Mi várható ma a magyar tőzsdén?

Mérsékelt emelkedés várható nyitásban pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Mi várható ma a magyar tőzsdén?

Józsa Bence az MTI-nek azt írta: sikerült megtörni a több napja tartó negatív korrekciós hullámot, így a kedvező nemzetközi hangulat miatt nyitásban is folytatódhat az emelkedés.
    

A vezető részvények közül az OTP a 13 000 és 13 400 forintos szintek között mozoghat. A Mol árfolyamának sikerült visszakapaszkodnia a 2050 forintos támaszig, így ez felfelé segítheti a jegyzést. A Richter árfolyama jelentősen esett, a következő potenciális megálló 8300 forint közelében található. A Magyar Telekom a 420 forintos ellenálláson zárt, amennyiben nem sikerül folytatni az emelkedést, visszatérhet a kurzus és folytathatja a sávozó mozgást a 405 és 415 forintos szintek között - közölte.
    
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,77 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 42 626,71 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt. A Mol 24 forinttal, 1,17 százalékkal 2070 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,39 százalékkal 13 115 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 420 forinton maradt, forgalma 142,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 1,91 százalékkal 8455 forintra csökkent, a részvények forgalma 4,3 milliárd forintot ért el.

Hozzászólások

Pluszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 813,37 pontos, 1,84 százalékos emelkedéssel, 44 974,08 ponton zárt csütörtökön.
2021. 05. 13. 18:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőttek az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetések

A Pénztárszövetség által képviselt önkéntes nyugdíjpénztárakhoz 109,9 milliárd forintnyi befizetés érkezett tavaly, 3,68 százalékkal több az előző évinél, az egészségpénztári befizetések meghaladták a 44,4 milliárd forintot, 4,74 százalékkal nőttek 2019-hez képest - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Pénztárszövetség) elnöke a szervezet csütörtöki online háttérbeszélgetésén.
2021. 05. 13. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

3,5 százalékkal nőtt a biztosítók díjbevétele Magyarországon

Magyarország azon kevés fejlett piacok egyike volt 2020-ban, ahol a biztosítási ágazat növekedett, a díjbevétel 3,5 százalékkal emelkedett - tájékoztatta az Allianz biztosító legfrissebb globális jelentésének tartalmáról az MTI-t csütörtökön.
2021. 05. 13. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Termőföldön is végezhető napenergia-termelés

Termőföldön is végezhető napenergia-termelés, ha az ehhez szükséges berendezések alatt továbbra is használható mezőgazdasági célra a terület, vagyis ez nem minősül a termőföld más célú felhasználásának - a többi között erről fogadott el módosítást az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a csütörtöki ülésén.
2021. 05. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban kezdtek az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az inflációs aggodalmak miatt az előző nap elszenvedett, nagy veszteségek után.
2021. 05. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zöld kötvényt bocsátott ki a Vajda-Papír Kft.

Zöld kötvény bocsátott ki 9,9 milliárd forint értékben a Vajda Papír Kft.; a magyar piacon vezető higiéniai papírtermékgyártó az első ipari termelő vállalat, amely megjelent a zöldkötvény-piacon - közölte a cég csütörtökön, a kötvények tőzsdei aukcióját követően.
2021. 05. 13. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország számára kedvezően módosul a paksi bővítés finanszírozása

Magyarország számára kedvezően módosul a paksi bővítés finanszírozása - közölte Balogh László, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-vel.
2021. 05. 13. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

4,5 százalékkal nőhet az idén a magyar gazdaság

A magyar gazdaság kilátásai kedvezőek, a CIB Bank márciusi 4,1 százalékos előrejelzésével szemben akár 4,5 százalékkal is nőhet az idén a magyar gazdaság, és a jövő évi növekedés is a korábban kommunikált 4,7 százalék felett lehet - mondta Trippon Mariann, a pénzintézet vezető elemzője online sajtótájékoztatón csütörtökön.
2021. 05. 13. 12:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Márciusban nőtt az építőipari termelés

Márciusban az építőipari termelés 4,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az előző hónaphoz mérve pedig 11,5 százalékkal bővült, szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva. Az első negyedévben az építőipar termelése 2,0 százalékkal elmaradt a tavalyi év azonos időszakától - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 05. 13. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő hét végéig kérhető a KFI bértámogatás

Május 23-ig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció (KFI) területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium csütörtöki közleményében.
2021. 05. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban indítottak a főbb európai tőzsdék

Egy százalékot meghaladó mínuszban kezdték a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2021. 05. 13. 09:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon csütörtök reggel.
2021. 05. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak az ázsiai piacok

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a még nyitva tartó börzék is mind mínuszban álltak.
2021. 05. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

80 százalék körüli foglaltság várható pünkösdkor

A vidéki szállodákban 70-80 százalék közötti foglaltság várható pünkösdkor az előfoglalások adatai alapján - mondta Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke az MTI-nek szerdán.
2021. 05. 13. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

27 rádióműsor kapott 90 millió forintos támogatást

Mintegy 90 millió forintos támogatást ítélt meg huszonnégy vidéki, fővárosi és határon túli rádió huszonhét műsorának elkészítéséhez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén - közölte az NMHH Kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.
2021. 05. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeged megkapta a klímabarát település díjat

A Klímabarát Települések Szövetsége által tavaly meghirdetett pályázaton Szeged első helyezést ért el - Kaposvárral holtversenyben - a megyei jogú városok kategóriában, és elnyerte a Klímabarát település címet - tájékoztatta az önkormányzat szerdán az MTI-t.
2021. 05. 13. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány ellenére nőtt a Lufthansa Systems Hungária árbevétele

A járvány ellenére nőtt a Lufthansa Systems Hungária árbevétele tavaly, az eredeti tervekhez képest nagyobb mértékben bővült a létszám, 2021-ben 2 százalékos árbevétel növekedést terveznek - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 05. 13. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az alacsonyabb jövedelműek már érzékelhetik a lakáshitelek drágulását

A Bankmonitor szakértői már többször jelezték, hogy amennyiben nem változik a piaci környezet, akkor a lakáshitelek kamata emelkedni fog. A drágulás azonban fokozatosan jöhet, a kamatemelkedés nagysága nem lesz drasztikus. A Bankmonitor elemzése alapján a folyamat már el is kezdődött, és bár sokan még nem érzékelik, az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők már a kamatok emelkedésével szembesülhetnek. Ezt jól mutatja, hogy negyedév alatt 500 ezer forinttal emelkedett a teljes visszafizetendő összeg egy 15 millió forintos lakáshitel esetében.
2021. 05. 13. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtörte a magyar gazdaság lendületét a járvány

koronavírus járvány tavaly megtörte a magyar gazdaság lendületét, a 2013 óta - rendszerint az uniós átlagot meghaladó ütemben - bővülő GDP volumene 2020-ban 5,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), miután megjelent a Magyarország számokban, 2020 című kiadványa, amely a pandémia gazdasági-társadalmi folyamatokra gyakorolt főbb hatásait is bemutatja.
2021. 05. 13. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a Skandináv-lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 12-én megtartott 19. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 05. 12. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások: