Mérséklődött a GDP csökkenése Csehországban
A statisztikai hivatal megjegyezte, hogy a gazdasági eredményeket alapvető módon befolyásolták a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások.
A cseh gazdaság visszaesését elsősorban a kereskedelemben, a turizmusban, a vendéglátóiparban és az ipari termelésben kialakult helyzet befolyásolta - mutattak rá a statisztikusok.
Negatívan alakult a hazai kereslet. Csökkentek a vállalati beruházások és a háztartások fejlesztésébe is kevesebbet ruháztak be a lakosok. A háztartások fogyasztása mintegy 4 százalékkal csökkent - jelentette ki Vladimír Kermiet, a statisztikai hivatal szakigazgatója. Ugyanakkor a cseh termékek iránt megnyilvánuló magasabb külföldi kereslet pozitív hatást gyakorolt a cseh gazdaságra - tette hozzá.
A nyilvánosságra hozott statisztikai adatok kedvezőbbek a piaci elemzők által vártnál. Az elemzők 5,8 százalékos éves csökkenést, negyedéves összehasonlításban pedig 6,2 százalékos növekedést vártak.
A 10,7 milliós Csehországban a harmadik negyedévben átlag 5,332 millió embernek volt munkahelye, ez éves szinten 1,7 százalékos visszaesés, negyedéves összehasonlításban pedig 0,2 százalékos növekedés. A statisztikai hivatal megjegyezte, hogy a gazdasági eredményeket alapvető módon befolyásolták a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások.