Még a gazdasági növekedéshez is hozzájárulhat az állami kézbe kerülő iskolák felújítása

Az AAM Tanácsadó Zrt. által publikált átfogó tanulmány szerint a közeljövőben állami fenntartásúvá váló iskolák épületeinek részleges energiahatékonysági felújításával akár 0.3%-os pótlólagos gazdasági növekedés is elérhető lenne. Egy ilyen fókuszú felújítási program kedvező hatásai fenntartható módon, megtérülő beruházásként jelentkeznének a nemzetgazdaságban, egyúttal hozzájárulnának a foglalkoztatás bővüléséhez és a költségvetés egyenlegének javításához is.

A magyar közoktatás épületállománya energetikai értelemben (is) túlnyomórészt súlyosan elavult és leromlott állapotban van. Az iskolaépületek jellemzően sok nyílászáróval rendelkeznek, továbbá nagyrészt a korszerű épületenergetikai tervezési elvek megjelenése előtt épültek, ezért a legmagasabb fajlagos energiafelhasználású épületek közé tartoznak. A növekvő energiaköltségek mellett az iskolaépületek energetikai célú felújításával olyan hatékonyságjavulás érhető el, amely még hitelből megvalósítva is valóban megtérülő beruházást jelentene. Az AAM megítélése szerint a Magyar Növekedési Tervnek a cég által példaként vázolt reális, életképes és komplex pozitív hatású programok alapját volna szerencsés megteremtenie.

A tanácsadócég javaslata szerint – közvetlen költségvetési fedezet hiányában – a program úgy lenne megvalósítható, ha az állam egyik hitelképes cége úgynevezett ESCO finanszírozási konstrukció segítségével, a nemzetközi pénzpiacokról felvett hitelből finanszírozná az iskolák felújítását. Az állami cégek hitelfelvétele nem növeli az államadóságot, a beruházások pedig emelnék az építőipari KKV-k megrendelés állományát, ezen keresztül a gazdasági teljesítményt. A hitelösszeg az eddig fűtésszámlákra fordított forrásokból 10-14 év alatt visszafizethető lenne.

Az iskolák állami kézbe kerülésével minden korábbinál elérhetőbb lenne egy átfogó felújítási program megvalósítása, hiszen így most egyetlen központi szereplő kezdeményezné és szervezné a beruházást, továbbá ugyancsak az államnál keletkezne az energiaköltség megtakarítás, valamint a járulékos adóbevétel is. Mindez a reálgazdaság élénkítése mellett a foglalkoztatásra és a költségvetés egyenlegére is pozitív hatást gyakorolna.

Annak érdekében, hogy a fejlesztés jelentős rövidtávú kedvező hatásai érezhetőek legyenek, két év alatt legalább 3.9 millió négyzetméternyi épületállomány felújítását rögzíti a javaslat.

Egy ilyen program számos szempontból lenne előnyős a magyar gazdaság, társadalom és költségvetés számára is:

  1. az épületek energetikai célú felújítása az egyik leginkább élőmunka-intenzív fejlesztés, amely magas arányban igényli a képzelten munkaerőt is. Egy ilyen programnál garantált a foglalkoztatás növekedése és a magas magyar hozzáadott érték.
  2. az iskolaépületek energetikai korszerűsítése a magyar építőipari középvállalkozásoknak adna munkalehetőséget, hiszen számukra is kezelhető méretű (50-150 m Ft) beruházási egységekről van szó. Ily módon a profit is az országban marad, megerősítve ezt, a foglalkoztatás szempontjából nagyon fontos vállalkozási szegmenset.
  3. a fejlesztés viszonylag kis importigénnyel megvalósítható. A szükséges építőanyagokból és szolgáltatásokból versenyképes hazai kínálat és szabad gyártókapacitás áll rendelkezésre.
  4. a felújítások hatására legalább 50%-os energiaköltség megtakarítás várható. Ez évi 5-15 mrd Ft közötti állami kiadáscsökkentést jelent (a felújítások előrehaladásával évről-évre többet).
  5. a program megvalósításával elérhető lenne a hazai iskolaépület állomány tekintélyes részének korszerűsítése két év alatt (2012 és 2013). A kedvező hatások már a megkezdés évétől jelentkeznének.
  6. a fejlesztés mindkét évében több mint 6 500 ember jutna közvetlenül munkához az építőiparban, míg a magas multiplikatív hatás miatt akár további 9 000 ember foglalkoztatása lenne megoldható az építőiparon kívül (építőanyag ipar, szállítás, kereskedelem, mérnöki munkák, finanszírozás, stb.)
  7. a költségvetés adóbevétele mindkét évben több mint 21 mrd Ft-tal növekedhetne csak a befolyó ÁFA-n keresztül. Továbbá csökkennének a szociális kiadások, növekednének a járulékbevételek. A második évtől pedig a költségvetés társasági adó és a személyi jövedelemadó bevétele is magasabb lehet.
  8. a növekvő építőipari rendelésállomány, növekvő gazdasági teljesítményhez vezet, amely megjelenik a GDP adatokban is, akár 0,3%-os pótlólagos növekményt generálva mindkét évben.

„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!

A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
2026. 07. 25. 09:00
Megosztás:

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának.
2026. 07. 25. 08:30
Megosztás:

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken eljutatott közleményében, amely szerint a vállalat immár a világ 7. legnagyobb járműgyártója.
2026. 07. 25. 08:00
Megosztás:

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 07. 25. 07:00
Megosztás:

A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.
2026. 07. 25. 06:00
Megosztás:

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A várakozások javulása minden cégméret esetében megfigyelhető a K&H kkv bizalmi index második negyedéves adatai alapján; a legjelentősebb elmozdulást a legnagyobb cégeknél mérték.
2026. 07. 25. 05:00
Megosztás:

25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere

Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak érdekében, hogy anyagi helyzettől függetlenül minden tanulni vágyó fiatalnak legyen lehetősége bekapcsolódni a felsőoktatásba. Célunk, hogy a jövőben termékeink minél kedvezőbb kamatozással és a folyamatosan változó hallgatói igényekhez igazodó feltételekkel legyenek elérhetők. Olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek hatékonyan segítik a fiatalokat tanulmányaikban és céljaik elérésében.
2026. 07. 25. 04:00
Megosztás:

Nem várt változások a munkaerőpiacon júniusban

2026 júniusában 4 millió 646 ezer fő alá csökkent a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt így több, mint 8 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma, tavaly júniushoz képest ez több, mint 30 ezer fős visszaesést jelent. A munkanélküliek száma több, mint 5 ezer fővel 214 ezerre nőtt, a havi munkanélküliségi ráta 4,4%-ra emelkedett, amely magasabb az általunk és a konszenzus által is várt 4,3%-nál. A munkanélküliségi ráta április-június között 4,5%-on alakult.
2026. 07. 25. 03:00
Megosztás:

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási gép is komoly válsághelyzetet okozhat.
2026. 07. 25. 02:00
Megosztás:

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel!

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer nélkül térjen haza a patikából. Pedig a legtöbb készítmény kiváltásához már nincs szükség hagyományos receptre: az eRecept gyorsabb, biztonságosabb és sok esetben egyszerűbb megoldást kínál.
2026. 07. 25. 01:00
Megosztás:

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója

Ságodi Attilát nevezte ki a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatójának pénteken a gazdasági és energetikai miniszter.
2026. 07. 25. 00:05
Megosztás:

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél

Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 07. 24. 23:00
Megosztás:

Milliárdok is múlhatnak a vagyonértékelésen

A vagyonadó bevezetése a kormány egyik kiemelt választási ígérete volt, a részletszabályok kidolgozása jelenleg is zajlik. A várható költségvetési bevételekről jelentős eltérés mutatkozik: egyes szakértői számítások 150–200-, míg kormányzati várakozások akár 600 milliárd forintos éves adóbevétellel számolnak. A Niveus szerint az eltérés egyik meghatározó tényezője lehet, hogy milyen eszközöket vonnak be az adóztatás alá, illetve, hogy a szabályozásban milyen értékelési módszertant alkalmaznak a különböző vagyonelemek – különösen a nem tőzsdei vállalkozásokban lévő részesedések esetében.
2026. 07. 24. 22:00
Megosztás:

Indul a harc az új egyetemistákért: ennyit ér meg a bankoknak, ha náluk nyitnak számlát

A ponthatárok kihirdetésével rögtön elkezdődött a bankok harca azért, hogy az újdonsült hallgatók náluk nyissák meg az első saját számlájukat. Több tízezer forintot hajlandóak ezért adni nekik. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes ezt kihasználni, de nem csak az egyszeri kedvezményekre, jóváírásokra kell figyelni, hiszen sok évig lehet használni egy diákszámlát. A családok az induló kiadásokhoz olyan helyről is tudnak pénzt szerezni, ahonnan sokan nem is gondolnák.
2026. 07. 24. 21:00
Megosztás:

Az elektromos autósok segítségével keresi új ultragyors töltőinek helyszíneit az E.ON Drive Infrastructure Hungary

Az elektromobilitás további terjedését és a hazai vállalkozások versenyképességét támogató, országos kezdeményezést indít az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI). A töltőállomás-üzemeltető vállalat célja, hogy az elektromos autósok segítségével azonosítsa azokat a magyarországi helyszíneket, ahol egyszerűbbé tehetik számukra a töltést új ultragyors (HPC) töltőpontok telepítésével, miközben új üzleti lehetőségeket teremtenek a töltést biztosító lokációs partnereknek.
2026. 07. 24. 20:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 14,25 százalékról 14,00 százalékra csökkentette az irányadó kamatot.
2026. 07. 24. 19:00
Megosztás:

Hányan dolgoznak most hivatalosan Magyarországon?

Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 07. 24. 18:00
Megosztás:

TRX 0,45 dollár felé: a TRON a Solana nyomában

A TRON hálózat stabilcoin-forgalma és felhasználói aktivitása továbbra is kiemelkedő, miközben a TRX árfolyama megőrizte hosszabb távú emelkedő trendjét. Az onchain adatok alapján a blokklánc egyre fontosabb szerepet tölt be a kisebb értékű USDT-utalásokban, a technikai indikátorok pedig egyelőre a vásárlóknak kedveznek.
2026. 07. 24. 17:00
Megosztás:

Előrejelzési piacok: hogyan sűríti egyetlen árba a tömeg tudását

Santiago Robledo Hernández sportanalitikus és kriptopiaci megfigyelő számára az előrejelzési piacok legfontosabb tulajdonsága nem a spekuláció, hanem az információs hatékonyság.
2026. 07. 24. 16:30
Megosztás:

Nem csak a magasabb fizetés miatt vállalnak külföldön munkát a magyarok

A külföldi munkavállalás a legtöbb érintett magyar számára pozitív tapasztalat: háromnegyedük szerint azt követően javult az életminőségük, tízből nyolcan pedig elégedettek jelenlegi vagy legutóbbi külföldi állásukkal. Bár továbbra is a magasabb kereset a legfontosabb motiváció, egyre nagyobb szerepet kapnak a családi szempontok is – derül ki a Profession.hu reprezentatív kutatásából
2026. 07. 24. 16:00
Megosztás: