Mely kisrészvények kerülhetnek be a BUX-ba?

A BUX index áprilistól esedékes szokásos változtatásakor a KBC Equitas elemzése szerint az Állami Nyomdának, a Danubiusnak, a Graphisoft Parknak és a Rábának van esélye a bekerülésre, ami a kispapíroknak többek között azért kedvező, mert nagyobb figyelmet kaphatnak a befektetőktől.

Kalkulációink szerint az Állami Nyomda, a Danubius, a Graphisoft Park és a Rába lehetnek a legnagyobb nyertesei a BUX index áprilistól esedékes szokásos változásának. A bekerülés az újak számára pozitív hír, hiszen még ha a részvények iránti közvetlen többletkereslettel nem is feltétlenül jár együtt, mindenképp ráirányíthatja a befektetők figyelmét az érintett papírokra.

 

Hamarosan sor kerül a BUX index szokásos tavaszi felülvizsgálatára, melyből számos hazai kispapír húzhat hasznot az előttünk álló hetekben. A tőzsde napokon belül közzéteheti, hogy mely részvényekkel bővül áprilistól a BUX, melyet nagy figyelemmel követnek a piaci szereplők. Érdemes lehet áttekinteni a lehetséges kimeneteleket.

 

Egy változásnak köszönhetően a korábbi években megszokottnál könnyebb bekerülniük a kispapíroknak az elsőszámú hazai tőzsdeindex, a BUX kosarába. A Budapesti Értéktőzsde hónapokkal ezelőtt módosította a csatlakozási kritériumokat, melynek értelmében a korábbi hét helyett már csak öt előírásnak való megfelelést vizsgálnak évente kétszer, március és szeptember elején. Az öt kritériumból hármat teljesítő részvény automatikusan felvételt nyer a BUX indexbe, melynek taglétszáma a minimálisan szükséges tizenkettőtől egészen huszonötig terjedhet. Mivel jelenleg a BUX index tizenegy tagot számlál – az E-Star kiesése miatt -, a felső korlát elérése nem jelent fenyegetést.

 

BUX kosár összetétele

Mely papírok nyerhetnek felvételt?

 

Az általunk elvégzett kalkulációk szerint a kisebb részvények közül az Állami Nyomda, az Appeninn, a CIG Pannónia, a Danubius, az Estmédia, a Graphisoft Park, a Pannergy, a Rába, és a Synergon teljesítik a bekerüléshez minimálisan szükséges három kritériumot.

 

Mivel olyan részvények esetében automatikusan feltételeztük a BUX tagságot, mint a négy hazai blue chip, kiegészülve az Egis-szel és az FHB-val, a jelenleg tizenegy tagot számláló hazai tőzsdeindex létszáma – a változások április elsejei hatálybalépésével – tizenöt tagra bővülhet.

 

A BUX összetételében történő változásnak az Állami Nyomda, a Danubius, a Graphisoft Park és a Rába lehetnek a legnagyobb nyertesei, hiszen ők új szereplőként kerülhetnek a BUX indexbe. A vizsgálatainkban szereplő Zwacknak, Masterplastnak és TVK-nak azonban még a könnyített feltételek mellett sem sikerülhet bekerülni az indexbe.

 

Mit nyer az, aki a BUX-ba kerül?

 

Kedvező árfolyamhatással járhat a BUX indexbe való bekerülés azoknál a kispapíroknál, melyek eddig nem szerepeltek az index kosarában. Mivel a BUX-ot számos indexkövető alap benchmarkként tartja számon, az abba felvételt nyerő részvények piacán adott esetben a papírok iránti többletkeresletként jelenhetnek meg az alapok esetleges vásárlásai.

 

Nem feltétlenül ölt testet a BUX tagság az indexkövető alapok tényleges vásárlásában, hiszen azoknak van lehetőségük +/-5 százalékkal eltérni a benchmarkként választott indexben szereplő részvénysúlyoktól. Mivel a kispapírok ennél jóval kisebb, jellemzően 0,1-0,8 százalékos súlyt képviselnek a BUX indexben, az alapkezelő saját döntésén múlhat, hogy vásárol-e az újonnan bekerülő vállalat részvényeiből.

 

Bár tavaly a Synergon a BUX indexbe való bekerüléstől számolva rövid távon a piac egészénél jobban teljesített, pusztán ez alapján nem lehet kijelenteni, hogy ennek oka kizárólag az indexbe való felvétel pozitív hatásainak köszönhető.

 

 

A BUX indexbe való bekerülés azonban egy lehetőség a kisebb cégek számára, hogy a piaci szereplők szélesebb köre is felfedezhesse azokat. Bár a papírok igen alacsony likviditása az intézményi szereplőket továbbra is távol tarthatja, a BUX tagságnak köszönhetően nagyobb figyelem szegeződhet olyan részvényekre, melyek mostanra sokak számára már homályba merültek.

 

Ilyen, fundamentálisan erős vállalatok például az Állami Nyomda, vagy a Graphisoft Park, míg a jelentős ingatlanvagyona miatt értékes Danubius, vagy a buszpiaci terjeszkedést tervező Rába a tulajdonosi szerkezetében rejlő kockázatok miatt vélhetően mérsékeltebb alapkezelői érdeklődésnek örvendhetnek.


Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport

Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
2026. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Stabilchain-forradalom jöhet a kriptopiacon: saját blokkláncokra költöznének a stabilcoinok

A stabilcoinok a jelenlegi kriptopiaci ciklus egyik legnagyobb nyerteseivé váltak, most pedig a mögöttük álló vállalatok már nem elégednek meg azzal, hogy más blokkláncokon működjenek.
2026. 08. 13. 23:00
Megosztás:

Vízhiány miatt leállt a csehországi kis vízerőművek több mint 90 százaléka

Vízhiány miatt több mint 1400 kis vízerőmű állt le Csehországban, ami az ilyen létesítmények több mint 90 százaléka. A nagy vízerőművek mind üzemelnek, bár egy részük csökkentette termelését - jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség a szakmai szervezetek és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) felmérésére hivatkozva.
2026. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon

Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
2026. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás:

A MARA 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoint adott el – az AI felé fordul a bányászóriás

A világ egyik legismertebb tőzsdei Bitcoin-bányászcége, a MARA Holdings látványosan új irányt vett. A vállalat 2026 első negyedévében mintegy 1,5 milliárd dollár értékű Bitcoint adott el, miközben egyre több tőkét csoportosít át mesterséges intelligenciához, adatközpontokhoz és energetikai infrastruktúrához.
2026. 08. 13. 19:00
Megosztás:

A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője

A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
2026. 08. 13. 18:00
Megosztás:

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?

A vevők a budapesti ingatlanpiacon az elmúlt fél évben a lehetetlennel kísérleteztek: a legalsó árkategóriákba tartozó, mégis jó állapotú, felújítást nem igénylő ingatlanokat akartak vásárolni – derült ki az ingatlanközvetítők szavaiból.
2026. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok

Továbbra is bizonytalanok az építőipar kilátásai, az ágazat bővülését azonban a beérkező uniós források segíthetik - közölték elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön az MTI-vel.
2026. 08. 13. 16:00
Megosztás:

Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
2026. 08. 13. 15:00
Megosztás:

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
2026. 08. 13. 14:00
Megosztás:

A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: felület, játékok és napi használhatóság

Egy online kaszinót nem érdemes kizárólag az első benyomás alapján megítélni. A kezdőoldal lehet látványos, a bannerek lehetnek erősek, a gombok lehetnek nagyok, de mindez csak néhány másodpercig számít igazán.
2026. 08. 13. 12:55
Megosztás:

Olcsó kattintás, drága ügyfél: mitől térül meg valójában egy PPC-kampány?

A kattintási költség könnyen elviszi a figyelmet arról, hogy a hirdetés termelt-e bevételt és nyereséget. Móni Istvánt, az idén 15 éves STEMO Marketing ügyvezetőjét kérdeztük arról, milyen számok alapján érdemes megítélni egy PPC-kampányt, és mikor lehet kifejezetten félrevezető az olcsó kattintás.
2026. 08. 13. 12:30
Megosztás:

Erősödött a forint az euróval szemben; a dollár felülteljesítette az eurót

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a júliusi inflációs adatok közzétételét követően.
2026. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot

A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.
2026. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Apróbetűs feltételek: mit néz meg a rutinos játékos elsőként?

Kaszinó bónuszok, kedvezmények, hűségprogramok: hogyan olvass apróbetűs feltételeket.
2026. 08. 13. 10:59
Megosztás:

Elindult a hongkongi HKDAP stabilcoin: a HashKey és az OSL is beszállt

A Standard Chartered hátterével működő Anchorpoint Financial megkezdte hongkongi dollárhoz kötött HKDAP stabilcoinjának bétaüzemét. A kezdetben intézményi és professzionális befektetőknek szánt digitális eszköz terjesztésében a HashKey és az OSL is részt vesz, miközben Hongkong egyre határozottabban építi szabályozott stabilcoin-piacát.
2026. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás: