Megvan a Brexit megállapodás szövegtervezete

Egybehangzó kedd esti londoni médiaértesülések szerint elkészült a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás szövegtervezete. A Downing Street ezt gyakorlatilag megerősítette, közölve, hogy szerdán soron kívüli kabinetülés lesz a tervezet megvitatására.

Megvan a Brexit megállapodás szövegtervezete

Londoni elemzői vélemény szerint azonban a piacon hirtelen eluralkodott derűlátás még korainak bizonyulhat.
   
A BBC közszolgálati médiatársaság és a Sky News kereskedelmi hírtelevízió egyaránt úgy tudja, hogy egyelőre "technikai szintű" megállapodás-tervezetről van szó, vagyis a Brexit-tárgyalásokat folytató szakértői küldöttségek jutottak egyezségre, de ezt Londonban és az Európai Unióban is politikai szinten jóvá kell hagyni.
    

A BBC értesülései szerint a brit kormány tagjai még kedd este megkapják tanulmányozásra a tervezet szövegét, és Theresa May miniszterelnök szerdára soron kívüli kabinetülést hívott össze a tervezet megvitatására.
    

A londoni kormányfői hivatal ezt megerősítette. A Downing Street szóvivője kedd esti szűkszavú közleményében bejelentette, hogy a kabinet szerda délután, brit idő szerint 14 órakor összeül "a tárgyalóküldöttségek által Brüsszelben elért megállapodás-tervezet" megvitatása és "a következő lépések meghatározása" végett.
   
Theresa May szóvivője megerősítette azt is, hogy a kabinet tagjait felkérték a szövegtervezet elolvasására még a szerdai kabinetülés előtt.
   
A Brexit-tárgyalások legnagyobb horderejű megoldatlan kérdése eddig az volt, hogy miként lehet elkerülni a hosszú évek óta nem létező határellenőrzés újbóli bevezetését Észak-Írország és az Európai Unióban maradó Ír Köztársaság 499 kilométeres határszakaszán.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ez a határ a Brexit után az Egyesült Királyság és az Európai Unió egyetlen szárazföldi vámhatára lesz, London ugyanis az EU vámuniójából is ki akar lépni.
    

A kedd esti londoni médiaértesülések nem térnek ki arra, hogy ebben a kérdésben is sikerült-e konkrét egyezségre jutni, vagy ennek megoldását a tárgyalófelek későbbre halasztották.
   
A megállapodás-tervezet elérésének hírére a font meredeken, 1,4 százalékkal 1,30 dollár/font fölé - hét hónapja nem mért csúcsra - erősödött a londoni bankközi kereskedésben a korábbi 1,29 dollár/font körüli szintekről.
    

Ruth Gregory, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági kérdésekkel foglalkozó főközgazdásza ugyanakkor a megállapodás-tervezet hírére és a font kiugró erősödésére reagáló kedd esti kommentárjában hangsúlyozta: rövid életűnek is bizonyulhat a font árfolyammegugrása, tekintettel arra, hogy még a brit kormánynak, utána pedig a londoni parlamentnek is jóvá kell hagynia a tárgyalóküldöttségi szinten elért egyezséget, márpedig erre nincs garancia.
   
A Capital Economics vezető szakértője kiemelte azt is, hogy nem ismertek a tervezet részletei, így az sem egyértelmű, hogy Theresa May tett-e bármilyen további engedményeket az EU-nak az eddig megoldatlan kérdésekben.
    

Ruth Gregory közölte: nem lepné meg, ha a következő időszakban újabb kabinettagok jelentenék be lemondásukat a kormányzó Konzervatív Párt EU-párti, illetve EU-szkeptikus táborából egyaránt.
   
A Capital Economics főközgazdásza szerint a ház e tényezőket egybevetve, a kedd esti hírek ellenére azt sem tartaná meglepőnek, ha a tényleges, végleges megállapodáshoz vezető folyamat bőven átnyúlna a 2019-es évbe.
    

Ruth Gregory szerint mindez alátámasztja a cég azon várakozását, hogy a font 2018 végéig visszagyengül korábbi árfolyamszintjeire, és azt az előrejelzését is, hogy a Bank of England 2019 második negyedévéig nem hajt végre újabb kamatemelést.
    

A brit jegybank tavaly novemberben, tíz év után először emelte alapkamatát, 0,25 százalékponttal 0,50 százalékra. Ezt idén augusztusban újabb 0,25 százalékpontos emelés követte, így alakult ki a Bank of England jelenleg érvényes 0,75 százalékos alapkamata.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: