Mélyponton a munkanélküliség Görögországban
2017. 05. 11. 21:30
A görögországi munkanélküliségi ráta 23,2 százalékra esett idén februárban az előző havi 23,3 százalék és az egy évvel korábbi 23,9 százalék után - derül ki a görög statisztikai hivatal csütörtöki közléséből.
A munkanélküliség Görögországban leginkább a fiatal, 15-24 éves korosztályt érinti, ebben a csoportban 47,9 százaléknak nem volt munkahelye februárban. Az arány 2016 második hónapjában 2,7 százalékponttal magasabb volt.
Míg a legtöbb korcsoportban csökkent a munkanélküliek aránya, a 65-74 éves korosztályban további 3,6 százalékponttal 14,8 százalékra emelkedett a munkanélküliként regisztráltak aránya.
A férfiak munkanélküliségi rátája 0,6 százalékponttal 19,7 százalékra csökkent februárban, míg a nőké 0,9 százalékponttal zsugorodva 27,5 százalék volt.
A februári 23,2 százalékos ráta 2016 szeptembere óta a legalacsonyabb, azonban még mindig több mint kétszerese az euróövezeti átlagos munkanélküliségnek.
Februárban az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal 1,1 millióra csökkent a munkanélküliek száma, míg az alkalmazottak száma 0,2 százalékkal 3,7 millióra emelkedett.
A görögországi munkanélküliség 2013 júliusában 27,9 százalékon tetőzött.

Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
A munkanélküliség Görögországban leginkább a fiatal, 15-24 éves korosztályt érinti, ebben a csoportban 47,9 százaléknak nem volt munkahelye februárban. Az arány 2016 második hónapjában 2,7 százalékponttal magasabb volt.
Míg a legtöbb korcsoportban csökkent a munkanélküliek aránya, a 65-74 éves korosztályban további 3,6 százalékponttal 14,8 százalékra emelkedett a munkanélküliként regisztráltak aránya.
A férfiak munkanélküliségi rátája 0,6 százalékponttal 19,7 százalékra csökkent februárban, míg a nőké 0,9 százalékponttal zsugorodva 27,5 százalék volt.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Az Axel Springer megveszi a Politicót
az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban
Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben
Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars
A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.