Megszorításokat vezetnek be Ausztriában is

Adó- és költségvetési csomagot fogadott el az osztrák parlament azzal a céllal, hogy öt év alatt egyensúlyba hozza az államháztartást.

A terv szerint 2016-ig összesen 28 milliárd euróval csökkentik a kiadásokat, illetve növelik az állami bevételeket. Az intézkedéseket a kormányzó szociáldemokrata-konzervatív koalíció szavazataival fogadta el a törvényhozás, az ellenzék nem támogatta azokat. Várhatóan a mai napon a felsőház is megszavazza a 89 törvénymódosításból álló csomagot. A csomagnak azok az elemei, amelyek új adókat vagy adóemeléseket írnak elő, már április elsejével életbe lépnek, a takarékossági intézkedések május elsejével lépnek hatályba.

 

A 28 milliárd euróból 17,3 milliárdot a kiadások csökkentésével teremtenének elő, új adókból 9,2 milliárd euró bevételt terveznek. Az ellenzék bírálta a kormányt, mondván, hogy a csomagban tervezett több bevételi forrás is bizonytalan. Egymilliárd euró bevétellel számolnak egy tervezett, Svájccal a bankbetétek megadóztatásáról szóló egyezményről. A pénzügyi tranzakciós adóból 1,5 milliárd euró bevételt tervez a kormány. Ennek fényében visszhangot keltett Ausztriában Wolfgang Schäuble hétfői kijelentése, miszerint nem tartja megvalósíthatónak uniós szinten a pénzügyi tranzakciós adót.

 

A csomag nem vezet be széles társadalmi csoportokat érintő adókat, elkerüli az infláció és a tömeges munkanélküliség veszélyét - érveltek a kormány képviselői a vitában. A kabinet elhárította az aggodalmakat, hogy Ausztria nem tudja majd tartani a kitűzött makrogazdasági célokat. Michael Spindelegger alkancellár ismét hangsúlyozta: a tranzakciós adót az uniós egyes tagállamai közötti, úgynevezett megerősített együttműködés formájában is megvalósíthatónak tartja.

 

A számos területet érintő csomag egyik központi eleme, hogy szigorítják az előrehozott és korkedvezményes nyugdíjazás feltételeit. Az ezzel elérhető megtakarításokat 7,5 milliárd euróra becsülik. Az átlagos nyugdíjba vonulási életkor Ausztriában jelenleg 58 év, ez a várakozások szerint 2016-ig 1,2 évvel emelkedhet.

 

Az állami kiadások csökkentése keretében 2012-től két évre befagyasztják a köztisztviselők bérét és csökkentik a létszámukat. 2013-ban és a rákövetkező évben a nyugdíjakat az eddigi gyakorlattól eltérően nem az infláció teljes mértékével, csak annak egy részével emelik. Felére csökkentik az építési támogatásokat és szűkítik a gazdálkodók által igényelhető állami és tartományi támogatások körét.

 

Csökken az osztrák székhelyű nemzetközi vállalatcsoportok csoportos adózási kedvezménye is. A többletbevételek egyik forrásaként értéknövekmény-adót vezetnek be az ingatlaneladásból származó bevételekre. 2013-2016 között úgynevezett szolidaritási hozzájárulást kell fizetniük a felső jövedelmi réteghez tartozóknak, mintegy évi 186 ezer euró felett. A március elején váratlanul államosított Volksbank (ÖVAG) megmentésével járó költségek fedezésére határozott időtartamra (2012-től 2017-ig) 25 százalékkal megemelik a bankadót és bevezetnek egy alternatív modellt a vállalati nyugdíjpénztárak adózására. A két utóbbi intézkedést a bankok, illetve a pénztárszövetség kritizálta.

 

Az osztrák kormány két pártja, az Osztrák Szociáldemokrata Párt és az Osztrák Néppárt többhónapos egyeztetések után, március első hetében jutott egyezségre egymással a konszolidációs tervről és terjesztette be azt a parlamentnek. A törvénycsomag életbe léptetését azután bontották ketté, hogy Heinz Fischer államfő aggodalmának adott hangot az elnöki jóváhagyásról szóló döntésre szánt idő rövidsége miatt. Hogy a kormány által eltervezett menetrend ne változzon, az államfőnek a hét vége előtt el kell látnia kézjegyével a törvényeket. (MTI)

A Circle tűz alatt: viták kereszttüzében a USDC befagyasztási gyakorlata egy 270 millió dolláros hack után

Egy nagyszabású biztonsági incidens ismét reflektorfénybe helyezte a stabilcoinok szabályozását és a kibocsátók felelősségét. A Circle lépései komoly vitát váltottak ki a kriptoközösségben – de vajon valóban késlekedtek, vagy egyszerűen a jogi keretek kötötték meg a kezüket?
2026. 04. 11. 08:00
Megosztás:

Mutatjuk a budapesti agglomeráció legolcsóbb és legdrágább településeit - Itt a pontos lista

A családi házak piacát a budapesti agglomeráció uralja. A zenga.hu-n eladásra hirdetett családi házak közel negyede Pest vármegyében található, és ezen belül is a fővárost ölelő, hivatalosan is az agglomeráció részeként definiált 80 település viszi a prímet. A kínálat mellett viszont a kereslet is látványosan ebbe az irányba tolódik, azaz, még mindig sokan választják lakóhelyként az elővárosi településgyűrűt. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol lehet a budapesti agglomerációban a legolcsóbban családi házat venni, és hol kell ugyanezért a vásárlóknak a legmélyebben a zsebükbe nyúlni.
2026. 04. 11. 07:00
Megosztás:

Megtartotta alakuló ülését az új szlovén parlament

Megtartotta alakuló ülését pénteken az új összetételű szlovén parlament, amelynek elnökévé a képviselők Zoran Stevanovicot, a Resni.ca párt vezetőjét választották meg.
2026. 04. 11. 06:00
Megosztás:

Rég nem látott infláció Németországban - mi történik?

Németországban 2,7 százalék, 2024 januárja óta a legmagasabb volt a fogyasztói árak éves növekedése márciusban a februári 1,9 százalék után a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adata szerint.
2026. 04. 11. 05:00
Megosztás:

Ha eddig nem vettél lakást, már nem is fogsz Magyarországon

Lendületet kaphatnak az újlakás-építések, miután a még meg nem épült, csak tervekben szereplő új lakásokra is lehet igényelni az Otthon Start Program keretében elérhető kedvezményes lakáshitelt. Ez egyben az új lakóingatlanok árát is lejjebb szorítja, mivel a támogatott hitelből megvásárolható lakóingatlan négyzetméterára maximum 1,5 millió forint lehet. Az új lakásokra szükség is van, miután az elmúlt években visszafogottság jellemezte ezt a szegmenst.
2026. 04. 11. 04:00
Megosztás:

Életbe lépett! Új határellenőrzési rendszer az EU-s határokon

Az Európai Unió összes határátkelőjén teljes körűen működésbe lépett a határellenőrzés hatékonyságát és felgyorsítását lehetővé tevő digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES), amely gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb utazást biztosít - közölte az Európai Bizottság pénteken.
2026. 04. 11. 03:00
Megosztás:

Friss módosítás! Emelkedik ezzel a nyugdíjak összege

Kihirdették az idei valorizációs szorzókat, amelyek hatására emelkedik a 2026-ban megállapított nyugdíjak összege. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2026. 04. 11. 02:00
Megosztás:

Kiszámoltuk! Melyik párt nyer, ha vasárnap esik az eső?

A közvélemény-kutatások előrejelzései gyakran úgy kezelnek bennünket, választópolgárokat, mintha pusztán adatok lennénk. De van egy régi szabály a kommunikációs szakmában, amit a politikai tanácsadók mindig szem előtt tartanak: ami igazán számít, az gyakran nincs benne a táblázatokban.
2026. 04. 11. 01:00
Megosztás:

Itt az időpont: Ukrajna ekkora javítja ki a Barátság kőolajvezetéket

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, amennyiben továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen egyebek között a háború befejezése és a húsvéti tűzszünet kérdése is terítékre került.
2026. 04. 11. 00:01
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 23:30
Megosztás:

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 04. 10. 23:00
Megosztás:

Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány

Az Agrárminisztérium (AM) első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának biztosítását - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleményében.
2026. 04. 10. 22:00
Megosztás:

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. kapacitásbővítése

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. legfrissebb 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán, ami ismét jól mutatja, hogy a hazai tulajdonú vállalatok mennyire megerősödtek az utóbbi időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszaújvárosban.
2026. 04. 10. 21:00
Megosztás:

Amway 2025: 11% növekedés Magyarországon, 3,5% az ESAN régióban

Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) 2025-ben 439 millió USD árbevételt ért el, ami 3,5%-os növekedést jelent a 2024-es 424,3 millió USD-hez képest, folytatva ezzel az évek óta tartó növekedési trendet.
2026. 04. 10. 20:00
Megosztás:

Közel 9 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2025-ös évet a Pensum Group

9 milliárd forint közelébe bővült 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági környezettel szembesült, amely mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a társaság működési eredményét. A Pensum Group mindezek mellett 68 millió forint adózott eredménnyel és 35 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2026. 04. 10. 19:00
Megosztás:

Budapest Airport: a Lufthansa és az olasz légiirányítás pénteki sztrájkja is érint budapesti járatokat

A német Lufthansa légitársaság pénteki fedélzeti személyzetének sztrájkja mellett az olasz légiirányítás is sztrájkot jelentett be pénteken délutánra; mindkét munkabeszüntetés érinti a budapesti repülőtérről induló és oda érkező járatokat is - közölte a Budapest Airport pénteken délben az MTI-vel.
2026. 04. 10. 18:30
Megosztás:

Hátrányos helyzetű fiatalokat segít az új Szókincs sorsjegypár

Újabb jótékonysági sorsjegyekkel, pop-art stílusú Szókincs és Szókincs Extra sorsjegypárral bővíti kínálatát a Szerencsejáték Zrt. A sorsjegyek bevezetésével a Társaság az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját támogatja.
2026. 04. 10. 18:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 10. 17:00
Megosztás:

Kína mesterséges intelligenciát vezetne be az oktatásban

Kína "MI plusz oktatás" program elindítását tervezi, amelynek célja a mesterséges intelligencia (MI) széles körű bevezetése az iskolákban – közölte a kínai oktatási minisztérium pénteken.
2026. 04. 10. 16:30
Megosztás:

Olajszennyezés miatt leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben

Olajszennyezés miatt teljesen leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben - közölte a a belga kikötői hatóság pénteken.
2026. 04. 10. 16:00
Megosztás: