Meredek esés az ázsiai piacokon

Jelentős csökkenés mutatkozik az ázsiai részvénypiacokon, ugyanis felerősödtek azok az aggodalmak, amely szerint a jegybankok stimulus intézkedései elégtelenek lehetnek a gazdasági növekedés elindításához. Ezen félelmeket csak erősítette a philadelphiai Fed elnök tegnapi nyilatkozata. A japán részvénypiac mélyrepülésében szerepet játszik az is, hogy számos vállalat papírja már osztalék jogosultság nélkül forog.

Japánban a Nikkei 225 indx 1,86 százalékos esést mutat, Hong Kong-ban a Hang Seng index 0,8 százalékos, Kínában a Shanghai Composite index szintén 0,8 százalékos, Dél-Koreában a Kospi index 0,6 százalékos, míg Ausztráliában az S&P/ASX 200 index 0,2 százalékos csökkenést jelez. Indiában a BSE 30 index 0,16 százalékos, Szingapúrban az STI index 0,6 százalékos visszaesést mutat.

 

A régiós befektetői hangulatot nagyban rontotta a philadelphiai Fed elnök, Charles Poser tegnapi nyilatkozata, amelyben élesen bírálta a jegybank legutóbbi kötvényvásárlási programját. Poser szerint a QE3 nem fogja növelni a foglalkoztatottságok és élénkíteni a gazdaságot, ugyanakkor alááshatja a bank hitelességét.

 

A japán piac mélyrepülésében szerepet játszik, hogy több mint 900 vállalat részvénye forog osztalék jogosultság nélkül. A Japán és Kína között meglévő szigetvita negatívan érinti a autógyártókat, a Nissan ennek következtében csökkenteni fogja a termelését. A Nissan jegyzése 2 százalékos, a Toyota papírja 2,5 százalékos csökkenést mutat, a Honda pedig 4,6 százalékos esésnél jár, miután a Deutsche Bank vételről tartásra módosította a részvényre vonatkozó ajánlását.

 

Nyomás alatt vannak a pénzügyi és nyersanyagipari vállalatok részvényei is, Hong Kong-ban az Aluminum Corp. of China 2,8 százalékos, China Coal Energy 1,8 százalékos, a Jiangxi Copper 2,3 százalékos esésnél jár. Ausztráliában a BHP Billiton 1,35 százalékos, a rivális Rio Tinto pedig 1,7 százalékos visszaesést jelez.

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás:

Amazon: Az AI-álmok végének kezdete?

Az amerikai e-kereskedelmi óriást egyre kevésbé azonosítják online áruházként, és egyre inkább egyoldalúan, az úgynevezett „hiperskálázók” új címkéjén keresztül tekintenek rá. Az AI köré épített új identitás eddig a növekedés ígéretét hordozta – most azonban egyre inkább az derül ki, hogy ez az ígéret komoly kompromisszumokkal, növekvő költségekkel és látható működési problémákkal jár. A tendenciát a globális, Magyarországon is jelen lévő befektetési szolgáltató, az XTB szakértői járták körbe.
2026. 03. 20. 15:00
Megosztás:

Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját

Szerbia csökkenteni fogja a kőolajszármazákokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának pénteki rendkívüli ülését követően.
2026. 03. 20. 14:30
Megosztás:

Kilőtt a Bittensor (TAO) kriptovaluta árfolyama

A TAO kilőtt: 15%-os emelkedés és rekord nyitott érdeklődés a piacon. A Bittensor (TAO) az utóbbi napok egyik legforróbb altcoinja lett, miután egyetlen nap alatt 15%-os árfolyam-emelkedést produkált. A háttérben bálnák felhalmozása, erősödő derivatív piaci aktivitás és növekvő befektetői bizalom áll – de vajon meddig tarthat a lendület?
2026. 03. 20. 14:00
Megosztás:

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás:

A Bitget és a SlowMist feltérképezik a feltörekvő biztonsági kockázatokat, ahogy az AI-ügynökök kereskedni kezdenek

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, együttműködött a blockchain-biztonsági céggel, a SlowMisttel, hogy közös kutatási jelentést tegyenek közzé azokról a kockázatokról, amelyek akkor jelennek meg, amikor az AI-rendszerek önállóan hajtanak végre kereskedéseket.
2026. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Bitcoin az instabilitás ellenére is tartja magát 70 ezer USD fölött – mi hajtja a kriptopiacot?

A kriptovaluta-piac ismét bizonyította ellenálló képességét: a Bitcoin látványos emelkedést produkált a globális gazdasági bizonytalanságok közepette. Az energiaárak csökkenése és a nemzetközi politikai koordináció új lendületet adott a piacnak – de vajon meddig tarthat ez a rally?
2026. 03. 20. 11:30
Megosztás:

Elképesztő nyereményösszeg találhat gazdára az Ötöslottón

Legutóbb tavaly ősszel, 2025. október 4-én volt telitalálat az Ötöslottón. A közel 6 hónap alatt TOP4-be jutott a megnyerhető legnagyobb összeg. Ezen a héten 5,9 milliárd forint a tét.
2026. 03. 20. 11:00
Megosztás:

A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek vissza az amerikai és a német hozamok

A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt.
2026. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket

Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban.
2026. 03. 20. 10:00
Megosztás:

A Perzsa-öböl energiainfrastruktúráját érintő támadások újabb energiaársokkot okoztak

A csütörtöki kereskedési napot a geopolitikai feszültségek újabb eszkalációja és az ebből fakadó bizonytalanság határozta meg az európai tőzsdéken, melyek december óta a legalacsonyabb szintjükön zártak.
2026. 03. 20. 09:30
Megosztás:

A szlovén kormány mégis dízelkészleteket szabadít fel a stratégiai tartalékból

A szlovén kormány legfeljebb 30 millió liter dízel üzemanyagot szabadít fel a stratégiai tartalékból az ellátási zavarok kezelése érdekében, négy nappal azután, hogy még nem tartotta indokoltnak a készletek felhasználását - közölte a kabinet csütörtökön.
2026. 03. 20. 09:00
Megosztás: