Mérséklődik a mezőgazdasági termékek árának csökkenése

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 szeptemberében 11,4 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 16,3, az élő állatok és állati termékeké 3,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A KSH adatai szerint az első kilenc hónapban az agrártermékek termelőiár-szintje 19,2 százalékkal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 27,6 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 3,6 százalékos csökkenéséből adódott. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 6,4 százalékkal mérséklődött.

 

2009 szeptemberében a gabonafélék termelői ára a 2008 szeptemberinél 18,2 százalékkal alacsonyabb volt, az olajnövények termelői ára pedig 38,2 százalékkal esett vissza. A burgonya termelői ára 11,4 százalékkal nőtt, míg a zöldségféléké 7,6 százalékkal mérséklődött. A gyümölcsök termelői árában 21,6 százalékos csökkenés mutatkozott. Az időszak értékesítésében legjelentősebb súlyt képviselő gyümölcs az alma, aminek az ára jelentősen, több mint 40 százalékkal esett vissza a tavaly szeptemberihez képest. Ugyanebben az időszakban a borszőlő felvásárlási ára 15,3 százalékkal csökkent.

 

A vágóállatok termelői ára 2009 szeptemberében 0,3 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. Az előző év azonos időszakához mérten az állati termékek árai 12,4 százalékkal csökkentek, ezen belül az étkezési tyúktojás termelői ára 5,1 százalékkal magasabb, a tejé 19,6 százalékkal alacsonyabb volt. A vágóállatok termelői árai az első kilenc hónapban 2,9 százalékkal emelkedtek, míg az állati termékek ára az év első kilenc hónapjában 17,3 százalékkal csökkent. A tej ára 25,1 százalékkal csökkent, a tojásé 5,2 százalékkal nőtt.

 

Az idén az első kilenc hónapban a gabonafélék termelői átlagára 36,4 százalékkal csökkent az előző év első kilenc hónapjához képest; a búza ára 27,4, a kukoricáé 38 százalékkal esett vissza. A burgonya ára 4,9 százalékkal nőtt, a zöldségféléké 8,2, a gyümölcsöké 20,5 százalékkal csökkent. 2009. január-szeptemberben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 6,4 százalékkal csökkent a 2008. január-szeptemberihez képest, ami a folyó termelő felhasználás árszínvonalának 7,6 százalékos mérséklődéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,9 százalékos emelkedéséből adódott.

 

A folyó termelő felhasználás csökkenésére döntő hatást gyakorolt a jelentős súllyal rendelkező takarmányok árának 21,2 százalékos visszaesése - ezen belül az egyszerű takarmányok ára 32,2, a keveréktakarmányoké 14,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. A műtrágyák árszínvonala 2009 első három negyedévében 1,4 százalékkal csökkent, míg a növényvédő szerek ára 4,2, az állatgyógyászati készítményeké 8,9 százalékkal haladta meg 2008 azonos időszakának árait.

 

A mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,9 százalékos növekedése a mezőgazdaságigép-beruházások 2,5, valamint az épületberuházások árának 3,5 százalékos emelkedéséből adódott. A mezőgazdasági termelőiár-index és a mezőgazdasági ráfordítások árindexének hányadosa az agrárolló mutató, melynek értéke 2009 első három negyedévében 86,3 százalék volt - azaz 2008 azonos időszakához mérten a mezőgazdasági ráfordítási árak kisebb mérséklődésével szemben a termelői árak nagyobb mértékben csökkentek.

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás: