Matolcsy György búcsúcsomagja

Az Országgyűlés által hétfőn elfogadott adócsomag, a nemzetközi közigazgatási együttműködésről szóló új törvény megalkotása mellett, több adótörvényt érintő módosítást tartalmaz – hívja fel a figyelmet a MAZARS. A vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: előnytelenül változtak a látvány-csapatsport támogatást érintő adószabályok, rendeződött az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztáraknak nyújtott adományok jogállása és lazábbak lettek egyes jövedéki rendelkezések. Ugyancsak módosultak a cégautóadó megfizetésének szabályai, az adómentes gépjármű-értékesítés feltételei, a lakás-előtakarékossági szerződések illetékezése, és a tételes kisadók választására vonatkozó előírások is.

Matolcsy György búcsúcsomagja

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a Matolcsy György által nemzetgazdasági miniszterként beterjesztett utolsó adócsomagot. A módosítás elsődleges célja az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló új törvény megalkotása volt, de számos, különböző adótörvényt érintő kisebb változást is tartalmazott.

 

„A hétfőn elfogadott csomag csaknem az összes adótörvényt érinti az áfatörvénytől az szja-ig, ezért érdemes időben tájékozódni a változásokról. Ez különösen annak fényében fontos, hogy a módosítások hatályba lépésére és alkalmazására vonatkozó szabályok is meglehetősen változatosak” – nyilatkozta Csizmadia Heléna, a MAZARS adóigazgatója. 


  1. 1.      Társasági adó: kiegészítő sportfejlesztési támogatás és bejelentési kötelezettség

 

Jelentősen módosultak a látvány-csapatsport támogatással kapcsolatos adókedvezmény igénybevételének szabályai, amelyeket a 2013-2014-es támogatási időszakban benyújtott, új sportfejlesztési programok támogatására vonatkozóan kell majd első ízben alkalmazni.
A legfontosabb változás az, hogy a támogatás mellett az adózónak úgynevezett kiegészítő sportfejlesztési támogatást is fizetnie kell, méghozzá annak a sportági szakszövetségnek, amelynek sportágát támogatja.

Ennek összege a támogatási összeg 10%/19%-ának minimum 75%-a, és nem minősül társasági adó szempontból elismert költségnek. Mindez az adókedvezmény révén elérhető társaságiadó-megtakarítás jelentős csökkenéséhez vezet.

Ráadásul a vonatkozó rendelet mellett a társaságiadó-törvénybe is bekerül az a feltétel, hogy a támogatás és a kiegészítő sportfejlesztési támogatás kifizetését a teljesítést követően – 8 napos jogvesztő határidővel – az Adóhatóságnak is be kell jelenteni, így akár egy egyszerű adminisztrációs hiba miatt el is lehet veszíteni a teljes adókedvezményt.

 


  1. 1.      Áfatörvény: építési telek és terület fogalma; személygépkocsi adómentes értékesítése

 

Bekerült az áfatörvénybe az építési terület, illetve az építési telek fogalma. Az új fogalmak tartalmukban megegyeznek azokkal a meghatározásokkal, amelyre a törvény korábban csak hivatkozott azzal a kiegészítéssel, hogy egy telek akkor minősül építési teleknek, ha minimum 3 méter közös határvonala van közterülettel vagy magánúttal.

Az adóhalmozás elkerülése érdekében új elemmel bővült az adómentes termékértékesítek köre. Személygépkocsi értékesítése esetén akkor is alkalmazható lesz az adómentességi szabály, ha nem teljesül az a feltétel, hogy a beszerzéshez áthárított adó kapcsolódik.  Ez a változás azokat az eseteket érinti, amikor egy személygépkocsit nem adóalany magánszemélytől, egyéb nem adóalany szervezettől, árrésadózótól, vagy személygépkocsit szintén mentesen értékesítő adóalanytól szerezte be a továbbértékesítő.

 

  1. 2.      Szja-törvény: pénztári adományok

 

Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény tavalyi módosítása következtében a munkáltatónak lehetősége van a pénztárban tag munkavállalói és azok hozzátartozó részére – úgynevezett célzott szolgáltatás nyújtása érdekében – a pénztárnak adományt adni.

Ezen juttatásforma adójogi kezelése körül sok volt a bizonytalanság, mivel nem került külön nevesítésre az szja-törvényben. A bizonytalanság megszüntetése érdekében most rögzítették, hogy a célzott szolgáltatásra – az éves értékhatárt meg nem haladóan – befizetett összeg béren kívüli juttatásnak minősül.  Az éves értékhatár a pénztártag munkavállalók száma és a hatályos minimálbér összegének szorzata, és az 500 ezer Ft-os cafeteria keret számításánál figyelmen kívül hagyható. A rendelkezés a hatálybalépést megelőzően szerzett jövedelmekre is alkalmazható.

 

  1. 3.      „Robin Hood” adó: közszolgáltatók fogalma; bányajáradék

 

Az adócsomag ugyancsak módosította a közszolgáltató fogalmát. Erre elsősorban azért volt szükség, mert a jelenleg hatályos jogszabályi szöveg nem létező törvényhelyre hivatkozik a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző közszolgáltató fogalmánál. Emiatt pedig ez az adózói kör 2013-tól – a törvényalkotó szándékával ellentétesen – nem vált az energiaellátók jövedelemadójának alanyává.  Ezt a jelentős érdekellentétet okozó technikai hibát javították az adócsomagban, illetve a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző közszolgáltatók mellett ugyancsak adóalannyá válnak a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére feljogosított közszolgáltatók is.

A módosításhoz külön átmeneti rendelkezés nem kapcsolódik, így tehát a törvény kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba. Így nem egyértelmű, hogy az adót a teljes 2013-as adóalap vagy csak időarányos része után kell majd megfizetni. Az energiaellátók jövedelemadója – legfeljebb annak mértékéig – csökkenthető lesz a bányajáradék összegével, de maximum 1,5 milliárd Ft-tal.

 

  1. 4.      Illeték: lakás-előtakarékosság öröklése ajándékozása; tranzakciós illeték

 

Az elfogadott adócsomagnak köszönhetően a jövőben nem kell a lakás-előtakarékossági szerződés alapján történő vagyonszerzés után sem öröklési sem ajándékozási illetéket fizetni.

Pénzügyi tranzakciós illetéket kell viszont fizetni a jövőben azon készpénzfizetések után is, melyet a Posta Elszámoló Központot működtető intézmény útján kezdeményeznek és közvetlenül a kedvezményezett részére fizetnek. Az e-kereskedelmi szektor fejlődésének megőrzésének érdekében mentessé válnak az on-line elszámolóházak fizetésközvetítésre fenntartott fizetési számlájáról végzett tranzakciók.

 

  1. 5.      Cégautóadó

 

Módosították a cégautóadó fizetésre kötelezettek körét. Személygépkocsi tartós bérbeadásakor a cégautóadó alanya – az eddigiekkel ellentétben – nem a tulajdonos, hanem a bérbevevő lesz, azaz ugyanaz az adó alanya, mint a gépjármű adó alanya, így tartós bérlet esetén is csökkenthető lesz a cégautóadó a gépjárműadó összegével.

Ennek feltétele, hogy az üzembentartó személyét a hatósági járműnyilvántartás tartalmazza. Az új szabály első ízben csak a 2013. július 1-jétől hatályos bérleti szerződések esetén alkalmazható.

 

  1. 6.      Jövedéki adó

 

A jövedéki szabályokat illetően több kedvező változást is hozott az adócsomag:

  • enyhülnek az üzletbezárásra vonatkozó szabályok: nem minden esetben lesz kötelező az üzlethelyiség, telephely bezárása, csökken a kötelező üzletbezárás időtartama is;
  • szennyezetté vált jövedéki termék tisztításához nem kell adóraktári engedély, illetve iparági megkötés nélkül végezheti majd ezt a tevékenységet a keretengedélyes és a felhasználói engedélyes.

 

  1. KATA, KIVA

 

A biztosítási ügynöki tevékenységet végzők is választhatják a kisadózó vállalkozások tételes adóját. Év közben is bármikor választható lesz a kisvállalati adó szerinti adózás.


A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás:

Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás:

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás:

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás: