Mégsem kap 2 év haladékot Görögország?

Brüsszeli sajtóértesülések szerint komoly nézeteltérés támadt a Nemzetközi Valutaalap és az eurózóna pénzügyminiszterei között Görögország finanszírozásával kapcsolatban az úgynevezett Eurogroup keddi rendkívüli találkozóján.

A vita akörül alakult ki, hogy meddig dolgozzanak ki konkrét tervet Görögország finanszírozására. A múlt héten az eurót használó országok pénzügyminiszterei még hajlottak arra, hogy 2020-ról 2022-re tolják ki annak határidejét, hogy Görögország GDP-je 120 százalékára csökkentse államadósságát a jövőre várhatóan 190 százalék körüli szintről. A tárgyalások menetét ismerőkre hivatkozva brüsszeli sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy ettől a pénzügyminiszterek keddi rendkívüli találkozójukon már elálltak, viszont csak arra szeretnének konkrét, mintegy 15 milliárd eurós kötelezettséget vállalni, hogy 2014-ig finanszírozzák Görögországot, a további terhek vállalásáról később döntenének. A magát a pénzpiacokról finanszírozni képtelen Athén finanszírozásának két évvel történő meghosszabbítása viszont több mint kétszer ennyivel, összesen nagyjából 33 milliárd euróval drágítaná meg a dél-európai ország megmentését. A Nemzetközi Valutaalap, amelyet Christine Lagarde képvisel a tanácskozáson, hosszabb távra szóló elkötelezettséget akar látni az eurózóna pénzügyminisztereitől.
    

A görög kormány a nyár óta vár arra a nagyjából 31,5 milliárd euróra, amely az országnak odaítélt második mentőcsomag következő részlete lenne, és amely nélkül Athén azt állítja, ebben a hónapban kifogy a pénzből. Ennek kifizetése viszont csak akkor történhet meg, ha a pénzügyminiszterek és az IMF dűlőre jutnak egymással arról, hogy hogyan tegyék fenntarthatóvá a görög gazdaságot, beleértve az államadósság csökkentését is.
    

Az egyeztetéseket ismerők úgy nyilatkoztak, hogy a görög államadósság csökkentésének érdekében több intézkedési lehetőség is szóba került. Felvetődött annak lehetősége, hogy felfüggesztik Görögország kamatfizetési kötelezettségét azokra a hitelekre, amelyeket az ideiglenes uniós mentőalaptól, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköztől kapott. Ezzel Athén összesen 44 milliárd eurót spórolhatna. Emellett az is szóba került, hogy az eurózóna tagállamai által nyújtott, 53 milliárd eurót kitevő állami hitelek kamatát 150 bázispontról 25 bázispontra csökkentsék, ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy ezek az országok olcsóbban nyújtanának kölcsönt Görögországnak, mint amennyiért ők maguk pénzhez tudnak jutni, vagyis veszteséggel kellene hitelezniük Görögország számára. Felvetődött annak lehetősége is, hogy az eurózóna tagállamai rendkívül nyomott áron megvásárolják Görögország magánbefektetők felé fennálló több tízmilliárd eurós kötelezettségét. (MTI)


Erős negyedévet zárt a Waberer’s – továbbra is vételre ajánlja a részvényt az MBH

Növekvő bevételekkel és stabil jövedelmezőséggel indította a 2026-os évet a Waberer’s International Nyrt. – derül ki az MBH Befektetési Bank legfrissebb részvényelemzéséből. A társaság teljesítménye összhangban van az elemzői várakozásokkal, így a bank továbbra is „VÉTEL” ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat határoz meg a részvényre.
2026. 05. 20. 17:00
Megosztás:

Kvantumkockázat a Bitcoin-hálózaton: 6,04 millió BTC lehet hosszú távon sebezhető

Egy friss on-chain elemzés szerint a Bitcoin-kínálat jelentős része olyan címeken található, ahol a nyilvános kulcs már láthatóvá vált a blokkláncon. Ez önmagában nem jelent azonnali veszélyt, de a kvantumszámítógépek fejlődésével hosszabb távon fontos biztonsági kérdéssé válhat a BTC-tulajdonosok, tőzsdék és intézményi szereplők számára.
2026. 05. 20. 16:30
Megosztás:

Az Intrum megkötötte első társbefektetési ügyletét Kelet-Európában

Az Intrum AB, Európa vezető hitelkezelési szolgáltatója, lezárta első társbefektetési tranzakcióját Magyarországon. Az ügyletet egy új partnerrel, Európa egyik vezető NPL- (nemteljesítő hitel-) befektetőjével közösen valósította meg, továbbmozdítva ezzel a vállalat tőkekímélő stratégiáját és társbefektetési modelljét.
2026. 05. 20. 16:00
Megosztás:

Ki jár rosszul az erős forint árfolyam miatt?

Kisebb ingadozásokkal, de kitart a forint hónapok óta tartó látványos erősödése, a 10 éves futamidejű állampapírkötvények referenciahozama csökken. Évek óta nem volt ilyen alacsony az állam finanszírozási költsége. Biztató hírek érkeztek a Magyarországnak járó befagyasztott uniós források felszabadításának esélyeiről, a külföldre készülő turisták örülhetnek, hogy évek óta nem volt ilyen olcsó az euró. Az öröm azonban nem teljes, mert nem mindenki osztozhat benne. Az erős forint ugyanis negatívan befolyásolja az exportra termelő, de költségeiket forintban elszámoló hazai cégeket. A nemzetközi fizetések és devizapiaci megoldások szakértője, az AKCENTA CZ friss elemzése erre is mutat példákat és megoldásokat.
2026. 05. 20. 15:30
Megosztás:

A stabilcoin-szabályozás a DeFi-t és a kriptotárcákat is elérheti – figyelmeztet a Consensys

A Consensys szerint az FDIC stablecoinokra vonatkozó javaslata túl szélesre nyithatja a szabályozói kaput, és akár olyan szereplőket is érinthet, amelyek nem bocsátanak ki stablecoint, nem kezelnek ügyfélpénzt, és csupán szoftveres hozzáférést biztosítanak a blokklánc-alapú szolgáltatásokhoz. A vita középpontjában a GENIUS Act végrehajtása, a DeFi-alkalmazások, a self-custody tárcák és az amerikai kriptopiaci szabályozás jövője áll.
2026. 05. 20. 15:00
Megosztás:

Jönnek a magyar Revolutos számlaszámok, mi a teendő?

Elkezdte kiküldeni a Revolut a magyarországi ügyfeleinek azokat a leveleket, amelyben arról tájékoztatja őket, hogy a számláikat áthelyezik az itteni érdekeltségükhöz. Ez ugyan új lehetőséget és magyar bankszámlaszámot is ad a revolutosoknak, de olyan díjakat i, aminek nem fognak örülni - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A magyar bankok nem ölbe tett kézzel várják a konkurensük letelepedését: van amelyik teljesen megújította a számlacsomagjait, más pedig pont azokat a szolgáltatásait tette végleg ingyenessé, amit a revolutosok is szeretnek. Közben pedig szinte minden banktól hullik a pénzeső a számlát váltó ügyfelekre.
2026. 05. 20. 14:30
Megosztás:

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI érdeklődésére.
2026. 05. 20. 14:00
Megosztás:

Az Algorand újra elérhető a Robinhood US-en: nagy lökést kaphat az ALGO amerikai lakossági piaca

Az Algorand (ALGO) ismét teljes értékűen kereskedhetővé vált a Robinhood amerikai felületén, ami fontos fordulópont lehet a token számára az Egyesült Államokban. A lépés nem csupán egy újabb tőzsdei elérhetőséget jelent, hanem azt is jelzi, hogy a 2023-as szabályozói nyomás után enyhülhet az ALGO körüli megfelelési kockázat megítélése.
2026. 05. 20. 13:30
Megosztás:

Megkezdődtek a tavaszi Erzsébet-táborok

Megkezdődtek a tavaszi Erzsébet-táborok; május 18. és június 12. között több mint 20 ezren érkeznek a zánkai Erzsébet-táborba, valamint az erdélyi táborhelyre kikapcsolódni, a hétfőtől szerdáig és szerdától péntekig tartó turnusokban teljes ellátással és alkalmanként 40 különféle programmal várják a résztvevőket - közölte a szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (Erzsébet Alapítvány) szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 13:00
Megosztás:

Zenei NFT-k: Megoldást jelentenek a művészek számára a nagyobb jövedelemre?

A zeneipar bevételi struktúrája évtizedek óta vitatott téma. A streaming platformok megjelenésével a művészek ugyan szélesebb közönséghez jutottak el, ám az egy lejátszásra jutó bevétel minimálisra csökkent. Ebben a környezetben merültek fel a zenei NFT-k, amelyek a blokklánc technológia segítségével ígérnek új jövedelemforrásokat az alkotók számára. De vajon ez az ígéret megállja a helyét, vagy csupán egy újabb átmeneti trendről van szó? A kérdés megválaszolásához érdemes mélyebben megvizsgálni a technológia működését, a piaci realitásokat és azokat a konkrét előnyöket, amelyeket a művészek már ma is tapasztalnak.
2026. 05. 20. 12:30
Megosztás:

Magyar Péter a lengyel kormányfővel tárgyal

Magyar Péter miniszterelnök megkezdte a tárgyalást Donald Tusk lengyel kormányfővel szerdán Varsóban.
2026. 05. 20. 12:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: mielőbb le kell állítani a közel-keleti harcokat

A közel-keleti harcok mielőbbi leállítását sürgette Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben, a Nagy Népi Csarnokban, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnököt fogadta.
2026. 05. 20. 11:30
Megosztás:

Egyre kevesebbet ér a gyerekek zsebpénze

Vegyesen alakult a gyerekinfláció az elmúlt egy évben: miközben a K&H által követett gyerekkosár több eleme – például a gyümölcsjoghurt, a kakaós csiga vagy a narancslé – olcsóbb lett, a hamburger ára több mint 13 százalékkal emelkedett. Ez azt jelenti, hogy ugyanabból a zsebpénzből ma kevesebb népszerű terméket tudnak megvenni a gyerekek, mint egy évvel ezelőtt. A hat termékből álló kosár átlagos éves árváltozása 1,21 százalékos növekedést mutat.
2026. 05. 20. 11:00
Megosztás:

A magyar cégek 80 százaléka nincs felkészülve a munkahelyi AI-használatra

A mesterséges intelligencia már a magyar munkahelyeken is jelen van, de a terjedése sok esetben lehagyja a szervezett keretek vagy szabályozás bevezetését. A dolgozók több mint fele már munkában is használja, miközben egyre nagyobb gondot jelentenek a megtévesztő online tartalmak.
2026. 05. 20. 10:30
Megosztás:

Német vagyonkezelő: a Tether és a USDC nem valódi stabilcoin

A USDT és a USDC tartalékai első ránézésre rendkívül biztonságosnak tűnhetnek, különösen akkor, ha azokat rövid lejáratú amerikai állampapírok, készpénz és más likvid eszközök fedezik. Egy német vagyonkezelő digitális eszközökért felelős vezetője szerint azonban ez önmagában nem elég ahhoz, hogy ezeket az eszközöket valódi stabilcoinnak lehessen nevezni. A szakértő arra figyelmeztetett: egy hirtelen likviditási válság esetén még a hatalmas T-bill állomány sem garantálja, hogy a tokenek megőrzik dollárhoz kötött árfolyamukat.
2026. 05. 20. 10:00
Megosztás:

Folytatódott a hozamok emelkedése a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Folytatódott a fejlett gazdaságok kötvénypiacain a hozamok emelkedése, miután továbbra is zárva a Hormuzi-szoros, egyre égetőbb a fizikai olajhiány és az emelkedő infláció. A tízéves amerikai hozam közelíti a 4,7, a harmincéves az 5,2%-ot, az utóbbi majdnem két évtizedes csúcs.
2026. 05. 20. 09:30
Megosztás:

Erősödött a forint szerda reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 20. 09:00
Megosztás:

Estek a részvényindexek a tengerentúlon

A vezető amerikai indexek 0,6-0,8%-kal gyengültek kedden. A technológiai és a kommunikációs szolgáltatások szektora húzta leginkább lefelé az indexeket. Európához hasonlóan a defenzív szektorok – így az egészségügy – teljesítettek jobban.
2026. 05. 20. 08:30
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés Nyugat-Európában

Kedden a STOXX 600 0,2, a DAX 0,4%-kal zárt magasabban. A CAC 40 és az FTSE 100 közel stagnált. Az óvatosságot tükrözve a defenzív szektorok vezették az ágazati emelkedéseket. Az élelmiszer- és ital-, valamint az egészségügyi index egyaránt több mint 1,5%-kal nőtt. Az olajárak 1% körüli mértékben csökkentek. Utóbbival a Brent hordónkénti ára továbbra is 110 dollár felett maradt.
2026. 05. 20. 08:00
Megosztás:

Világszintű változások alakítják a tervezőszoftverek piacát belföldön is

Világszerte változik a tervezőszoftverek piaca, a Graphisoft is ennek megfelelően alakította át az értékesítési rendszerét - mondták az építészetben használt tervezőszoftvereket fejlesztő cég vezetői kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 05. 20. 07:00
Megosztás: