Matolcsy 250 milliárd forintos stabilitási tartalékalap létrehozására tett javaslatot Orbánnak

Javaslatot tett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy az idei költségvetésben a kormány hozzon létre stabilitási tartalékalapot, amely súlyos külső kockázatok megjelenése esetén megvédi a büdzsét az európai pénzügyi rendszer hullámveréseitől.

Matolcsy György ezt brüsszeli sajtótájékoztatóján jelentette be. A tartalékalapba helyezett összeg csak a kockázatok tényleges bekövetkezte esetén költhető el, egyébként az év végére újra felhasználható az államháztartási törvényben szereplő célokra - fejtette ki. Mint mondta, meglátása szerint az alapban jelentős összegnek kell lennie, ezért a bruttó hazai össztermék, a GDP egy százaléka körüli összeget, 250 milliárd forintot javasol félretenni.

 

"Úgy látom, ez elegendő lesz arra, hogy Magyarország pénzügyeit biztonságba helyezze, de erre szükség van" - jelentette ki a miniszter. Hozzátette: biztosíték lehet az alap arra is, hogy az államháztartási hiány mértékét a GDP 3 százaléka alatt tartó költségvetési politika biztonsággal teljesíthető legyen. Jelezte azt is, hogy az alap forrása az érvényes költségvetés: az összeg a jelenlegi kiadási büdzséfejezetekből származna, más forrásokban a kormány nem gondolkodik. Elképzelhető, hogy a kormányfő döntése még pénteken megszületik a javaslatról - tett hozzá Matolcsy György.

 

A minisztérium munkatársai készen állnak arra, hogy az esetleges döntést követően már a hét végén kidolgozzák a részletes javaslatot és azt akár hétfőn a kormány elé terjesszék. A nemzetgazdasági miniszter szerint azt, hogy "vadonatúj nemzetközi pénzügyi helyzet állt elő", jelzi Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök pénteki javaslata is egy euróövezeti versenyképességi paktum elfogadására. Ez is azt jelzi, hogy a 2011-es évet a legnagyobb előrelátással, óvatossággal kell kezelni - fogalmazott Matolcsy. Kifejtette: egyrészt a régebbi kockázatok is új fényben jelennek meg, másrészt újabb rizikótényezők is megjelentek.

 

A legnagyobb kockázat szerinte az, hogy az uniós országok egy részében meredeken emelkedik az államadósság szintje. Az unióban azért is össze kell hangolni a gazdaságpolitikákat és a költségvetési politikákat, hogy a hiány leépítésének gyorsításával megakadályozzák az adósság növekedését - magyarázta. Kérdés továbbá, hogy néhány eurózövezeti ország esetében lehet-e a pénzpiacról finanszírozni az államadósságot. Kockázati tényező, hogy a pénzpiacok elfogadják-e az eurózóna államainak külön-külön kidolgozott egyensúlyi és reformprogramjait.

 

Új kockázat emellett az észak-afrikai térségben - fontos kőolajtermelő térségekhez közel - kialakult helyzet, amelyet néhány héttel ezelőtt még nem valószínűsítettek. Utalt a miniszter arra is, hogy az új euróövezeti inflációs előrejelzések ezen a téren is megnövekedett kockázatot jeleznek. Mindezzel együtt Matolcsy György szerint Magyarország jó irányban indult el.

 

A nyugdíjrendszer reformjának következtében az államadóság jelentősen csökkenthető. Úgy fogalmazott, hogy"áttörés előtt állunk", amelynek révén Magyarország lehet az egyik legalacsonyabb hiányt elkönyvelő EU-tagország, és ráadásul csökkenteni tudja az adósságszintet. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy Magyarország kizárólag a pénzpiacról finanszírozza államadósságát, ezért nagy körültekintéssel kell figyelni minden olyan hírre, amely arra utal, hogy még további rengések következhetnek be idén a piacon. (MTI)


Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Paks - Elkészült a Dunához vezető út nagy része

A nagy része már elkészült annak az útnak, amelyen a teherautók a fenékküszöb építéséhez a Dunához tudják szállítani a követ Paksnál.
2026. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Elmarad a tavalyitól az ANY Nyrt. nyeresége és árbevétele az első fél évben

Elmarad a tavalyitól az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nyeresége az első fél évben, de már kevésbé, mint az első negyedévben a stabil második negyedéves teljesítmény hatására - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
2026. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Fordulatos júliust produkált az albérletpiac

Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.
2026. 08. 15. 04:00
Megosztás:

Nyugdíjasok 53%-nak nélkülöznie kell

Legalábbis erre számít a középkorú magyarok több mint fele - 53 százalékuk - elképzelhetőnek tartja, hogy nyugdíjas korában nélkülöznie kell majd.
2026. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Aki Kádár-kockában lakik, az most örülhet ennek a döntésnek

Az egyik legelterjedtebb hazai épülettípus, a Kádár-kocka energetikai korszerűsítésére indul mintaprojekt Magyarországon a VELUX Cégcsoport kezdeményezésére, számos szakmai partner, köztük a Panasonic részvételével.
2026. 08. 15. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! A nyugdíjak így emelkednek 2027-ben

Napok óta egyre több találgatás jelenik meg arról, mekkora nyugdíjemelés érkezhet 2027 januárjában. Egyes előrejelzések 3–4 százalékos növekedést valószínűsítenek, más számítások ennél magasabb értéket sem zárnak ki.
2026. 08. 15. 01:00
Megosztás: