Másfél millióan tartoznak az adóhivatalnak

A feketelista.hu tájékoztatása szerint összesen 1970 cég neve szerepel azon a listán, amelyet az adóhatóság a 100 millió forintnál nagyobb összeggel 180 napnál hosszabb idő óta tartozó cégekről tett közzé. Az egy évvel ezelőtti hasonló kimutatásban még 2482 társaság neve szerepelt.

Sajnos nem arról van szó, hogy ilyen mértékben javult volna az adófegyelem, a látszólagos csökkenés alapvetően annak következménye, hogy az adóhivatal a „százmilliósok” közül 450 felszámolás alatt álló cég esetében a követelések kezelését egy szakcégnek, a Magyar Követeléskezelő Zrt.-nek adta át, s így ezek a társaságok kikerültek a közzétett listából. Ezzel arányosan csökkent az adóhatóság által nyilvántartott adótartozás összege is. Ennek nagysága jelenleg – a magánszemélyek hátralékaival együt – összesen 1897,2 milliárd forintra rúg, 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban volt – tájékoztat a feketelista.hu portál.

 

Behajtási kísérletek


A portál közléséből az is kiderül, hogy az összes adós száma viszont az idén tovább nőtt: egy évvel ezelőtt összesen 1 435 918 magánszemély és cég neve szerepelt az adóhatóság adóslistáján, jelenleg viszont 1 560 851, azaz 8,7 százalékkal több. A nyilvántartás szerint 366 327 működő gazdálkodó szervezet összesen 330,7 milliárd forint adó befizetésével van elmaradva. A legnagyobb tételt azonban a nem működő vállalkozások (elsősorban a felszámolással érintettek) jelentik, amelyek neve mellett összesen 1398,5 milliárd forint adótartozás szerepel. Ebbe a kategóriába 95 835 cég tartozik, számuk egy év alatt több mint kétezerrel gyarapodott. Az adóval tartozó magánszemélyek köre is bővült, a legutóbbi adatok szerint 1 098 689 egyén 168 milliárd forinttal „sáros”; a magánadósok száma egy év alatt 9,3 százalékkal, az adótartozás összege pedig 2 százalékkal nőtt.

 

A „százmilliós” cégek listáján közzétett szereplők több mint 70 százaléka felszámolás alatt áll, ezek csak az eljárás befejezése után kerülhetnek le a listáról, a többiek abban az esetben, ha tartozásuk a vizsgált 180 napon belül legalább egy napon – fizetés vagy akár behajtás, fizetési kedvezmény következtében – az összeghatár alá csökkent. Az adós cégek akár ügyeskedhetnek is, ám a tartozásukat végül be kell fizetniük, vagy behajtják rajtuk. Tény azonban, hogy a nem működő „kategóriában” legfeljebb az adótartozás néhány százalékának behajtására van esély, de az adóhatóság a behajthatatlanná minősített hátralékról sem mond le véglegesen, az elévülési időn belül többször is megkísérli a végrehajtást.

 

Adóbehajtások

 

Idén 329 738 adóvégrehajtásra került sor, aminek eredményeként 145 734 milliárd forintot szedett be az adóhatóság. A hatékonyság jelentős erősítését indokolja, hogy az adóhatóság idei adó- és adójellegű bevételi előirányzata 10 532 milliárd forint, 13,3 százalékkal több, mint tavaly volt.

 

A NAV által megállapított adót a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kell megfizetni. Amennyiben nem teljesül, a tartozás összege végrehajtható. Az adóhatóság revizorai az idén több mint 58 000 ellenőrzést tartottak, és az esetek 72 százalékánál állapítottak meg adókülönbözetet, amelynek nagysága átlagosan 11,8 millió forint volt. A nettó adókülönbözet idén összesen 456 milliárd forintra rúgott, 49 milliárddal többre, mint az előző esztendőben. Az adóhatóság tájékoztatása szerint egyre inkább célzottan választják ki a kockázatos adózókat, kapacitásaikat fokozottan olyan vizsgálatok lefolytatására irányítják, ahol nagyobb valószínűséggel ütköznek szabálytalanságokba az ellenőrök. A feltárt adóhiány esetén adóbírsággal és késedelmi pótlékkal szankcionálnak. Az adóbírság mértéke általában az adóhiány 50 százaléka.


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás: