Matolcsy Luxembourgban beszélt: tartható a 3,8%-os hiánycél

Annak érdekében fogadta el a kormány a kedd délután bejelentendő gazdasági akciótervet, hogy tartani tudja az eredeti EU-IMF hitelszerződésben szereplő 3,8 százalékos államháztartási hiánycélt - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfő este Luxembourgban nyilatkozva.

Hozzátette: a célt azért is tartani kell, mert a pénzügyi piacok nem fogadnak el ennél magasabbat. A hét végi maratoni kormányülésen kidolgozott akcióterv bevételnövelő és kiadáscsökkentő elemeket egyaránt tartalmaz, valamint olyanokat is, amelyek segítik a gazdaság növekedését - hangoztatta a miniszter, aki részt vett annak a munkacsoportnak a találkozóján, amely Herman Van Rompuy EU-elnök vezetésével az uniós gazdaságpolitikai együttműködés fokozásának lehetőségein dolgozik a jövőbeni gazdasági válsághelyzetek elkerülése érdekében.

 

A csoport tagjai többnyire az EU-tagországok pénzügyminiszterei. Matolcsy György rövid sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Magyarország az EU-ban egyedüliként "már kétszer került a gödörbe", 2005-ben és 2006-ban, és a "jelenlegi megítélésünket is meghatározza ez a két megingás". Úgy vélte, a piacok is hitelesnek fogják elfogadni, ha a kétharmados politikai többséggel rendelkező új kormány az akcióterv mellett vállalja a korábbi hiánycélt. Kifejtette: a piacok általában aggódnak, ha egy kétes történetű országban felmerül, hogy a vállalt költségvetési szint nem teljesül. Különösen így van ez kormányváltáskor, ha az új kormány olyan "csontvázakat" talál, amelyek miatt azt mondja, hogy nem vállalja a deficitszintet.

 

Hozzátette: a Fidesz-kormány is talált olyan elemeket, amely kisebb bevételt és magasabb kiadásokat eredményeznek, de részben ezek ellensúlyozására készült az akcióterv. A "csontvázak" között említette azt a számításukat, hogy minden jövedelemmel kapcsolatos - például a társasági és a személyi jövedelemadóból származó - bevétel kisebb lesz. A kiadások között, mint mondta, egyebek között a munkaerőpiac kiadása lesz nagyobb. A részleteiben Orbán Viktor miniszterelnök által ismertetendő terv stabilizálja a költségvetést, eléri, hogy tartani lehessen a hiánycélt, de emellett a gazdaság talpra állítását és a növekedés beindítását is célozza - fogalmazott.

 

Egy kérdésre válaszolva Matolcsy elmondta: most úgy látszik, hogy nagyjából 1-1,5 százalékos költségvetési kiigazításra lehet szükség, hogy a hiánycélt teljesíteni lehessen. Az euróövezetet alkotó országok hétfői pénzügyminiszteri ülésének margóján a magyar miniszteren kívül az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) több magas rangú illetékese is igyekezett bizonygatni, hogy a magyar helyzet nem ad okot a piacokon mutatkozó aggodalomra. Közülük Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója kijelentette, hogy nem lát semmilyen aggodalomra okot adó jelet a magyar gazdasági helyzetre vonatkozóan.

 

Bizonyosságát fejezte ki, hogy az új kormány "azt fogja tenni, amit tennie kell". Leszögezte, hogy ha ilyen igény felmerül, az IMF kész egyeztetni a kabinettel már az augusztusban esedékes, a nemzetközi hitelcsomaggal kapcsolatos tárgyalások előtt. Matolcsy György erre reagálva az MTI kérdésére azt mondta: folyamatosan zajlanak a tárgyalások a valutaalappal (IMF), jelenleg is Magyarországon tartózkodik a nemzetközi pénzintézet egy informális küldöttsége. A megbeszéléseket nagy valószínűséggel július első felében folytatják - tette hozzá.


Az élményalapú vendéglátás térnyerése Magyarországon

Az elmúlt években jelentős változások zajlanak a vendéglátóiparban. Ma már nem csupán az ízek miatt választanak éttermet az emberek, hanem az is fontos, hogy milyen különleges élményt nyújt a hely. A vendégek ma már a minőség és a hangulat kombinációját keresik, nem csupán az ételt. Ez a trend Magyarországra is elérkezett, ahol a tematikus éttermek száma folyamatosan növekszik.
2026. 06. 14. 23:59
Megosztás:

Tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt a magyar podcastpiac

A magyar podcastpiac tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt — derül ki a Podiverzum.hu első átfogó piaci elemzéséből. Naponta átlagosan 73 új epizód jelenik meg, idén pedig várhatóan több mint 34 ezer új adás készül. A legnépszerűbb témák: politika, mesterséges intelligencia és mentális wellness. A pártok podcastos jelenléte meglepően kiegyensúlyozott: a Fidesz és a Tisza Párt szinte azonos számú epizódban szerepelt az elmúlt évben.
2026. 06. 14. 23:00
Megosztás:

Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás: