Mitől függ a gáz árának alakulása?
Ez azt jelenti, hogy sem a hivatalnak, de még a kormánynak sincs lehetősége az árváltozás mértékét befolyásolni. Szakértők szerint ehhez ugyanis nem lenne elég az ezzel kapcsolatos rendeletet módosítani, szükség lenne törvénymódosításra is. A földgáz-piac 2009 óta teljesen liberalizált, szabadon választható, hogy a fogyasztó kitől vásárol.
A lakosság és július elsejéig még a kisfogyasztók választhatnak egyetemes szolgáltatót, akinek árát a Magyar Energia Hivatal a fenti módon ellenőrzi. A szabadpiacon az ár alku tárgya, de a lakosság ezen a piacon igen rossz alkupozícióban van. A szolgáltatónak fajlagosan jelentősen nagyobb a költsége egy adott háztartásra számítva, mint egy egyenletes fogyasztású nagyfogyasztó esetében.
Ezért a kisfogyasztók esetében értelemszerűen magasabb árat kér. A jogszabály rögzíti azt is, hogy az egyetemes szolgáltató esetében az ár egyes elemeit milyen módon kell figyelembe venni és annak mindegy egyes elemét milyen módon kell kiszámítni. A legfontosabb árelemek: a termék ára, a rendszerhasználat díja, a tárolás - beleértve a stratégiai készletek tárolásának költsége - és az árrés.
A szolgáltató a hivatal által számított maximális árnál magasabbat, de jóval alacsonyabbat is benyújthat. Ebben az esetben a Magyar Energia Hivatal ármegállapító eljárást indít, és megvizsgálja minden egyes árelem költségtételét. Mivel a maximális árat a jogszabály alapján ki lehet kiszámolni, a szolgáltatók eddig a saját kalkulációjuk alapján rendre a maximális ár alatti árváltozási kérelmet adtak be a hivatalhoz.