Módosul az útdíjhoz kapcsolódó kezességvállalás és kamattámogatás
Az átnevezés nem érinti a lényeget: az Útdíj Hitelprogram keretében egyszerűsített eljárással és kamattámogatással igénybe vehető, a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. közreműködésével működtetett finanszírozási konstrukció. Az útdíj törvény ugyanis előírja, hogy a kkv-k útdíj hiteleiért az állam készfizető kezesként felel a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. általi kölcsön 80 százalékáért. Az állami készfizető kezesség együttes év végi állományát a költségvetési törvényben kell meghatározni.
A hitel kamata is változatlan: az egyhavi BUBOR, plusz 1,5 százalék. A tervezet hatályon kívül helyezi a jelenlegi rendelet két pontját. Így azt, hogy a kincstár a támogatott kis- és középvállalkozásnál a kamattámogatás igénybevételének jogszerűségét hatósági ellenőrzés keretében vizsgálhatja. A második kivett szabály is ehhez kapcsolódik: ha a kincstár megállapítja, hogy a kis- és középvállalkozás jogosulatlanul vette igénybe a kamattámogatást, akkor határozatban intézkedik a támogatás - Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelt - összegének visszafizettetésére.