Minél előbb be kell vezetni az eurót!

Erősíteni kell az adórendszer kiszámíthatóságát és a belső megtakarításokat - egyebek közt ezeket a következtetéseket vonta le a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely a jelentését szerdán hozta nyilvánosságra. A dokumentum szerint az ország jelenlegi makrogazdasági helyzetében "határozottan meggyőzőbb érvek szólnak az euró mielőbbi bevezetése mellett, mint ellen". A jelentés szerint 286 milliárd forintos a különbség az elfogadott költségvetés és a valós helyzet között, de a meghozott kormányzati intézkedések és az egyenlegjavító hatású hiánycsökkentő tételek következtében a 3,8 százalékos hiány az év végére tartható.

Az Orbán Viktor megbízásából dolgozó, Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár vezette gazdasági tényfeltáró bizottság befejezte a munkáját, "feltérképezte és elemezte a 2010. évi költségvetés helyzetét". A szerdán nyilvánosságra hozott dokumentumhoz készített összefoglaló leszögezi: a kormányváltást követő érdemi intézkedéseknek köszönhetően a GDP 3,8 százalékának megfelelő szinten tartható az államháztartás idei hiánya.

 

A gazdasági tényfeltáró bizottság által feltárt, a költségvetésben feszültséget okozó tételek idén 1,6 százalékkal rontották a hiány mértékét, de a június óta bejelentett intézkedések, azaz a 29 pontos akcióterv, a GDP 1 százalékának megfelelő mértékben javítják a költségvetés egyenlegét. Emellett 0,6 százalékos pozíciójavulást eredményezett az államadóság kamatterhének csökkenése, a magán-nyugdíjpénztárakból átlépők miatt bekövetkezett bevételnövekedés és a tartalékok zárolása. Utóbbi tételek együtt plusz 162 milliárd forintot jelentenek.

 

A 29 pontos akcióterv nélkül 5 százalékos lenne december végére a deficit - jegyzi meg a dokumentum. A bizottság szerint a tavaly elfogadott költségvetés 286 milliárd forinttal tér el a valós helyzettől; több előirányzatnál is jelentős eltérések adódtak a korábbi tervhez képest: a bevételi oldalon 212 milliárd forint az elmaradás, ennek jelentősebb tételei között van a társasági nyereségadó - 50 milliárd forint -, a személyi jövedelemadó - 40 milliárd forint-, és a jövedéki adó - 30 milliárd forint - felültervezése. De 35,5 milliárd forinttal maradtak el az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések, 34,5 forintos mínuszt jelentett a családi pótlék megadóztatása, és 22 milliárd forintot az Egészségbiztosítási Alap fiktív bevétele.

 

A jelentés szerint a kiadási determinációk további 234 milliárd forint (a GDP 0,9 százalékának megfelelő) egyenlegromlást idéztek elő, ezek között van többek között a közlekedési vállalatok mintegy 80 milliárd forintos finanszírozási szükséglete és az Út a munkához program az eredetinél mintegy 60 milliárd forinttal több forrásigénye. A jelentés szól arról is, hogy számos, a következő évek gazdálkodását kedvezőtlenül érintő, költségvetésen kívüli tétel létezik: a közlekedési társaságok konszolidációs igénye, az MFB vállalatainak adósságszolgálata, az egészségügyi ellátórendszer strukturális hiánya; ezek együttes kezelése a következő években a GDP 2,2-2,5 százalékának megfelelő, komoly kockázatot jelent.

 

A jelentés elemzi a gazdasági helyzetet is, itt szól az elmúlt 8 év túlköltekező költségvetési politikájáról, arról, hogy emiatt erőteljes volt az állam kiszorító hatása, magas az államadóság szintje és a kamatteher nagysága; eltűntek a lakossági megtakarítások; gyenge és rossz szerkezetű a beruházási aktivitás; a kiszámíthatatlanul változó adókörnyezet, valamint a magas adóterhelés rontja a potenciális növekedés lehetőségét; ezek a munkajövedelmek torz szerkezetű elosztását okozzák és az adóelkerülésre ösztönöznek. A dokumentum szól a negatív társadalmi folyamatokról, így egyebek közt a demográfiai helyzetről, az egészségügyi állapotokról, a létminimum alatt élőkről. A következtetések közt pedig azt írja: a költségvetési egyensúly nem áldozható fel a gazdasági növekedés oltárán, és nem érhető el tartós gazdasági növekedés fegyelmezett költségvetési politika nélkül; a tartós növekedést pedig kizárólag a hiteles gazdaságpolitika biztosítja.

 

Közép- és hosszú távon tartósan alacsony deficitszint csak hathatós intézkedésekkel érhető el, "kimondottan gátolja a makrogazdasági stabilitást a kormány költségvetéssel kapcsolatos térbeni vagy időbeni játéka". A bizottság szerint erősíteni kell az adórendszer kiszámíthatóságát, az adónemek számának csökkentése "kizárólag abban az esetben képes hosszabb távon is pozitívan hatni, ha ezek a lépések konzisztensek, nem járulnak hozzá az államháztartási egyenleg romlásához, és figyelembe veszik a régiós, nemzetközi adópolitikai tendenciákat". Leszögezik: a külföldi források helyett a belső megtakarítások szerepét kell erősíteni; az ország makrogazdasági helyzetében határozottan meggyőző érvek szólnak az euró mielőbbi bevezetése mellett, mint ellen. Az euróközelség az országkockázati felárak csökkenésének irányába mutat; világos, félreérthetetlen üzenet a piaci szereplőknek: általa pedig tervezhető, kiszámítható időszak következik. (MTI)


Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás: