Megremegett a befektetők keze - 10.000 pont alá csuklott a DOW
A DJIA index 74,25 ponttal, vagyis 0,74 százalékkal 9.985,81 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 8,09 ponttal, azaz 0,77 százalékkal esett vissza, és 1.074,24 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 22,85 ponttal, azaz 1,07 százalékkal 2.118,69 pontra csökkent.
A tőzsdemutatók nyereséggel kezdték a kereskedést arra a hírre, hogy a múlt héten a vártnál jobban, 31 ezerrel 473 ezerre mérséklődött az Egyesült Államokban a munkanélküli segélyért először folyamodók száma. Négy hét óta ez volt az első csökkenés. Ugyanakkor a segélykérők száma még mindig magasabb, mint egy egészséges gazdaságban lennie kéne, a munkaadók egyelőre vonakodnak bővíteni a dolgozói létszámot, mert kétségeik vannak a fellendülés tartósságát illetően.
Ugyanakkor a befektetők keze megremegett, a pénteken nyilvánosságra kerülő második negyedéves GDP adatok előtt, valamint Ben Bernanke Fed elnök helyzetértékelő beszéde előtt. Elemzői várakozások szerint a felülvizsgált második negyedéves GDP adat 1,4 százalékra csökkenhet az előzetesen közzétett 2,4 százalékról.
A vállalati híreket tekintva, a Dell bejelenttette, hogy a 3PAR vállalat elfogadta az 1,6 milliárd dolláros vételi ajánlatát. Ennek köszönhetően a Dell részvénye több mint 2 százalékkal csökkent. A Toyota árfolyama több mint 1 százalékkal csökkent, miután az autógyár bejelentette, hogy több mint 1 millió Corola, illetve Corolla Matrix gépjárművet hívvissza motorprobléma miatt.
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) rekord mértékű 24 millió dolláros büntetést rótt ki az American Airlines-ra. Az AMR Corp. árfolyama, amely a légitársaságot tulajdonolja, közel 2 százalékkal esett a hírre.
Az októberi szállítású WTI olajfajta árfolyama 84 centtel 73,36 dollárra emelkedett hordónként, míg a decemberi szállítású arany ára 3,60 dollárral, 1.237,70 dollárra csökkent unciánként.