Milos Zeman cseh államfő elutasította a menekültek befogadását

Milos Zeman cseh államfő kedden Prágában ismételten elutasította az illegális bevándorlók csehországi befogadását.

Milos Zeman cseh államfő elutasította a menekültek befogadását

Frank-Walter Steinmeier német elnökkel folytatott tárgyalásai után Zeman újságíróknak kijelentette, hogy a befogadás helyett segítséget kell nyújtani azoknak az államoknak, ahonnan a migránsok származnak.
    
A német államfő szintén fontosnak nevezte a származási országoknak nyújtandó segítséget, viszont leszögezte, hogy az európai uniós tagállamoknak tiszteletben kellene tartaniuk az Európai Bíróság kvótaügyben hozott döntését.
   
Az Európai Bíróság a múlt héten utasította el Magyarország és Szlovákia beadványát a 120 ezer migráns kötelező kvóták szerinti elosztása ügyében.
   
Milos Zeman szerint Csehországnak abban az esetben is el kellene utasítania a migránsok befogadását, ha azért pénzt kapna az európai intézményektől.
   
"Erős kétségeim vannak afelől, hogy kultúrájuk - természetesen a muzulmán migránsokra gondolok - összeegyeztethető az európai kultúrával" - hangsúlyozta a cseh köztársasági elnök.
   
Zeman visszautasította és alaptalannak minősítette azokat a vádakat, miszerint Csehország a menekültügyben nem lenne eléggé szolidáris a többi európai országgal. Rámutatott: Prága ott nyújt segítséget, ahol arra a leginkább szükség van, a migránsok származási országaiban.
   
"Steinmeier elnök úrnak elmondtam: el tudom képzelni az európai államok nagyon hatékony segítségét azokban az országokban, amelyekből a migránsok származnak, legyen az az áramszolgáltatás, az ivóvíz, az iskolák, a kórházak terén vagy más területeken" - fejtette ki a cseh államfő. Megjegyezte: ezeknek az embereknek a távozása veszteséget jelent a származási országok számára is.
   
"A segítségnyújtás helyes, ezt Németországban is hangoztatom. Az embereknek okot kell szolgáltatnunk arra, hogy országukban maradjanak" - mondta Frank-Walter Steinmeier. Egyetértett azzal, hogy ezeknek az embereknek a saját országukban kellene maradniuk, s annak fejlődését kellene elősegíteniük.
   
A német államfő ugyanakkor felszólította az uniós országokat, hogy tartsák tiszteletben az Európai Bíróság döntéseit. "Ami az Európai Bíróság döntéseit illeti, elfogadhatatlan, hogy azokat csak akkor fogadjuk el, ha az nekünk megfelel" - szögezte le.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyes eredménnyel fejezték be szerdán a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2017. 11. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több a munkanélküli Horvátországban

Horvátországban októberben 16,6 százalékos munkanélküliséget regisztráltak, a szeptemberinél 0,8 százalékponttal magasabbat, a munkanélküliség tavaly október végén még 14 százalékos volt.
2017. 11. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2,5 százalékkal növekedhet a görög GDP

A jövő évi görög költségvetési terv az idei 1,6 százaléknál nagyobb, 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol. Tavaly stagnált a görög gazdaság.
2017. 11. 22. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Könnyű lesz a letelepedett státus megszerzése a Brexit után

A brit belügyminisztérium bevándorlásügyi államtitkára szerint a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a Brexit, a brit EU-tagság megszűnése után ugyanolyan könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként, "mintha csak a jogosítványukat akarnák meghosszabbítani".
2017. 11. 22. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a külföldi hallgatók száma a szlovák felsőoktatásban

Csökkent a belföldi, ugyanakkor nőtt a külföldi hallgatók száma a tavalyihoz képest a szlovákiai felsőoktatási intézményekben, ahol a demográfiai hátterű jelenség kezd trenddé változni - derült ki egy, a pozsonyi törvényhozás szakbizottsága által láttamozott éves jelentésből, melynek megállapításaiból a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézett kedden.
2017. 11. 22. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump telefonon egyeztetett Putyinnal

Donald Trump amerikai elnök kedden telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a szíriai helyzetről.
2017. 11. 21. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Németország nincs válságban

Rendkívüli helyzetbe és próbatétel elé került Németország a koalíciós egyeztetések kudarcával, de nem süllyedt válságba - hangsúlyozta Wolfgang Schäuble, a szövetségi parlament (Bundestag) elnöke kedden, kölcsönös engedményeket kérve a kormányzásra készülő pártoktól.
2017. 11. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 350 pályaművet adtak be a Dal 2018-ra

Több mint 350 pályaművet adtak be a Dal 2018 című dalválasztó műsorba az éjfélkor lejárt határidőig - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája kedden az MTI-vel.
2017. 11. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi mélyponton a román lej

Újabb történelmi mélypontra került kedden a román lej az euróval szemben, miután a Román Nemzeti Bank (BNR) egy euró árát 4,6551 lejben állapította meg.
2017. 11. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Légi szövetség: Kiszámíthatóbb légtér és alacsonyabb reptéri díjazás kell Európának

Az Airlines for Europe légi szövetség szerint alacsonyabb repülőtéri díjakra és a légiforgalmi irányítók sztrájkja idején kiszámíthatóbb légiközlekedésre van szüksége az európai légiközlekedésnek a stabilabb fejlődéshez.
2017. 11. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átmeneti megállapodásra lehet szükség az EU és Nagy-Britannia között

Már látszik, hogy a rendelkezésre álló két év alatt nem juthat végleges megállapodásra a kilépés feltételeiről az EU és Nagy-Britannia, ezért átmeneti megegyezésre lesz szükség a zökkenőmentes átmenet érdekében - jelentette ki Gálik Zoltán, a Corvinus egyetem docense az M1 aktuális csatornán kedden.
2017. 11. 21. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban indítottak a nyugati-európai tőzsdék

Gyengüléssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken kedden.
2017. 11. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az orosz GDP

Az orosz hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékkal nőtt az idei első tíz hónapban éves összevetésben. Az első kilenc hónapban a gazdasági bővülés nagyobb, 1,8 százalék volt.
2017. 11. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még lehet pályázni az Európa Kulturális Fővárosa címre

Még egy hónapig, december 20-ig küldhetik be pályázatukat az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) azok a hazai települések, amelyek pályázni kívánnak a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre - tájékoztatta a Kultúráért Felelős Államtitkárság hétfőn az MTI-t.
2017. 11. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kormányalakítás folytatását sürgeti a német államfő

A koalíciós egyeztetések kudarca ellenére tovább kell törekedni kell arra, hogy megalakuljon Németország következő kormánya - hangsúlyozta Frank-Walter Steinmeier német államfő hétfőn Berlinben.
2017. 11. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Párizsba költöztetik az Európai Bankhatóságot

Párizsba költöztetik majd az Európai Bankhatóságot (EBA) Londonból az Egyesült Királyság európai uniós tagságának tervezett megszűnése után - döntött az EU-tagállamok kormányait tömörítő tanács hétfőn Brüsszelben.
2017. 11. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyheti bért buktak a brit alkalmazottak a Brexit-sokk miatt

Londoni pénzügyi elemzők számításai szerint a brit EU-tagsági népszavazás sokkjához közvetlenül köthető fontgyengülés és az ebből eredő inflációs gyorsulás reálbér-eróziós hatása máris csaknem egyheti munkabértől fosztotta meg az átlagos brit alkalmazottat.
2017. 11. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új járatokat indít a Wizz Air London-Lutonból

Jelentősen bővül London-Lutonban a magyar kötődésű Wizz Air, az eddigi egy gép mellé további négy érkezik, és új útvonalakat nyitnak jövőre, Lárnakába, Pozsonyba, Tallinnba, Lvovba és Tiranába - jelentette be a légitársaság hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében.
2017. 11. 20. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a nyugat-európai piacok

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
2017. 11. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az unió kész a legambiciózusabb szabadkereskedelmi egyezményt kínálni az Egyesült Királyságnak

Az Európai Unió kész a legambiciózusabb szabadkereskedelmi egyezményt kínálni az Egyesült Királyságnak, ehhez azonban előbb meg kell állapodni a szigetországgal a rendezett kiválás feltételeiről - mondta Michel Barnier, az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója hétfőn Brüsszelben.
2017. 11. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás