő negyedévet produkált: miközben bevételei 70 százalékkal ugrottak meg és rekordprofitot ért el, továbbra is példátlan ütemben nő mind a kormányzati, mind a vállalati megrendelések száma. A cég rendkívül profitábilisan működik és az AI alapú szoftverek iránti kiugró kereslet 2026-ra is optimista kilátásokat vetít előre.
2026. 02. 05. 17:00
Megosztás:

Csökkent a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2026. 02. 05. 16:30
Megosztás:

Vitalik Buterin: Zsákutca a klónblokklánc – az Ethereum ökoszisztémának valódi innovációra van szüksége

Vitalik Buterin ismét egyértelmű üzenetet küldött az Ethereum-fejlesztőknek: az „copy-paste” EVM-láncok és a felszínes layer-2 kapcsolatok hosszú távon az ökoszisztéma stagnálásához vezetnek. Szerinte a kényelemre optimalizált megoldások helyett valódi, új képességeket hozó innovációkra van szükség.
2026. 02. 05. 16:00
Megosztás:

Januárban 1,6 százalékos volt az éves infláció Csehországban

Januárban 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Csehországban az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) csütörtökön Prágában.
2026. 02. 05. 15:30
Megosztás:

Változás a vezetésben: előtérben a bizalom - A munkahelyi működés új mozgatórugói

Új megvilágításba helyezték az elmúlt évek tapasztalatai a vezetők szerepét és a munkahelyi működés alapjait. A Leading with trust című tanulmányból is kiderült, hogy a bizalom tudatos építése ma már nem csupán értékválasztás, hanem a hatékony együttműködés és a fenntartható teljesítmény egyik legfontosabb alapja. A kutatás olyan, eddig kevésbé látható működési mechanizmusokra is rávilágít, amelyek jelentősen befolyásolják, hogyan érzik magukat az emberek a munkahelyükön, és hogyan születnek meg a mindennapi döntések.
2026. 02. 05. 15:00
Megosztás:

A forint és a cseh korona erősödött az euróval és a dollárral szemben

Azok a vállalatok, amelyek rendelkeztek devizastratégiával, már 2026 januárjában javíthatták eredményeiket – különösen az importőrök. A fedezet hiánya alacsonyabb árrést jelentett az exportőrök számára.
2026. 02. 05. 14:30
Megosztás: