Martonyi: A jegybanktörvény módosítása és a stabilitási törvény nem akadályozzák az IMF-fel kötendő megállapodást

Martonyi János külügyminiszter szerint sem a jegybanktörvény módosítása, sem a pénzügyi stabilizációról szóló jogszabály elfogadása nem gördíthet akadályt az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodás elé.

Mint a külügyminiszter pénteken az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a megállapodás belső gazdasági, jogi és külső feltételei is adottak, Magyarország érdeke pedig az, hogy a megállapodás tisztességes és korrekt feltételekkel, minél előbb létrejöjjön. A tárcavezető José Manuel Barroso bizottsági elnök Orbán Viktor kormányfőnek írt levelével kapcsolatban - amelyben a bizottság elnöke azt kérte, a kormány vonja vissza a jegybanktörvény módosításáról és a pénzügyi stabilizációról szóló javaslatot - közölte: "a magyar alkotmányos rendből fakadó okokból" a két szóban forgó törvényjavaslat visszavonására nincs lehetőség.

 

Hozzátette: a jegybanktörvény módosításánál a kormány figyelembe vette az Európai Központi Bank észrevételeinek "túlnyomó többségét" és konzultált a Nemzeti Bank elnökével is. A harmadik alelnöki poszt létrehozása nem érinti a jegybank függetlenségét, és a Monetáris Tanács kibővítése után sem lesz akkora, mint amilyen már egy korábbi időszakban volt - mutatott rá. Hozzátette: az Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségét az alkotmány deklarálja, ha ennek ellenére a bizottság mégis úgyis ítélné meg, hogy a jegybank függetlenségén "csorba esik, vagy azt valami veszélyezteti", akkor lehetősége van rá, hogy kötelességszegési eljárást indítson.

 

Martonyi János kiemelte: "a két önálló pénzügyi szervezet", azaz az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonása nincs napirenden, "ilyen törvényjavaslat nem készül, az alkotmánymódosítás ennek csak elvi lehetőségét teremti meg arra a jövőbeli esetre, ha követni akarjuk azt az európai tendenciát, ami a jegybanki és pénzügyi felügyeleti tevékenység egységes szervezet keretében történő végzésére irányul".

 

A stabilitási törvény több szempontból, európai összehasonlításban is élenjáró jogszabály, hiszen éppen a pénzügyi-gazdasági stabilitás feltételeit akarja "kőbe vésni" - hangsúlyozta. Kifejtette: a jogszabály összhangban áll az eurózóna válságának megoldására tett eddigi és jövőbeli törekvésekkel. "Az egy- vagy többkulcsos adóról természetesen lehet vitákat folytatni", de ez nem érinti az uniós jogot és az ebből fakadó kötelezettségeket "- mondta a miniszter. Hozzáfűzte: a kétharmados törvény ebben az esetben "kétségkívül erősíti a szabályozás stabilitását", de az elmúlt húsz év tapasztalatai azt mutatják, hogy "önmagában a kétharmados követelmény nem jelent változtatási tilalmat", hiszen az elmúlt évtizedekben a kormánykoalíciók összetételétől és többségétől függetlenül minden parlamenti ciklusban születtek kétharmados törvények.

 

A külügyminiszter hangoztatta: Magyarországnak érdeke, hogy csatlakozzon az új uniós kormányközi szerződéshez, azzal a tervezetben szereplő feltétellel, hogy az eurózónán kívüli tagállamokra - így Magyarországra is – csak akkor lesznek érvényesek a rendelkezései, ha csatlakoznak az övezethez. Ez a lépés és a bizottsággal, továbbá az IMF-fel kötendő megállapodás megteremti a feltételét annak, hogy az ország meginduljon majd a növekedés útján, és ne sodródjon az integráció perifériájára, hanem folytathassa azt a kül-, európai- és gazdaságpolitikát, amelynek célja a centrumba kerülés - hangsúlyozta a külügyminiszter. Úgy vélte, fontos lenne, hogy elismerjék azokat a "különleges erőfeszítéseket", amelyeket Magyarország a költségvetési fegyelem megteremtésére, az államadósság csökkentésére és a pénzügyi-gazdasági stabilitás megerősítésére tesz.

 

Véleménye szerint "nem mindenki látja világosan, milyen jelentős eredményeket" ért el az ország azzal, hogy a költségvetési hiányt 3 százalék alá viszik, csökken az államadósság, kedvező a kereskedelmi és a folyó fizetési mérleg és magas a devizatartalék, a Bankszövetséggel kötött megállapodás pedig lehetőséget ad a devizahitelezés okozta súlyos gondok megoldására. Utóbbi kapcsán Martonyi János megjegyezte: ez jelentős eredmény, amelyről a viták és Barroso levele elterelték a figyelmet, holott a csaknem egymillió háztartás devizaadóssága az ország "sebezhetőségi tényezője" Kiemelte: a feltételek tehát megvannak ahhoz, hogy Magyarország az EU "egyik legfegyelmezettebb, legstabilabb tagállama legyen". Ez összhangban áll azzal a kiemelt szereppel, amelyet Magyarország már uniós elnöksége idején, a pénzügyi fegyelmet és gazdaságpolitikai koordinációt erősítő hatos jogszabálycsomag elfogadtatásában betöltött – fűzte hozzá. (MTI)

Lassuló gazdaság, növekvő nyomás: A Fed döntése a kriptovaluta piac irányát is meghatározhatja

A kriptovaluta-piac újra a reflektorfénybe került, ahogy a befektetők figyelme a decemberi Fed-ülés felé fordul. A kamatcsökkentési spekulációk és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak egyaránt feszültséget keltenek – nem csak a tőzsdéken, hanem a digitális eszközök piacán is. Vajon a "galambhangú" Fed újra felforgatja a Bitcoin és az Ethereum pályáját? A cikkben részletesen bemutatjuk, mit üzennek a jelenlegi monetáris jelek a kriptobefektetőknek.
2025. 12. 06. 03:00
Megosztás:

Kiderült, mivel fűt a Mikulás Lappföldön -25 fokban

A Mikulásról mindenki tudja, hogy decemberben bejárja az egész világot, de arról már kevesebbet beszélünk, hogyan vészeli át a Lappföldön jellemző, akár -25 °C-os telet.
2025. 12. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj összegét növeli: a beteg hozzátartozó ápolása!

A beteg – különösen a beteg gyermek – tartós, személyes ápolása során többféle ellátási forma is segíthet az ápoló személy helyzetének megkönnyítésében. Az alábbiakban ezen ellátások és a nyugdíjjogosultság összefüggéseit tekintjük át.
2025. 12. 06. 01:00
Megosztás:

Aláírták az 1,2 milliárd eurós hitelszerződést az MVM Tisza erőmű megépítéséhez

Aláírták az MVM Tisza Erőmű Kft. (MVM Tisza) tiszaújvárosi telephelyén megvalósuló Tisza Kombinált Ciklusú Gázturbinás Erőmű (CCGT) beruházásának finanszírozását szolgáló, 1,2 milliárd eurós hosszú lejáratú szindikált hitelszerződést - közölte az MVM pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 00:05
Megosztás:

A befektetők már túlléptek a DOGE 1 dolláros álmán – Itt az új „XRP-gyilkos”, a következő 100-szorozásra képes DeFi gyöngyszem?

Dogecoin 1 dollárig? Talán majd, ha a BTC eléri az 500 000 dollárt. Mivel ez az árfolyamszint sokak számára inkább álomnak tűnik, a befektetők a DOGE-n túli, nagyobb potenciállal rendelkező alternatívák felé fordulnak.
2025. 12. 05. 23:00
Megosztás:

Újraindít három debreceni járatot a Wizz Air

A Wizz Air három debreceni járatát is újraindítja a 2026-os nyári menetrendi időszakban, így Tel Aviv, Eindhoven és Isztambul ismét elérhető lesz - tájékoztatta a légitársaság pénteken az MTI-t.
2025. 12. 05. 22:00
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Elérheti a Digitap ($TAP) 2025-ben a Ripple token jelenlegi, 2,18 dolláros szintjét?

Az XRP árfolyama szokatlanul nyugodt, alig mozdul el, miközben más nagyobb altcoinok, például az Ethereum sokkal erőteljesebb lendületet mutatnak. Az XRP jelenleg körülbelül 2,18 dolláron forog, azonban az oldalazó konszolidáció és a gyengülő trendjelzések sok befektetőt frusztrálnak.
2025. 12. 05. 21:00
Megosztás:

Szeptember óta lejtmenetben a nemzetközi élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint novemberben tovább mérséklődtek az élelmiszerárak, mivel a gabonafélék kivételével az összes fontosabb alapvető élelmiszer jegyzése csökkent.
2025. 12. 05. 20:00
Megosztás:

A Bitget részvényfedezetű határidős termékei átlépték a 10 milliárd dolláros kereskedési volument, miközben a globális traderek tömegével fordulnak a tokenizált részvények felé

A világ legnagyobb Univerzális Tőzsdéje (UEX), a Bitget ma bejelentette, hogy az amerikai részvényekhez kötött határidős termékeinek kumulatív kereskedési volumene meghaladta a 10 milliárd dollárt.
2025. 12. 05. 19:30
Megosztás:

Vezetőváltásra került sor a Mol szlovákiai leányvállalatának élén

Decemberben távozik a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaf éléről a céget leghosszabb ideig vezető Világi Oszkár, akinek helyét ezzel egyidejűleg Szabó Gábor veszi át, aki eddig már több különböző vezetői funkciót is betöltött a Mol-ban - közölte az MTI pozsonyi irodájával a Slovnaft sajtószóvivője pénteken.
2025. 12. 05. 19:00
Megosztás:

Akár 5 év garanciával vásárolhatók meg a Brother új nyomtatói

Az üzleti döntéshozók számára ma már nemcsak a megbízhatóság, hanem a kiszámítható és hosszú távú költséghatékonyság a legfontosabb szempont, amikor irodai nyomtatót választanak. A Brother év végi promóciója mindkettőt biztosítja: a legújabb tintatartályos modellek akár 5 év, a mono lézer készülékek pedig 3 év gyári garanciával vásárolhatók meg, előbbiek kizárólag 2025. december 31-ig. A garancia kibővítése regisztrációhoz kötött.
2025. 12. 05. 18:30
Megosztás:

Piaci oldalazás: a Bitcoin és az Ethereum is irányt keres – meddig tarthat a bizonytalanság?

A hét eleji pánikszerű eladási hullám után – amikor a Bitcoin néhány óra alatt 91 000 dollárról 85 000 dollár közelébe zuhant –, ma már jóval nyugodtabb hangulat uralja a kriptopiacot. A nagyobb tokenek visszapattantak a mélypontokról, ugyanakkor továbbra sem sikerült egyértelmű trendet kialakítaniuk.
2025. 12. 05. 18:00
Megosztás:

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának tesztüzeme

A végéhez közeledik a Budapest-Belgrád vasútvonal építése, megkezdődött a magyarországi szakasz tesztüzeme - jelentette be Hegyi Zsolt a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán.
2025. 12. 05. 17:30
Megosztás:

Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák

Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. az MTI-vel pénteken.
2025. 12. 05. 17:00
Megosztás:

Átmeneti szünet a LUNA hálózatán: A Binance felfüggeszti a ki- és beutalásokat frissítés miatt

Ha LUNA-t (Terra) tartasz a Binance-en, van egy fontos hírünk: 2025. december 8-án ideiglenesen szünetelni fog a LUNA tokenek ki- és beutalása a tőzsdén. Mielőtt pánikba esnél: ez nem hiba vagy vészhelyzet, hanem egy előre tervezett lépés, amely a Terra blokklánc frissítésének zavartalan lebonyolítását szolgálja. Mutatjuk, mit érdemes tudni, és miért jó ez hosszú távon.
2025. 12. 05. 16:30
Megosztás:

Mi gátolja a roma fiatalokat a szakmai kiteljesedésben?

Továbbra is komoly hátránnyal indulnak a roma fiatalok a továbbtanulás és a munkavállalás területén – hívja fel a figyelmet az idén 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élő romák olyan települési és infrastrukturális hiányosságok között nőnek fel, ahol nem adottak a tanulás alapfeltételei, így már az általános iskolát is nehézségekkel kezdik, miközben az iskolarendszernek az esetek döntő többségében nincs megfelelő eszköze a támogatásukra.
2025. 12. 05. 15:30
Megosztás:

Kukásautó-kartellt tárt fel a GVH

Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon egyes gyártó cégek több éven keresztül.
2025. 12. 05. 15:00
Megosztás:

A Főtaxi továbbra is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hosszú távú partnere, míg az Uber appal támogatott szolgáltatással jelenik meg a reptéren

A Budapest Airport többfordulós, szakmai tender keretében választotta ki azokat a szolgáltatókat, akik 2025 és 2030 között biztosítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az érkező utasok taxis személyszállítását. A kiválasztási folyamat célja az volt, hogy olyan partnerek működjenek a repülőtéren, akik a rekordot döntő utasforgalom mellett is stabil, megbízható és magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak.
2025. 12. 05. 14:30
Megosztás:

Novemberben is kedvezőbbek voltak a hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagánál

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak novemberben is kedvezőbben alakultak a szomszédos országok átlagánál.
2025. 12. 05. 14:00
Megosztás:

Szabad utat kap a szabályozott spot kriptokereskedelem Amerikában

Az amerikai szabályozók végre megnyitották az utat a spot kriptokereskedelem előtt a szövetségi felügyelet alatt működő tőzsdéken. A CFTC döntése mérföldkő az amerikai kriptopiacon: most először lehet közvetlenül, szabályozott környezetben kriptoeszközökkel kereskedni – mindez új korszakot nyithat a befektetők és intézmények számára egyaránt.
2025. 12. 05. 13:30
Megosztás: