Mélyponton a nemzetközi élelmiszerárak

Már a negyedik hónapja csökkent az alapvető élelmiszercikkek nemzetközi piaci ára a jelentős készletek és a gyenge kereslet mellett, utóbbi főként a koronavírus járvány miatti gazdasági visszaesés következménye – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Mélyponton a nemzetközi élelmiszerárak

A FAO élelmiszerár-indexe, ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszercikkeinek havi árváltozását követi, 162,5 ponton zárt májusban – 1,9%-kal alacsonyabban az előző hónaphoz képest. Ilyen alacsony értékre 2018 decembere óta nem volt példa.

A tejtermékek ára 7,3%-kal csökkent áprilishoz képest a vaj és sajt jegyzésének bezuhanása, továbbá a szezonális hatások és az alacsony importkereslet miatt. Ez közel 20%-os csökkenést jelent egy év alatt. A tejpor ára mérsékelten bár, de csökkent az alacsony árak és a kínai gazdaság újjáéledése generálta keresletet miatt.

A cukor ára 7,4%-os drágulásával ellene ment az általános trendnek, amivel az áprilisi csökkenés felét sikerült is ledolgoznia. Ennek oka a nemzetközi nyersolaj árának erősődésében és a vártnál rosszabb indiai és thaiföldi termésben keresendő.

A gabonafélék árindexe 1%-kal mérséklődött. Ezen belül a rizs valamelyest drágult és a búza ára csökkent a várhatóan bőséges globális készletek miatt. A szemestermények ára tovább csökkent, az amerikai kukoricáé például 16%-kal az egy évvel ezelőtti értékhez képest.

Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!

A növényi olajok ára 10 havi mélypontra zuhant a 2,8%-os májusi csökkenéssel. A repce és napraforgó olaj iránti kereslet bár nőtt, a pálmaolaj nemzetközi ára már a negyedik egymást követő hónapja csökkent a nyomott globális importkereslet és a vártnál nagyobb termelési volumen és készletek hatására.

A húsfélék nemzetközi ára összesítve 0,8%-kal esett vissza májusban. A marhahús ára nőtt, míg a szárnyas és sertés tovább csökkent legnagyobb termelő országok bőséges exportkészletei okán, amin még a kelet-ázsiai import kereslet növekedése sem tudott felszívni.

Történelmi szinten a gabonatermelés és kereskedelem

A világ gabonatermelése jó úton van afélé, hogy új rekordot döntsön: a várható 2 780 millió tonna 2,6%-kal haladná meg a 2019-2020-as menyiséget – olvasható a FAO Gabonakészletek és –igények gyorsjelentésében.

A FAO első előrejelzése a 2020-2021-es szezonra a már elvetett és a bevetni tervezett területek állapota alapján született, feltételezve, hogy az időjárás az évszaknak megfelelően alakul.

A növekedésben oroszlánrésze lesz a kukoricának, melynek termelése 64,5 millió tonnával is növekedhet, elérve a 1 207 millió tonnát köszönhetően az amerikai és ukrajnai bőséges termésnek. A rizstermelés is rekordot dönthet (508,7 millió tonna) Kína, Dél-Kelet- és Dél-Ázsia, illetve az Amerikai Egyesült Államok magára találása miatt. Mindeközben a búzatermés valamelyest csökkenhet a tavalyi erős szintjéhez képest, mivel az Európai Unió, Ukrajna és az Egyesült Államok termeléscsökkenése nagyobb lesz az ausztráliai és oroszországi termésnövekedésnél.

Szakértők a gabonafelhasználásban is sosem látott magasságokat várnak (+1,6%-os növekedés, 2 732 millió tonna), miután az élelmiszeripari, takarmányozási és ipari felhasználás is bővülhet. A kukorica a fő mozgatórugó itt is, amit főleg a takarmányipar és az etanol-gyártás vesz föl nagyobb mértékben. A rizs felhasználása is bővülhet a következő szezonban, és ezzel elérheti az 53,9 kg-ot is az egy főre jutó rizsfogyasztás.

A FAO a gabonakereskedelem 2,2%-os bővülését valószínűsíti – a 433 millió tonna várható mennyisége új rekordot jelentene.

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás:

Sertéshús fogyasztását ösztönző kampány indult

Az idén is megtartja a sertéshús és a sertéshús-készítmények fogyasztásának ösztönzését segítő kampányát az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség).
2021. 08. 26. 01:00
Megosztás:

Ekkora összegű támogatást kaptak az állattartó telepek fejlesztésre

Állattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott - mondta szerdán, Gödöllőn az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.
2021. 08. 25. 18:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Erre figyeljen, ha szüretelni készül!

Megkezdődött a szüreti időszak, fokozottan kell figyelni a mustgáz veszélyeire - hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook oldalán.
2021. 08. 23. 07:00
Megosztás:

A nők kulcsszerepet játszanak a vidéki térségek fejlődésében

Tizenegy ország részvételével nemzetközi miniszteri konferenciát szervezett pénteken Kranjban a szlovén Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Erdészeti Minisztérium, amelynek témája a nők helyzete a vidéki térségekben volt - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
2021. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Tizenkét magyar vállalkozás részvételével indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 13:00
Megosztás:

Magas volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt

Rendkívüli volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt: a pénteken véget ért 30. jubileumi nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítást több mint harminc ezren keresték fel az egyetem Böszörményi úti campusán - jelezte a vásárzárást követően Vaszkó László vásárigazgató az MTI-nek.
2021. 08. 21. 05:00
Megosztás:

Még drágább lesz a kenyér?

A Párbeszéd szerint a liszt árának drasztikus emelkedése miatt hamarosan 15-20 százalékkal drágulhatnak a kenyértermékek - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
2021. 08. 20. 19:00
Megosztás:

Környezetkímélő és energiatakarékos műtrágyagyártásba kezd a péti Nitrogénművek

Környezetkímélő műtrágyagyártás megindítását tervezik néhány éven belül a péti Nitrogénművek Zrt.-nél.
2021. 08. 20. 16:00
Megosztás:

Uniós védettséget kap a jászsági nyári szarvasgomba

Uniós oltalomban részesült a jászsági nyári szarvasgomba - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 20. 15:00
Megosztás:

Szennyezett szójavetőmagot talált a Nébih

GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett - közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.
2021. 08. 20. 02:00
Megosztás:

Történelmi léptékű az agrárfinanszírozás

A magyar kormány az uniós forrásokhoz történelmi léptékű társfinanszírozást biztosít, a korábbi 17,5 százalékos helyett 80 százalékosat; az idén annyi pénzt fognak kifizetni vidékfejlesztésre, mint a megelőző hét évben összesen - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Kiskunfélegyházán, a Kiskun Expo megnyitóján.
2021. 08. 20. 00:05
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

Mától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére

Augusztus 18-tól, szerdától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére - jelentette be az agrárminiszter kedden Debrecenben, a Farmer expo megnyitóján.
2021. 08. 18. 07:30
Megosztás: