Mérséklődhet Hongkong gazdaságának visszaesése

Mérséklődhet a hongkongi gazdaság visszaesése a harmadik negyedévben Paul Chan hongkongi pénzügyminiszter előrejelzése szerint.

Mérséklődhet Hongkong gazdaságának visszaesése

A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna internetes híroldalán egy hétfőn megjelent cikkben idézte Chan vasárnapi blogbejegyzését, amelyben a pénzügyminiszter úgy vélekedett, hogy az év első felében közel 9 százalékkal gyengülő gazdaság zsugorodása enyhülhet.
   
Chan mindazonáltal rámutatott: a város gazdasága, amely már a negyedik egymást követő negyedévben esett vissza a második negyedévben, még nem lábalt ki a recesszióból, ám a járvány megfékezésével a nyomás enyhülhet.
   
A pénzügyminiszter úgy vélte, a makrogazdasági helyzetnél sokkal borúsabb képet fest a város munkanélküliségi rátája, amely a július-szeptemberi időszakban 6,4 százalékra emelkedett. Ez az adat az elmúlt csaknem 16 év legmagasabbjának számít. Jóllehet, a munkanélküliségi ráta a gazdaság széles kört felölelő szektoraiban egyaránt nőtt, a legmarkánsabb emelkedést a kiskereskedelemben, valamint a vendéglátásban regisztrálták. Az alulfoglalkoztatottsági ráta a harmadik negyedévben szintén tovább emelkedett: 3,8 százalékot ért el, szemben a tavalyi év azonos időszakában mért 1,2 százalékkal.
   
Chan ugyanakkor arra számít, hogy a kínai anyaország gazdasági helyreállásának lendülete, valamint a hongkongi fogyasztás élénkülése hozzájárulhatnak a város gazdaságának újbóli fellendüléséhez, amennyiben ismét helyreállhat Hongkong és a kínai szárazföld között a szakemberek és a kereskedelem zavartalan áramlása.
   
A hongkongi pénzügyminiszter hangsúlyozta: egyes kijelölt célcsoportok körében, illetve a széles körben alkalmazott kötelező vírustesztelés kulcsfontosságú eszköz a járvány megelőzésében. Chan szerint a járvány féken tartásán túl ez az intézkedés a gazdasági tevékenységek újraindulásának feltételeit is biztosíthatja, enyhítve a dolgozókra és a vállalatokra nehezedő gazdasági nyomást. Kisméretű, exportorientált gazdaságként - fogalmazott, - Hongkongban mindig is viszonylag nagy fokú gazdasági tevékenység, logisztikai és tőkeáramlás folyt, ami jelentős mértékben függ a kínai szárazfölddel és a világ többi részével fenntartott üzleti kapcsolatoktól. A gazdasági helyreálláshoz szükséges környezet pedig csakis a járvány hatékony megfékezésével teremthető meg - húzta alá.
   
Hongkong gazdasága tavaly a harmadik negyedévben 2,9 százalékkal esett vissza, ám az idén a koronavírus-járvány hatására a visszaesés mértéke az első három hónapban 8,9 százalékosra, majd a második negyedévben 9,0 százalékosra mélyült. A harmadik negyedéves GDP adatokat várhatóan pénteken teszik özzé.

Hozzászólások

Washington újabb két kínai vállalatot tett tiltólistára

Tiltakozott a kínai külügyminisztérium pénteken az ellen, hogy Washington újabb két kínai vállalatot tett tiltólistára.
2020. 12. 04. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületet vett a Kínában működő német gépipari vállalatok forgalma

Lendületet vett a Kínában működő német gépipari vállalatok forgalma az ágazat szakmai képviseleti szervezetének szerdán publikált felmérése alapján.
2020. 12. 02. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a japán cégek profitja

A japán vállalatok adózás előtti profitja már a hatodik egymást követő negyedévben csökkent éves összevetésben az idei harmadik negyedévben.
2020. 12. 01. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az ázsiai tőzsdék

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, és pluszban álltak a még nyitva tartó piacok is.
2020. 12. 01. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Évtizedes csúcsra erősödött a kínai feldolgozóipar teljesítménye

Egy évtizedes csúcsra erősödött a kínai feldolgozóipar teljesítménye novemberben a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felmérése szerint.
2020. 12. 01. 06:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább javul a kínai gazdaság teljesítménye

Gyenge kereskedéssel indul a hét Ázsiában. A Nikkei 225, Hang Seng és CSI 300 indexek 0.8%-os, 1.7%-os és 0.2%-os csökkenést mutatnak a nap végéhez közeledve. A kereskedés kezdetén a japán és kínai benchmark is új 52 csúcsra emelkedett, amit aztán nem tudtak tartani.
2020. 11. 30. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra hasítanak a kínai ipari vállalatok

Kilenc éves csúcsra gyorsult a kínai ipari vállalatok nyereségének növekedése októberben, a koronavírus-járvány okozta visszaesést követő helyreállás így már fél éve töretlen.
2020. 11. 30. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Japán annyi pénzt nyomtat, hogy már nem is lehet értelmezni…

A várt 10-15 trillió yen helyett 40 trillióra ($380 milliárdra) emelkedhet a harmadik rendkívüli költségvetési csomag Japánban.
2020. 11. 27. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább fejlődnek a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok a világjárvány ellenére is töretlenül fejlődnek: a magyar kormány stratégiai partnere, a kínai tulajdonosi háttérrel rendelkező BorsodChem újabb nagy beruházást valósít meg Kazincbarcikán. A beruházás értéke 12 milliárd forint, ehhez a magyar kormány 1,3 milliárd forint támogatást ad, ezzel a BorsodChem 3 ezer munkahelyet véd meg a térségben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Kazincbarcikán, a BorsodChem új beruházásának bejelentésén.
2020. 11. 27. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymillió tabletta favipiravir ékezett Kínából

Újabb egymillió tabletta favipiravir érkezett Kínából szerda hajnalban - közölte Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2020. 11. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs többé mélyszegénység Kínában? Vagy csak játszanak a számokkal?

A Kommunista Párt bejelentése szerint a vezetőség elérte 10 éves célját, miszerint Kína egész területén sikerült felszámolni a mélyszegénységet.
2020. 11. 24. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre jobban szűkül a likviditás Kínában

Pozitív hangulatban indul a hét Ázsiában. A japán tőzsde háladási ünnep miatt ma zárva tart.
2020. 11. 23. 14:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az ázsiai tőzsdék, a Tokió zárva

Erősödéssel zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, és a reggel 7 órakor még nyitva tartó szinte valamennyi fontosabb térségbeli börze is pluszban állt. Nemzeti ünnep miatt hétfőn nem volt kereskedés a tokiói börzén.
2020. 11. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb gyógyszerszállítmány érkezett, de most Japánból

Újabb egymillió darab, favipiravir hatóanyagú tabletta érkezett szombaton Magyarországra, ezúttal Japánból, ez segíti a koronavírus miatt kórházban ápolt betegeket abban, hogy minél előbb meggyógyuljanak és elkerülhessék a tüneteik súlyosabbá válását - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán közzétett videójában.
2020. 11. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymillió favipiravir érkezik Kínából

A koronavírus-fertőzöttek kezelésében alkalmazott favipiravirből újabb egymillió tabletta érkezik Kínából Magyarországra a jövő héten, így 2,8 millióra nő a Kínából importált ilyen hatóanyagú tabletták száma - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken, miután Vang Ji kínai külügyminiszterrel telefonon tárgyalt.
2020. 11. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Béremelést követelnek Japánban

Japán legnagyobb szakszervezete, a több mint 7 millió munkavállalót képviselő JTUC-Rengo szövetség 4%-os béremelést követel jövőre, figyelmen kívül hagyva a vállalati profitabilitás koronavírus miatti csökkenését.
2020. 11. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Németországban épít akkumulátorgyárat kínai Svolt

Akkumulátorgyárat épít elektromos autókhoz Németországban a kínai Svolt Energy Technology vállalat - jelentette be kedden a kínai vállalat képviselője és a beruházásnak otthont adó németországi Saar-vidék tartományi kormányzója.
2020. 11. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több állami vállalat jelent csődöt Kínában

Az állami kézben lévő kínai autógyártó társaság, a Brilliance október végén jelentette be, hogy nem tudja visszafizetni a következő hetekben lejáró adósságát.
2020. 11. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál nagyobb bevételt ért el a kínai Baidu

A vártnál nagyobb bevételről számolt be hétfőn közzétett, harmadik negyedéves jelentésében a Baidu kínai multinacionális technológiai vállalat.
2020. 11. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az ázsiai tőzsdék

Pluszban zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, de mínuszban állt a 7 órakor még nyitva tartó valamennyi térségbeli börze.
2020. 11. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások: