Mennyi lesz az euró árfolyama idén? Mibe érdemes most fektetni?

Tartósan alacsony inflációra és alacsony kamatokra kell berendezkedni 2015-ben az Equilor Befektetési Zrt. szerint. Amennyiben a külső piaci körülmények nem változnak, akkor akár 1 százalékig csökkenhet a jegybanki alapkamat, miközben az euró tartósan 300 forint körül mozoghat. A magyar tőzsdén az elmúlt negyedév szárnyalása után már csak mérsékelt erősödés várható.

Mennyi lesz az euró árfolyama idén? Mibe érdemes most fektetni?

Hazánk felminősítése egyelőre várat magára, de amennyiben javul a vállalatok üzleti és adózási környezete, Magyarország az év második felében egyes hitelminősítőknél akár a befektetési kategóriába is kerülhet, ami újabb lendületet adhat a piacoknak.
 
2015 első harmada komoly felzárkózási ralit hozott Magyarországon: a forint erősödését, a tőzsdén jegyzett vezető részvények szárnyalását több tényező hajtotta. Pozitív fejlemény volt az orosz-ukrán konfliktus enyhülése, az Európai Központi Bank (ECB) lépéseinek indirekt hatása, az európai zéró kamatkörnyezetben megnyilvánuló hozaméhség, a hazánk felminősítésével kapcsolatos várakozások, az alapkamat csökkenése, valamint a korábbinál magasabb GDP növekedés. Hazánkban jelenleg a legfontosabb gazdasági tényező a deflációs nyomás, amely némileg enyhülni látszik. Az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint az idei egész éves átlagos infláció 0,1 százalék körül alakulhat, míg jövőre 1,5 százalékra emelkedhet, ami még mindig elmarad a jegybank 3 százalékos célkitűzésétől.


Az Equilor fenntartja januárban megfogalmazott véleményét, mely szerint 2015 a fordulat éve lehet Magyarországon, mivel az ország makrogazdasági mutatói, valamint a kilátások egyaránt kedvezőek. Az elmúlt hónapokban több gazdasági mutató is megerősítette, hogy idén a reálgazdaság profitálhat az erősebb belső fogyasztásból is. Az alacsony infláció következményeképpen reálértéken magasabbak a bérek, ezért a kiskereskedelmi forgalomban is visszatérhet a dinamikus bővülés. Ennek fényében az Equilor a magyar GDP előrejelzését felfelé módosítja: idén 2,7% helyett 3,1%-os GDP-növekedéssel lehet számolni, míg jövőre 2,7%-os bővüléssel. A piacon egyre többen számítanak a hitelminősítők pozitív lépésére, mivel a 2 százalék feletti ütemben bővülő GDP, a hitelezés beindulása, a költségvetési fegyelem, és a magasnak mondható folyó fizetésimérleg többlet egyaránt erősítik ezt a várakozást. Mindemellett a háztartások eladósodottságának szerkezetében komoly változás következhet be: a devizahitelek forintosításának köszönhetően 70-ről 3 százalékra csökken a devizahitelek aránya. Amennyiben a felminősítés megtörténik, az további bizalomerősítő hatással járna a magyar gazdaság és tőkepiac irányába. Az S&P idén márciusban már egy fokozattal javította hazánk adósságbesorolását, a Moody’s és a Fitch egyelőre nem változtatott. 


Az MNB júniusra 1,5 százalékig csökkentheti az alapkamatot, és ha az amerikai központi bank (Fed) nem kezdi el a kamatemelést nyáron, akkor itthon 1-1,3 százalék közé süllyedhet ősszel az alapkamat. A forint árfolyamát továbbra is a nemzetközi pénzpiaci folyamatok határozhatják meg: az ECB pénzpumpája az eurót egészen addig a 300 forintos szinten tarthatja, amíg a Fed szándékai, kamatpolitikája nem válnak világossá. Hosszabb távon tekintve fontos változás, hogy mérséklődik hazánk devizás államadósságának aránya. Ennek következtében a forint különösebb negatív belső következmények nélkül gyengülhet. Mivel a Fed bizonytalansági faktort jelent a magyar kamatpályában, növekvő volatilitás várható a második félévben: az euró árfolyama 290-315 forint között mozoghat.


Az év első 4 hónapjában megtört az évek óta tartó lejtmenet a magyar részvénypiacon. Az árfolyammozgás döntően az ECB kötvényvásárlási programjához kötődik, mivel a felszabaduló pénzek nem csupán a kötvénypiacon, hanem a részvénypiacon is lecsapódtak. Az Equilor elemzése szerint az elmúlt év magyar állam- és vállalati kötvény ralija után limitált potenciál maradt a magyar kötvényekben. Ha azonban az MNB 1,5 százalék alá csökkenti az alapkamatot, az további erősödést eredményezne ezen eszközökben. A befektetők a klasszikus rotációs elmélet alapján a felszabaduló pénzeket az elmúlt hónapokban azokra a börzékre irányították, amelyek kimaradtak a korábbi 4-5 év ralijából. Februárban a magyar állam, az Erste Bank és az EBRD megállapodása utat nyitott a bankadó 2016-tól tervezett lépcsőzetes csökkentése előtt, ami összességében majdnem 60 százalékos erősödést hozott az OTP kurzusában. Mindez kiegészült azzal a piaci várakozással, hogy Magyarország a hitelminősítőknél visszakerülhet bóvliból a befektetésre ajánlott kategóriába. A magyar bankpapír befektetői jelenleg azzal számolnak, hogy az orosz-ukrán működésben látott visszaesés idén megáll, és a következő két év folyamán ismét profitot termelnek majd a leánybankok. Jelenleg az OTP motorja továbbra is a magyar piac, ahol a devizahiteles ügy rendezése és a bankadó tervezett csökkentése javítja a csoport profitpályáját. A kedvező kilátások miatt az Equilor idén 6300-6400 forintos árfolyamot prognosztizál.

Az Equilor Befektetési Zrt. makrogazdasági előrejelzései

 

2013

2014

2015e

2016e

Reál GDP

1,4%

3,4%

3,1%

2,7%

Fogyasztói árindex átlag

1,7%

-0,2%

0,1%

1,5%

Fogyasztói árindex év vége

5,0%

-0,9%

1,2%

2,0%

Államháztartási egyenleg

-2,2%

-2,6%

-2,4%

-2,4%

Államadósság (GDP-arányában)

77,3%

76,9%

76,4%

76,1%

EUR/HUF

296,7

315

310

320

USD/HUF

215,9

261,3

295

280

 

A MOL esetében az olajárak első negyedévben látott kifeneklése hozta meg a befektetők étvágyát, ráadásul az INA-ügy miatti óvatosság is csökkent valamelyest. Az olajáresést a finomítói és vegyipari szegmens bővülése kompenzálhatja, és a társaság további akvizíciós célpontokat kereshet. Az év eleje óta tapasztalt 30 százalék körüli emelkedés ellenére a jelenlegi árszinten az Equilor elemzői továbbra is optimisták a MOL részvényeivel kapcsolatban, a részvényárfolyam idén 17.000 forintig emelkedhet. A Richter megítélésének javulását részben az orosz-ukrán konfliktus enyhülése, és a globális gyógyszerpiaci akvizíciós hullám fellendülése okozta, de a befektetők továbbra is optimisták a folyamatban lévő Esmya és Cariprazine vizsgálatok kapcsán.

 

Az első negyedévben még lemaradó részvények áprilisban bőven ledolgozták hátrányukat. Az Equilor lát még teret további emelkedésre, idén akár 4800 forint feletti árfolyam is elképzelhető. A Magyar Telekom esetében a jelenlegi, 410 forint körüli árszinten semleges az Equilor elemzőinek az ajánlása. Bár a részvényárfolyam idén mintegy 20 százalékkal értékelődött fel, ennek nagy részét a szektoradók csökkentéséhez kapcsolódó várakozás okozta. Mindez azonban a 2016-os költségvetés tervezete alapján nem valósul meg, ami nagyjából 200 forintos felértékelődési potenciáltól fosztja meg a befektetőket. 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A régiós piacokon az Equilor rövid távon komoly potenciált lát a CEZ részvényében. Egy 2011 óta húzódó ügyből kifolyólag a vállalat akár 5 milliárd koronás adó-visszatérítéshez juthat, ha a cseh bíróság implementálja az európai szervek döntését. Ennek alapján a jelenleg is attraktív, 35-40 korona közé várt osztalék akár 45-re is nőhet, amely 7 százalékos osztalékhozamot jelentene. A szlovák piacon a Slovak Telekom tőzsdére lépése lehet izgalmas, miután a társaság Deutsche Telekom melletti 49 százalékos állami tulajdonosa értékesíti a részvényeit. A Slovak Telekom vonzerejét az adja, hogy a Magyar Telekommal szemben nincs adóssága, viszont jelentős készpénzállományon ül. Ennek köszönhetően a menedzsment továbbra is 50-80 százalékos sávban szeretné tartani az osztalékfizetési rátát.


Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: