Martonyi: az állampolgársági törvény módosítása az első intézkedések között lesz

(MTI) - Az új parlament első intézkedéseinek egyike az állampolgársági törvény módosítása lesz - közölte Martonyi János.

A leendő külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán azt mondta: a kormány szándéka, hogy kiiktassa az állandó letelepedés követelményét az állampolgárság megszerzésének feltételei közül. Hozzátette, hogy az állampolgárságot továbbra is egyéni kérelem alapján adják majd meg. "Nincs szó arról, hogy automatikusan állampolgárságot adnánk 2, 3 vagy 4 millió magyarnak" - mondta Martonyi János. A politikus arra is kitért, hogy az intézkedés nem jár a szavazati jog kiterjesztésével, a választásokon továbbra is csak azok a kettős állampolgárok adhatják le voksukat, akik állandó tartózkodási hellyel rendelkeznek Magyarországon.

 

Elmondta, a törvénymódosítás azért is szükséges, hogy megszüntessék a szomszédos országokban élő magyarok hátrányos megkülönböztetését, ma ugyanis például egy Németországban vagy az Egyesült Államokban élő magyar könnyebben juthat magyar állampolgársághoz, mint ők. A szlovákiai nyelvtörvényről szólva Martonyi János kijelentette: véleménye szerint az az Európai Unió jogelveivel és a szlovák alkotmánnyal is ellentétes, ezért egyes rendelkezéseinek a módosítása vagy a jogszabály visszavonása szükséges. Mint mondta, a nyelvhasználat korlátozása egy alapvető emberi jog csorbítása. "Ennek a kérdésnek az egyetlen kielégítő megoldása az lehet, ha ezek a rendelkezések valamilyen technikával eltűnnek a szlovák jogrendszerből" - mondta, hozzátéve, ez jelentheti egy a nyelvhasználat jogát garantáló kisebbségi törvény elfogadását is.

 

Bár magát a nyelvtörvényt nem lehet az Európai Bíróság elé vinni, ha Szlovákiában azzal összefüggésben megbírságolnak egyes intézményeket, lehetséges, hogy az ügy a bíróság elé kerül, és ez esetben a testület kénytelen lesz állást foglalni arról, hogy a bírság kiszabása összhangban van-e az európai normákkal - mondta Martonyi János. A politikus a magyar-szlovák viszonnyal kapcsolatban kijelentette: világos és határozott állásfoglalásokra van szükség, ez azonban nem jelenthet gorombaságot. Mint mondta, noha a jelenlegi szlovák kormánykoalíció egyik pártjának vezetői gyakran elfogadhatatlan kijelentéseket tesznek, a magyar kormány nem ilyen stílusban fog reagálni, "mi egy bizonyos szint alá soha nem fogunk menni, betartjuk az udvariasság elemi szabályait".

 

Martonyi János elmondta, hogy külügyminiszterként egyik fő célja a közép-európai államok, mindenekelőtt a visegrádi országok együttműködésének erősítése lesz, azt ugyanis az elmúlt nyolc évben a szocialista kormány szerinte elhanyagolta. Példaként említette, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként "nem volt hajlandó találkozni" a Magyarországon tárgyaló lengyel elnökkel. A leendő külügyminiszter egy közös uniós energiapolitika szükségességéről is szót ejtett. Ezzel összefüggésben elmondta, hogy reményei szerint 2011 elején az Európai Unió soros elnökeként Magyarország adhat otthont egy európai "energiacsúcsnak". Átlátható, világos, jó viszonyt akar kialakítani az új kormány Oroszországgal - hangsúlyozta Martonyi János, hozzátéve, hogy "nincs szükségünk feszültségforrásokra, elmérgesedő vitákra, homályos közvetítőkre".

 

Mint mondta, Magyarországnak szüksége van az orosz befektetésekre, de nem abban a néhány, stratégiai fontosságú nagyvállalatban, amelyeknek a magyar gazdaságpolitika céljait is követniük kell. Ezeket a regionális multinacionális vállalatokat a magyar menedzsment irányítása alatt kell tartani, "a külföldi tulajdonlásnak itt elértük a határait" - közölte. Hozzátette, a magyar mezőgazdasági, élelmiszer-ipari termékeket a jelenleginél sokkal jobb minőségben és sokkal nagyobb mennyiségben kellene elhelyezni az orosz piacon, és ehhez állami segítségre is szükség lehet.


Megszűnhet a rezsicsökkentés? Itt egy új javaslat!

A rezsicsökkentés megszüntetését, az ebből származó megtakarítás visszaosztását, egy igazságosabb rendszert javasol a Levegő Munkacsoport, az erről szóló elképzeléseiket levélben ismertették Kapitány István gazdaság és energetikai miniszterrel - közölte a civil szervezet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 02:00
Megosztás:

Használt autópiac: mit visznek most nagyon?

Augusztusban a DataHouse adatai szerint 12 980 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 30 százalékos bővülést jelent a tavaly augusztusi 9 974-es mennyiséghez képest. Az erős forint egész nyáron töretlen lendületet biztosított a behozatalnak: az elmúlt három hónapban több mint 43 ezer használt autó érkezett az országba, ami 37 százalékkal múlta felül a tavaly nyári forgalmat.
2026. 09. 04. 01:30
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldés - a Facebook döntött!

Sok felhasználó egyik napról a másikra szembesült azzal, hogy az addig megszokott Messenger-felület eltűnt, nem engedte bejelentkezni, vagy egyszerűen egy másik oldalra irányította át. A Facebook anyavállalata, a Meta ugyanis több, egymást követő döntéssel is korlátozta, majd bizonyos eszközökön teljesen megszüntette a Messenger működését.
2026. 09. 04. 01:00
Megosztás:

Reklámok jönnek a ChatGPT-ben is - Jobban hihetünk majd neki?

Magyarországon is elérhetővé váltak a ChatGPT-hirdetések, így ismét hatalmas változás előtt áll a hazai digitális hirdetési piac.
2026. 09. 04. 00:30
Megosztás:

AÉM: nő a tenyészkos- és tenyészbak-támogatás keretösszege

A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításához kapcsolódó támogatás keretösszege 700 millió forintról 805,6 millió forintra nő – olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) csütörtöki közleményében.
2026. 09. 03. 23:30
Megosztás:

Spórolási tippek a mindennapokra: hogyan csökkentsd tudatosan a háztartás kiadásait

A leghatékonyabb spórolási tippek nem a nagyobb kiadások lefaragásáról szólnak, hanem arról, hogy a napi bevásárlást tudatosabban, több információ birtokában végezzük. Sok háztartás a lakhatásra, rezsire és hitelre figyel szorosan, miközben a napi bevásárlás szinte automatikusan, átgondolás nélkül zajlik — pedig épp ez az a tétel, amelyet a legkönnyebb tudatosan alakítani. Az alábbi tippek nem igényelnek gyökeres életmódváltást, csak néhány apró, rendszeresen ismételt szokást, amelyek együtt hosszú távon már érezhető különbséget jelentenek.
2026. 09. 03. 23:00
Megosztás:

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi építkezésen

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi erőműnél a védmű megerősítésén - jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 22:30
Megosztás:

Pert indítottak az Uber-sofőrök

Kollektív keresetet indítottak hat európai ország Uber-sofőrjei az amerikai fuvarmegosztó platform ellen csütörtökön, mivel úgy vélik, hogy a vállalat megsértette az európai adatvédelmi jogszabályokat, és az új dinamikus fizetési rendszer hátrányosan érintette a őket.
2026. 09. 03. 22:00
Megosztás:

A tanévkezdés halasztását kéri az olasz pedagógus szakszervezet

A tanévnyitás halasztását szorgalmazta Olaszországnak az újabb hőhullámtól érintett térségeiben a Flc CGIL olasz pedagógus szakszervezet, hangoztatva, hogy az ország oktatási intézményeinek csak 11 százalékában biztosítottak klímaberendezések.
2026. 09. 03. 21:30
Megosztás:

Idén korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése

Korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése az idén az előző évekhez képest - írta a közösségi oldalán az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön.
2026. 09. 03. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 09. 03. 20:00
Megosztás:

Kiegyensúlyozott volt a balatoni főszezon forgalma

Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál valamivel többen, a személyhajóin 5 százalékkal kevesebben utaztak - áll a hajózási társaság MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 09. 03. 19:30
Megosztás:

A budapesti rövid távú lakásbérleti piac egyharmada feketén üzemel

A budapesti rövid távú lakáskiadási piac mintegy 34 százaléka, azaz 5374 szálláshely illegálisan vagy szabálytalanul működik, ezáltal több mint 3 milliárd forint adót bukik az állam és a főváros - hívta fel a figyelmet az ingatlankezeléssel és rövid távú lakáskiadással foglalkozó GuestGuru a BPDB (Budapest Short-Term Rental Database) céggel közösen készített elemzésben.
2026. 09. 03. 19:00
Megosztás:

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban - közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium csütörtökön Prágában. A tárca közleménye szerint a következő fűtési idényben a tárolók korábbi éveknél lassúbb feltöltése ellenére sem fenyeget gázhiány.
2026. 09. 03. 18:30
Megosztás:

Kórházak és gyógyszertárak nevével visszaélő weboldalakra figyelmeztet az NKFH

Az online kereskedelem térnyerésével párhuzamosan egyre gyakoribbá váltak azok a megtévesztő internetes felületek, amelyek egészségügyi intézmények, gyógyszertárak vagy egészségügyi szakemberek nevének, arculati elemeinek felhasználásával kínálnak fel étrend-kiegészítőket eladásra. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) tapasztalatai szerint különösen a fogyást, alakformálást, potencianövelést, illetve egyéb gyógyhatást, vagy betegségek kezelését vagy tüneteinek enyhítését ígérő készítmények esetében fordul elő, hogy a fogyasztók bizalmát megtévesztő kommunikációval próbálják megszerezni.
2026. 09. 03. 18:00
Megosztás:

A hőhullámok a gazdaságnak is alaposan befűtenek

Az idei nyár már megmutatta, milyen gyorsan válhat a rendkívüli hőség gazdasági problémává. Június végén Szécsényben 42 Celsius-fokkal új országos melegrekord született[1], júliusban pedig a HungaroMet szerint az ország nagy részén súlyos aszály alakult ki. Augusztus közepére a háromhavi csapadékhiány országszerte 100-170 milliméter közé emelkedett,[2] az aszály pedig az ország jelentős részén súlyos vagy nagyfokú kategóriába került. Számos hazai településen kellett vízkorlátozást bevezetni, július végén és augusztus elején pedig a Duna alacsony vízállása az energiatermelés szempontjából is kockázatokat hordozott.
2026. 09. 03. 17:30
Megosztás:

Virtuális jubileumi csengetéssel ünnepelte 20 éves tőzsdei jelenlétét a Graphisoft Park SE

A Graphisoft Park SE szimbolikus csengetéssel ünnepelte tőzsdére lépésének 20. évfordulóját. A Graphisoft szoftvercégből való kiválással létrejött, ingatlanfejlesztéssel és -kezeléssel foglalkozó társaság részvényeit 2006. augusztus 28. óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A Graphisoft Park több mint tíz éve tagja a BUX indexnek, 2018 óta Szabályozott Ingatlanbefektetési Társaságként működik és több alkalommal elnyerte a BÉT kibocsátói transzparencia mid-cap különdíját.
2026. 09. 03. 17:00
Megosztás:

A MOHU szerint is felül kell vizsgálni a hulladékgazdálkodási rendszert

A MOHU egyetért a kormánnyal, hogy felül kell vizsgálni a hulladékgazdálkodási rendszert - közölte a társaság csütörtökön Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 16:30
Megosztás:

Átlépte a 2 milliárd dollárt a Ripple RLUSD-je – nem a kereskedőket célozza

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD átlépte a 2 milliárd dolláros forgalomban lévő kínálatot, ami fontos mérföldkő a viszonylag fiatal digitális eszköz számára. A vállalat ugyanakkor nem elsősorban kriptotőzsdei kereskedési eszközként akarja pozicionálni az RLUSD-t: a Ripple szerint a stabilcoin egyik legfontosabb szerepe a nemzetközi pénzmozgások és az intézményi elszámolások megkönnyítése lehet.
2026. 09. 03. 16:00
Megosztás:

Nőttek az átlagbérek Csehországban

Csehországban éves szinten 6,4 százalékkal 51 966 koronára (831 456 forint) emelkedtek az átlagbérek a második negyedévben - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
2026. 09. 03. 15:30
Megosztás: