Rekordszinten a brit államadósság-ráta

A legfrissebb adatok szerint csaknem hat évtizede nem mért magasságba emelkedett a brit államadósság-ráta, mindenekelőtt a nagy-britanniai koronavírus-járvány gazdasági hatásai elleni költségvetési lépések hatalmas összegű hitelpiaci finanszírozása miatt.

Rekordszinten a brit államadósság-ráta

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett havi összegzésében kimutatta, hogy augusztus végén a nettó államadósság-állomány 2023,9 milliárd font (810 ezer milliárd forint) volt, 249,5 milliárd fonttal több, mint egy évvel korábban. A jelenlegi nettó államadósság a brit hazai össztermék (GDP) 101,9 százalékának felel meg.
    

Az ONS visszatekintő adatsora szerint a közszféra GDP-arányos adósságrátája legutóbb az 1960-1961-es pénzügyi év végén volt ennél magasabb: akkor 102,5 százalékos államadósság-rátát mértek.
   
A statisztikai hivatal közölte: előzetes számításai szerint az idei év első öt hónapjában, vagyis április és augusztus között 173,7 milliárd font (csaknem 70 ezer milliárd forint) volt a közfinanszírozás hiteligénye, több mint a háromszorosa a márciusban véget ért előző teljes pénzügyi év állami hitelfelvételének.
   
Az ONS adatai szerint a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedések miatt a brit költségvetés adó- és társadalombiztosítási bevételei a 2020-2021-es pénzügyi év első öt hónapjában 13,4 százalékkal maradtak el a tavalyi azonos időszak bevételeitől, miközben a háztartásoknak és az üzleti szektornak nyújtott költségvetési támogatások 34,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben.
   
Londoni makrogazdasági elemzők számításai szerint a jelenlegi pénzügyi évben 300 milliárd fontot messze meghaladó, hitelből fedezendő költségvetési többletkiadással jár a nagy-britanniai koronavírus-járvány gazdasági kárainak elhárítása.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.
   
Andrew Wishart, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági kérdésekkel foglalkozó közgazdásza a statisztikai hivatal pénteken ismertetett államadósság-adatait kommentálva közölte: a további kormányzati gazdaság- és munkahelyvédelmi lépések azt jelenthetik, hogy az idei teljes pénzügyi évben elérheti a 370 milliárd fontot a közfinanszírozás hiteligénye.
   
Az elemző számításai szerint ez 18,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánynak felelne meg.
   
Az Institute for Government (IfG) nevű, a kormányzati tevékenység elemzésére szakosodott független londoni gazdasági tanácsadó és kutatóműhely már a friss államadósság-adatok pénteki ismertetése előtt, e héten összeállított tanulmányában kimutatta, hogy ha a brit hazai össztermék a 2020-2021-es pénzügyi évben a konszenzusos előrejelzési átlagnak megfelelően 13,3 százalékkal zuhan, a GDP-érték a jövő áprilisig tartó pénzügyi év végén 336 milliárd fonttal lesz alacsonyabb a nagy-britanniai koronavírus-járvány márciusi elhatalmasodása előtt várt szintnél.
   
Az IfG közölte: számításai szerint ebben a környezetben a brit kormány által a gazdaság és a munkahelyek védelmére hozott intézkedések 317,4 milliárd fonttal emelik a brit államháztartás hiteligényét a 2020-2021-es pénzügyi év költségvetésében előrejelzett szinthez képest, vagyis a közfinanszírozásnak ekkora többletköltséget okoz egy év alatt a járvány.

Hozzászólások

Olaszországban tovább szigorítanak

A vendéglátóhelyek este hat órai bezárását jelentette be a koronavírus-járvány elleni újabb szigorításként vasárnapi sajtótájékoztatóján Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, arra kérve a lakosságot, hogy csak munkavégzés vagy iskolába járás miatt hagyja el otthonát.
2020. 10. 25. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország 150 lélegeztetőgéppel segíti Csehországot

A magyar kormány 150 invazív lélegeztetőgéppel segíti Csehországot a koronavírus-járvány elleni védekezésben - mondta vasárnap Gödöllőn a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
2020. 10. 25. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszországban meghaladta a másfél milliót az eddig megfertőződöttek száma

Oroszországban az elmúlt napon 16 710-zel emelkedett az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma, az eddig megfertőződöttek száma ezzel meghaladta a másfél milliót (1 513 877) a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2020. 10. 25. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában a fővárosban és az erdélyi megyékben terjed leginkább a koronavírus

Romániában főleg az ország fejlettebb térségeiben, a fővárosban, az erdélyi megyékben gyorsult az utóbbi két hétben a koronavírus-járvány terjedése - állapítható meg a stratégiai kommunikációs törzs szombaton közzétett jelentéséből.
2020. 10. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaország február 16-ig meghosszabbította a rendkívüli állapotot

A francia nemzetgyűlés első olvasatban megszavazta szombat este a koronavírus-járvány miatti korlátozások kihirdetéséhez törvényi keretet biztosító egészségügyi rendkívüli állapot meghosszabbítását, miközben az elmúlt 24 órában több mint 45 ezer új esetet tártak fel, ami újabb napi rekordnak számít.
2020. 10. 25. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Hárommillióan fertőződhettek meg Spanyolországban

Spanyolországban valójában már hárommillió ember fertőződhetett meg az új típusú koronavírussal a járvány kezdete óta, ami a regisztrált esetszám háromszorosa - mondta Pedro Sánchez miniszterelnök televíziós beszédében pénteken.
2020. 10. 24. 18:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Htezer feletti új beteget regisztráltak Ukrajnában

Továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, szombatra is hétezer feletti új beteget és több mint száz elhunytat regisztráltak, az egészségügyi miniszter pedig arról számolt be, hogy megint nagyon sokan kerültek kórházba.
2020. 10. 24. 17:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Kijárási tilalom lépett érvénybe Szlovákiában

Kijárási tilalom lépett érvénybe szombaton Szlovákiában.
2020. 10. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rohamosan terjed a vírus Csehországban

Csehországban pénteken 15 252 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami az eddigi legnagyobb napi esetszám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel közölt adatokból.
2020. 10. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olaszországban vita folyik az ismételt országos lezárás elrendeléséről

Az egészségügy a tavaszihoz hasonló országos zárást sürget, miután a napi esetszám túllépte a 19 ezret pénteken, és már hat régióban elrendelték az éjszakai kijárási tilalmat.
2020. 10. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU és NATO egészségügyi segítséget nyújt Csehországnak

Katonai egészségügyi személyzettel fogják kisegíteni az Európai Unió és a NATO tagállamai Prága kérésére Csehországot a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.
2020. 10. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Máris komoly károkat okozott a brit gazdaságnak a Brexit

Máris komoly károkat okozott a brit gazdaságnak az EU-tagság megszűnése (Brexit), pedig Nagy-Britannia még nem is vált ki teljesen az Európai Unióval akadálytalan kereskedelmi forgalmat biztosító gazdasági viszonyrendszerből és a közös szabályozói környezetből - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett tanulmányában.
2020. 10. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb szigorú intézkedések Szlovákiában

Szlovákiában a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hétfőtől egy hónapra bezárnak az iskolák. Már szombaton kijárási tilalom lép életbe a járvány által leginkább érintett négy északi járásban, majd november 2-tól két hétig ez az egész országban érvényes lesz - döntött csütörtökön Pozsonyban az országos válságstáb.
2020. 10. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csődbe mehet Romániában a Blue Air légi társaság

Eleshet az állami kedvezményes hiteltől és csődbe mehet a Blue Air légi társaság, amely a második legnagyobb szereplő a román légi közlekedési piacon.
2020. 10. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szabadkereskedelmi megállapodást írt alá Nagy-Britannia és Japán

Szabadkereskedelmi megállapodást írt alá Japánnal a brit kormány pénteken. A londoni külkereskedelmi minisztérium ismertetése szerint az egyezmény alapján a japán piacra irányuló brit export 99 százaléka vámmentes lesz.
2020. 10. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átlépte az egymilliót a regisztrált fertőzöttek száma Franciaországban

Franciaországban is átlépte az egymilliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, miután az egészségügyi hatóságok az elmúlt 24 órában 42 032 új esetet tártak fel, ami újabb napi rekordnak számít - közölte péntek este a francia egészségügyi minisztérium. Emmanuel Macron államfő nem zárta ki az újbóli karantén lehetőségét.
2020. 10. 23. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még idén elkezdődhet a német lakosság oltása

Célegyenesbe érkezett egy vakcina fejlesztése Németországban, így már az idén elkezdődhet a lakosság oltása az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) ellen - jelentette a hírportálján a Bild című német lap.
2020. 10. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A szlovén kormányfő győzelemre biztatja Trumpot

Janez Jansa szlovén kormányfő pénteken Twitter-oldalán támogatásról biztosította és győzelemre buzdította Donald Trump amerikai elnököt demokrata párti kihívójával, Joe Bidennel szemben - jelentette a helyi sajtó.
2020. 10. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Távozik a cseh egészségügyi miniszter, súlyos hibát követett el

Távozik tisztségéből Roman Prymula cseh egészségügyi miniszter, miután a sajtó rajtakapta, hogy szerda éjjel egy vendéglőben találkozott Jaroslav Faltynekkel, a kormányzó ANO mozgalom képviselőházi frakciójának vezetőjével.
2020. 10. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelországban tovább szigorítanak az intézkedéseken

Lengyelországban szombattól tovább szigorítanak a járványügyi intézkedéseken, bezárnak az éttermek, korlátozzák a kiskorúak kültéri mozgását, betiltják az öt személynél nagyobb gyülekezéseket - közölte sajtóértekezletén Matuesz Morawiecki kormányfő.
2020. 10. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: