Mire vágyik egy mekis diák?

Elsősorban a munka jellege és körülményei, az új karrier lehetősége és a munkavégzés személyes jellemzői érdeklik azokat a fiatalokat, akik a McDonald’s-nál keresnek karrierlehetőséget – többek között ez derült ki a vállalat új microsite-ján böngésző látogatók kattintásaiból. A cég évek óta figyeli az álláskeresők visszajelzéseit, hogy új fejlesztéseket vezessen be a HR területein és bővítse az életpályaprogram lehetőségeit. Mindezek mellett a bérekben is lépést tart a piaccal: októberben már idén másodszor hajtott végre kétszámjegyű fizetésemelést az éttermi munkatársak körében.

Mire vágyik egy mekis diák?

A McDonald’s október közepén indította el a fiatal munkavállalókat megszólító mekisneklennijo.hu oldalt, hogy megmutassa, milyen az élet az ország legnagyobb gyorséttermi láncánál és miért érdemes csatlakozni a céghez. Az oldalon a vállalat munkatársai rövid videókban mesélik el saját történetüket; a hat kisfilmben a fiatalok számára legfontosabb munkahely-választási szempontok és értékek jelennek meg – a biztos fizetéstől, az újrakezdés és önmegvalósítás kérdésén át a csapatszellemig és a rugalmas munkaidőig.

 

Figyelik az igényeket

Az oldalon eddig több mint 100 ezer látogató fordult meg, akik körében a rugalmas munkaidőről és az újrakezdés lehetőségeiről szóló videók voltak a legnépszerűbbek. A microsite leggyakrabban feltett kérdések menüjében a legtöbb látogató arra kereste a választ, pontosan milyen feladatok várnak az új munkatársakra, milyen juttatásokat adnak a cégnél (például van-e ingyenes étkezés és útiköltség térítés), és hogy miként fest egy éttermi munkatárs munkanapja.

 

A kollégák visszacsatolásai mellett az álláskeresők ilyen és ehhez hasonló indirekt visszajelzéseit is rendkívül fontosnak tartja a vállalat, hiszen sokat segítenek HR gyakorlataik fejlesztésében. Mindezeken túl a McDonald’s a fizetések terén is igyekszik lépést tartani a munkaerő piaccal: a cég bejelentette, hogy a januári, átlagosan 10 százalékos béremelés után októberben újabb, kétszámjegyű béremelést hajtott végre minden McDonald’s Kft. által üzemeltetett magyarországi éttermében.  

 

Az októberi bérfejlesztésnek köszönhetően egy teljes munkaidőben foglalkoztatott új belépő éttermi munkatárs kezdő bérként akár havi bruttó 191 000 forintot is megkereshet, ami két hónap elteltével elérheti a 206 000 forintot. Átlagosan fél év munkatapasztalattal már megnyílik az oktatói pozíció, ahol 221 000 forintos fizetést is kaphat a munkatárs. A béremelésből a diákok sem maradnak ki: az új kollégák nappal akár 900, éjszakai műszakban pedig akár 1170 forintos órabérre számíthatnak, ami a tréninget követően emelkedhet.

 

Juttatások és karrierlehetőség

„Célunk, hogy jó hangulatú, rugalmas és biztos munkahelyet, hosszú távú karrierlehetőséget, versenyképes bért és juttatásokat biztosítsunk minden éttermi munkatársunk számára” – mondta Horváth Ágnes, a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. ügyvezető igazgatója. A juttatások skálája igen színes:  megtalálható közöttük az Erzsébet-utalvány, az ingyenes személyzeti fogyasztás, a különböző kedvezményekre jogosító McD Card dolgozói kedvezménykártya és az akár évi 100 000 forint értékű tanulmányi ösztöndíj. A legalább három éves munkaviszonyú munkatársaknak külön jutalom jár, 10 évente pedig 4-8 hetes extra fizetett szabadságon pihenhetik ki magukat.

 

A fiatalok számára fontos előrelépési lehetőségek is adottak a cégnél. A hosszú távú karrier előszobája a vezetőképzési program, melyről a McDonald’s saját tréningrendszere keretében gondoskodik. „Étteremvezetőink 80 százaléka éttermi munkatársként kezdte pályafutását, így bátran állíthatjuk, hogy az egyik legtöbb perspektívát kínáló munkaadó vagyunk a piacon” – tette hozzá az ügyvezető.

 

„A biztos munka, a jó hangulat, a rugalmasság és a hosszú távú ösztönzők mind olyan elemek, melyek egyre vonzóbbá teszik a McDonald’s-ot, de ahogy új weboldalunk látogatóinak visszajelzéséből kiderül, az olyan speciális juttatásokat is nagyon értékelik az álláskeresők, mint az ingyenes éttermi étkezés” – fogalmazott Gáspár Ferenc, a vállalat HR igazgatója. „Bár a munkavállalóink közel fele diák, számítunk a hosszú távú lehetőségeket kereső idősebb generációra is.”


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: