Mi mindenre használható fel a szabad felhasználású kölcsön?

A szabad felhasználású kölcsön, ahogy a neve is mutatja, bármire elkölthető, és nem is kell igazolni a felhasználását a bank felé. A kötött felhasználású hitelekkel ellentétben sok időt spórolhatunk meg vele, mert a legtöbb esetben az azonosító, illetve lakcímet igazoló okmányon, valamint jövedelemigazoló dokumentumokon felül nincs szükség további speciális igazolások, illetve dokumentumok beszerzésére.

Mi mindenre használható fel a szabad felhasználású kölcsön?

Kötött felhasználású hitel alatt azt a hitelt értjük, aminél a hitelösszeg egy-egy meghatározott célra költhető el. Például egy lakáshitelt csak lakásvásárlásra lehet elkölteni, ahogy a Babaváró hitel felhasználásának és igénylésének is megvannak a feltételei. Mikor nem egy ehhez hasonló, kötött célról van szó, akkor lehet hasznos a személyi kölcsön.

De mire szokták a kölcsönfelvevők általában felhasználni a 10 millió forint alatti összegű szabad felhasználású kölcsönt? 

Például az alábbi célokra:

- Meghibásodik egy létfontosságú munkaeszköz, például laptop, fényképező, kamera, elektromos szerszám, amit azonnal pótolni kell, különben munkától esünk el, de nem tudjuk zsebből kifizetni.

- Elromlik egy létfontosságú, nagyobb értékű háztartási cikk, például hűtőszekrény, fagyasztó, mosógép, vízmelegítő.

- Az autót szervizbe kell vinni, és drágább alkatrészeket kell cserélni benne.

- Lakásfelújítást, lakásbővítést szeretnénk, de nem tudunk támogatást igényelni, vagy nincs meg az annak igénybevételéhez szükséges önerőnk.

- A nyaralásra szánt pénzt szeretnénk kiegészíteni.

- A személyi kölcsön akár korábbi hitelek kiváltására is alkalmas. Akár egy magas kamatozású, magas THM-mel rendelkező korábbi hiteltartozást is vissza tudunk fizetni egy alacsonyabb kamatozású személyi kölcsönnel.

Szükséges hozzá fedezet?

A személyi kölcsön felvételéhez nem kell sem kezes, sem fedezet. A hitel visszafizetésének garanciája lényegében a rendszeres fizetésünk lesz. Ezért is van az a szabály, hogy forint hitel felvétele esetén a havi keresetünknek maximum az 50%-át teheti ki a hiteltartozás(ok) havi törlesztőrészlete, ha a bevételünk havi 500.000 Ft alatt van. Ha ennél többet keresünk, akkor ez az arány 60% is lehet. Ez a szabály véd minket a túlzott eladósodás ellen. Ha mégis nagyobb összegű kölcsönt szeretnénk felvenni, mint amennyit a fizetésünk megenged, akkor ehhez adóstárs bevonására van szükség.

Tízmillió forint feletti kölcsönnél a szabad felhasználású jelzáloghitel lehet a megoldás, ennél viszont már szükség van fedezetre, ami egy saját ingatlant jelent, amire a jelzálogot be lehet jegyeztetni. A lakáshitelekhez hasonlóan a hitel mértéke legfeljebb az ingatlan értékének 80%-a lehet. A szabad felhasználású kölcsönnel ellentétben itt már értékbecslői, közjegyzői és egyéb díjak is felmerülnek.

Milyen feltételekkel igényelhető?

A szabad felhasználású kölcsön igénylésének általában az alábbi feltételei vannak: a legalább 18 éves életkor, a bejelentett magyarországi lakcím, az igazolhatóan rendszeres jövedelem (számlakivonat vagy munkáltatói jövedelemigazolás szükséges hozzá), és egy saját bankszámla, amire a kölcsönt folyósítják majd. Személyi jelzáloghitelnél a tulajdoni lapra, alaprajzra és egyéb dokumentumokra is szükség lehet.

A hitelintézet elbírálja az igényt, ami online felületen keresztül intézve akár néhány óra alatt megtörténhet, és ha a döntésük pozitív, akkor a szerződéskötést követően meg is ékezik a kölcsön összege a bankszámlánkra. 

Érdemes megnézni, hogy a szabad felhasználású kölcsön heti/havi törlesztőrészlete a futamidő alatt változik-e vagy végig fix. A törlesztőrészlet mértéke azon múlik, hogy mekkora összegű kölcsönt vettünk igénybe, illetve hogy mennyi idő alatt fizetjük azt vissza. A Providentnél heti törlesztésű kölcsön például 57, 72 vagy 110 hetes futamidőre is igénylehető, a hitelösszeg 40.000 forinttól 570.000 forintig terjed.

A szabad felhasználású kölcsön kiválasztásánál is figyelembe kell venni az ezzel járó valamennyi költséget, amit a legpontosabban a THM, vagyis a teljes hiteldíj mutató mutat meg. A THM egy százalékos érték, amely megmutatja, hogy éves szinten milyen költség mellett juthatunk hozzá az adott hitelhez. A THM tartalmazza a kölcsön összes díját vagyis nemcsak a kamatokat, hanem minden egyéb díjat is (folyósítási díj, egyszeri költségek), így alkalmas arra, hogy a segítségével a különféle hiteleket össze tudjuk hasonlítani. A maximális THM 24,6% lehet.

A személyi kölcsön tehát számtalan, szabadon választható célra felhasználható, hasznos lehet, akár ha egy munkaeszköz vagy háztartási gép pótlásáról, autószervizelésről, lakásfelújításról, nyaralásról vagy hitelkiváltásról van szó.

Hazánk jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat

Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közti kereskedelmi megállapodás, a dollár árfolyamának és szerepének változása, a közép-európai és feltörekvő piacok fellendülése mind meghatározó tényezői lesznek az idei második félév gazdasági folyamatainak.
2025. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjreform magyar módra! Előbb mehetnek nyugdíjba a férfiak, mint a nők?

Az egységes nyugdíjrendszer 2011-es bevezetése óta időről időre felmerül az igény a rendszer átalakítására vagy javítására. A leggyakrabban visszatérő javaslat az, hogy a férfiak számára biztosítsanak valamilyen kedvezményt, amely lehetővé tenné számukra a korábbi nyugdíjba vonulást.
2025. 07. 12. 02:00
Megosztás:

Hogyan fogyjak le 20 kilót könnyen és gyorsan?

Mégis hogyan fogyjak le? - Sokak álma, mások kétségbeesett vágya, hogy gyorsan, lehetőleg minél kevesebb szenvedéssel megszabaduljanak 20 kiló feleslegtől. Ez a cél első hallásra ijesztőnek tűnhet, hiszen a 20 kiló jelentős mennyiség, és a legtöbb divatdiéta, villámmódszer inkább csak ideiglenes eredményeket produkál. De vajon lehetséges-e mégis könnyen és gyorsan leadni ezt a súlyt? A válasz: igen, de fontos megérteni, hogy mit jelent valójában a könnyű és a gyors.
2025. 07. 12. 01:00
Megosztás:

Eldőlt! A nyugdíjakkal ez történik, ha Magyarország bevezeti az EURÓ-t

Az alábbi pénzügyi elemzői összefoglaló a magyar euróbevezetésről és annak nyugdíjakra gyakorolt hatásáról megbízható források alapján készült.
2025. 07. 12. 00:05
Megosztás:

Kerékpáros sebességkorlátozás tesztelését kezdik meg Hollandiában

Holland önkormányzatok a jövő év elejétől kísérleti jelleggel kötelező vagy ajánlott sebességkorlátozást vezethetnek be a kerékpárokra; a teszt a közlekedési szabályok kiigazításának szükségességét méri fel - tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2025. 07. 11. 23:00
Megosztás:

Oroszország Franciaországot jelölte meg legfőbb európai ellenfelének

A francia vezérkari főnök szerint Moszkva Franciaországot jelölte meg legfőbb ellenfeleként Európában. Thierry Burkhard ennek okát mindenekelőtt abban látja, hogy Párizs támogatja az Oroszország által megtámadott Ukrajnát.
2025. 07. 11. 22:00
Megosztás:

A migráció miatt növekszik az EU népessége

Az Európai Unió népessége a negyedik egymást követő évben növekedett, január elsején elérte a 450,4 milliót, ami 1 070 702-vel több az előző évinél, az uniós népességnövekedés főként a migrációnak tulajdonítható - közölte az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat pénteken.
2025. 07. 11. 21:00
Megosztás:

A kisnyugdíjak megduplázását szorgalmazza a DK

A kisnyugdíjak megduplázását sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
2025. 07. 11. 20:00
Megosztás:

A Katolikus Karitász tízmillió forint azonnali támogatást különített el a károsultaknak

Tízmillió forint azonnali támogatást különít el a Katolikus Karitász az e hét elején az országon végigsöprő viharok miatt nehéz helyzetbe került családok számára.
2025. 07. 11. 19:00
Megosztás:

A lakásokban több mint 7,5 milliárd, a vállalatoknál, intézményeknél csaknem 2 milliárd forintnyi kár keletkezett

A héten rendkívüli erejű vihar csapott le Magyarországra, az első három napon a Mabisz-tagbiztosítókhoz érkezett kárbejelentések alapján 45 734 lakásban 7 milliárd 526 millió forint kár keletkezett, ezáltal a lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott. A vállalatok, intézmények, önkormányzatok 1700 káreseményt jelentettek be, 1 milliárd 941 millió forint értékben - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 11. 17:30
Megosztás:

Ha több hitelük lenne az embereknek, az előnyösebb lenne a magyar gazdaságnak

Noha a hazai háztartások alacsony eladósodottsága első ránézésre előnyös adottságnak tűnik, ugyanakkor több kutatás is rámutat: bizonyos esetekben a magasabb – de nem extrém – hitelállomány kifejezetten serkentőleg hat a gazdaságra, és a lakosság jóléte szempontjából is előnyös. Az MBH Elemzési Centrum szakértői szerint a magyarországi háztartási adósságállomány jelenleg alacsonyabb a régiós átlagnál, s így valószínűleg a növekedési szempontból optimális szinttől is elmarad.
2025. 07. 11. 17:00
Megosztás:

Nyár, diákmunka, első fizetés – és az első pénzügyi döntések

Játékkonzol, robogó, nyári utazás vagy egy régóta vágyott ruhadarab – ki ne emlékezne arra, mire költötte élete első fizetését? És mire gyűjtenek a mai fiatalok? A nyári szünetben sok kamasz és fiatal találkozik először a munka világával, így most különösen aktuális a kérdés.
2025. 07. 11. 16:30
Megosztás:

Egyedülálló élménygazdaságot alakítanak ki a gödöllői egyetemen

Egyedülálló növénytermesztési és állattenyésztési bemutatókertet alakítanak ki Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szent István Campusán - jelentették be pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
2025. 07. 11. 16:00
Megosztás:

Gyorsult az éves infláció Romániában

Júniusban 5,66 százalékra gyorsult az éves infláció Romániában - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2025. 07. 11. 15:30
Megosztás:

Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten Jennifer Lopeznek

Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte az esztergomi 42 Restaurant séfje, hogy felkérést kaptak Jennifer Lopez budapesti koncertjére, a catering biztosítására. Koppány Levente elárulta, hogy az étlap összeállításánál fontos szempont volt az egészségtudatosság.
2025. 07. 11. 15:00
Megosztás:

Megvan a százezer (BUX, OTP…)

Tegnap elérte a BUX a lélektani százezer pontot, sőt – napközben – meg is haladta azt (akárcsak ma). Persze nem a magyar piac volt az egyedüli, amely új csúcsra emelkedett, hanem pl. az S&P500, a DAX, vagy éppen a varsói börze is. Az utóbbi esetében az az érdekes, hogy az is a 100.000 ponttal küzd mostanában.
2025. 07. 11. 14:30
Megosztás:

Borsot törhet az USA az oroszok orra alá

Donald Trump az NBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy várhatóan hétfőn kiad egy nyilatkozatot Oroszországgal kapcsolatban.
2025. 07. 11. 14:00
Megosztás:

A teljes használtautó-piac felpörgött júniusban

A korábbi hónapokban megszokhattuk, hogy az előző évekhez képest folyamatosan bővül az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók piaca, júniusban azonban a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak.
2025. 07. 11. 13:30
Megosztás:

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
2025. 07. 11. 13:00
Megosztás:

A fenntartható gazdaságélénkítés kulcsa az épületállomány energetikai megújítása

A hazai lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítése egyszerre jelent gazdasági növekedési lehetőséget, társadalmi támogatottságot élvező beruházási irányt és klímavédelmi lépést. A K&H Bank az Egyensúly Intézet által koordinált szakmai szövetség tagjaként aktív szerepet vállal abban, hogy Magyarország épületenergetikai felújítási programja hosszú távon is fenntartható és igazságos módon valósuljon meg.
2025. 07. 11. 12:30
Megosztás: