Mire számíthatnak ma a befektetők?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Mire számíthatnak ma a befektetők?

Józsa Bence az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette, hogy a vezető részvények közül a Mol visszapattant az 1600 forintos támaszról, azonban nem sikerült az 1650 forintos ellenállás felett zárnia. Amennyiben nem sikerül szignifikánsan az 1650 forintos ellenállás fölött maradnia, tovább folytatódhat a csökkenés egészen az 1550 forintos támaszig.
   
Az OTP jegyzése továbbra is a 10 ezer forintos szint alatt mozog, erős támasz 9500 forintnál található. A Richter grafikonján a 6400-6800 forintos sáv lehet meghatározó, míg a Magyar Telekom a 355-370 forintos tartományban mozoghat - tette hozzá.
   
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,70 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 33 322,71 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 35 forinttal, 2,18 százalékkal 1640 forintra erősödött, 996,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,31 százalékkal 9800 forintra csökkent, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,28 százalékkal 360 forintra esett, forgalma 117,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,84 százalékkal 6625 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot tett ki.

Hozzászólások

Home office kérdés: lapostévé vagy projektor a jobb?

A háztartások egyre jobban felfedezik, a vállalkozások viszont kevéssé élvezik a projektorok nyújtotta vizuális élményeket. Ennek megfelelően a home office terjedése felemásan hatott a gyártók bevételeire. Pedig a projektor egy bizonyos képméret felett üzleti felhasználás esetében is ár-érték arányt nézve egyértelműen olcsóbb megoldás a modern televízió készülékeknél.
2020. 11. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatpontos pénzügyi csomagot fogadott el az operatív törzs

A Magyar Bankszövetség és a tárca javaslataira építve hat intézkedést fogadott el az operatív törzs kedden, ezek mindegyike egyszerűbbé, olcsóbbá, és gyorsabbá teszi a pénzügyek intézését - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a gazdaságvédelmi operatív törzs ülését követően kedden Budapesten.
2020. 11. 25. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Informatikai és adatközpont üzemeltető céggel bővülhet a 4iG cégcsoport

A versenyfelügyeleti jóváhagyást követően a 4iG Nyrt. megvásárolja a DTSM Kft. 100 százalékos üzletrészét, az adásvételi szerződést a cégek tulajdonosai kedden írták alá - közölte a 4iG a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2020. 11. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már több mint tízezren kérték az ingyenes internetet

Már több mint tízezer lakossági előfizető kérte az ingyenes internethozzáférést az arra jogosultak közül - közölték a szolgáltatók az MTI érdeklődésére.
2020. 11. 24. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A csomagszállítók bírják, de egy boltzár fennakadásokat okozhat

Egyszerre kell megbirkóznia a csomagszállító cégeknek az ünnepi szezonnal és az online vásárlások növekedése miatt amúgy is egyre nagyobb forgalommal - írta a hirado.hu kedden.
2020. 11. 24. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az oltóanyagban reménykednek a befektetők

Indexemelkedéssel zártak kedden az európai értékpapírpiacok.
2020. 11. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a BUX-index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 727,44 pontos, 1,90 százalékos emelkedéssel, 39 046,50 ponton zárt kedden.
2020. 11. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres kötvényaukciót tartott a Magyar Telekom

A Magyar Telekom a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjában (Nkp) sikeres kötvényaukciót tartott minősített befektetők részére - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2020. 11. 24. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Abnormális! Emelkedik a fapados légitársaságok árfolyama a tőzsdéken

Emelkedik a fapados légitársaságok árfolyama a tőzsdéken, a Wizz Air papírjainak értéke már elérte a járvány előtti szintet; úgy tűnik, az eddig bejelentett Covid-vakcinák hatására kezd visszaállni a légi közlekedésbe vetett bizalom - írta a hirado.hu kedden.
2020. 11. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre válogatósabbak az emberek az újépítésű ingatlanok vásárlásakor

Érzékenyebbé váltak az újépítésű ingatlanok után érdeklődők és egyre nagyobb jelentősége van, hogy milyen plusz szolgáltatásokat kapnak a pénzükért, mennyire lesz hosszú távon kifizetődő a befektetésük. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, a vásárlók szeretnének a lehető legtöbbet megtakarítani a közös költségen és a rezsin is, mert ha kiadják, magasabb összeget tudnak a lakásért elkérni. Mint mondta, az északi fekvésű ingatlanoktól sokan tartanak, így ezek esetében akár több millió forint árengedményt kell adnia a beruházónak.
2020. 11. 24. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdeindexek

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. A tőzsdék hétfőn nyereséggel zártak.
2020. 11. 24. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A precíziós gazdálkodás válik az új normává a mezőgazdaságban

„A precíziós mezőgazdaság hozzájárul a gazdálkodás jövedelmezőségéhez és a fenntartható mezőgazdasághoz egyaránt” - mondta Andreas Huber, a Corteva Agriscience EMEA-régió Integrált Szántóföldi Tudományok részlegének vezetője az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által szervezett „Az adatvezérelt hatékonyság és fenntarthatóság a precíziós mezőgazdaságban” című webináron, amelyre 2020. november 11-én került sor.
2020. 11. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Főtaxi nyerte a Budapest Airport taxis tenderét

Ismét a Főtaxi nyerte a Budapest Airport taxis személyszállítási tenderét, így a társaság decembertől újabb öt évre lesz a repülőtér-üzemeltető vállalat hivatalos taxis partnere. Az együttműködés 2010-es kezdete óta immár a harmadik egymást követő repülőtéri pályázaton bizonyult legjobbnak a Főtaxi ajánlata - közölte a cég kedden az MTI-vel.
2020. 11. 24. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szabadulna az Adidas a Reebok márkától

Média értesülések szerint az Adidas felkérte a JPMorgan befektetési bankot, hogy segítsen a Reebok üzletág jövő évben esedékes értékesítésében.
2020. 11. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vakcina optimizmus hatására emelkedik az olaj

A WTI 43,5 dollárig emelkedett ma reggelre, miután egyre jobb hírek érkeznek a koronavírus vakcinákról, és Washingtonban a Trump kormányzat láthatóan kezdi átadni a hatalmat Bidennek és csapatának.
2020. 11. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megmagyarázható az arany árának nagy zuhanása

Az arany 1.829 dollárig zuhant, miután a hírek szerint az AstraZeneca vakcinája is hatásos és decemberre már nagyobb mennyiségű oltás áll majd rendelkezésre.
2020. 11. 24. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hárommilliárd forinttal támogatja a kormány a magyar kutatókat

Újabb 3 milliárd forint áll a kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar kutatók rendelkezésére. A jövő évi Élvonal kutatási kiválósági programra 2021. február 16-ig lehet pályázni - jelentette be Schanda Tamás.
2020. 11. 24. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washingtonban hivatalosan is megkezdődhet a hatalomátadás folyamata

Washingtonban hivatalosan is megkezdődhet a hatalomátadás folyamata - erről az illetékes amerikai szövetségi hatóság vezetője levélben értesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet hétfőn este.
2020. 11. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős nyitás az európai tőzsdéken

Pluszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfői záróértékükhöz képest.
2020. 11. 24. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint kora reggelre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggel a hétfő kora esti szintekhez képest a bankközi piacon.
2020. 11. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások: