Most vásárol karácsonyra? Ellenőrizze, meddig viheti vissza!

Itt a Black Friday: a mai napon kezd magasba szökni az adventi bevásárlási láz. Főként az időszak elején megvásárolt termékek esetében okozhat gondot, hogy az ajándékba vásárolt árut a fogyasztók karácsony után esetleg már nem vihetik vissza. Mivel hibátlan termék visszavételére általában semmilyen jogszabály nem kötelezi a kereskedőt, igen eltérő gyakorlat alakult ki az egyes termékfajtákat kínáló üzletláncoknál. E gyakorlat mentén segít eligazodni a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) és a CP Contact közös kutatásának alábbi összefoglalója.

Ha katalógus- vagy webáruházban, esetleg árubemutató keretében vásárolunk, 14 napig tudunk elállni a vásárlástól, ilyenkor a vételár is visszajár. Ha azonban hagyományos üzletben vásárolunk, a hibátlan áru cseréjét vagy vételárának visszatérítését jog szerint nem követelhetjük – akár rossz a méret, akár kettőt kaptunk belőle, vagy éppen csak nem tetszik nekünk a portéka.

Szerencsére az üzletek nagy része a vásárlók bizalmának elnyerése érdekében önként mégis vállalja, hogy megadott határidőig és feltételek mellett visszaveszi a nem kívánt termékeket. Ez azonban boltról boltra igen eltérő feltételek mellett zajlik, ezért karácsony előtt fontos a tájékozódás, hogy olyan üzletet próbáljunk választani, ahol – tekintettel a hosszú adventi időre – akár egy hónapon túl is elfogadják az ilyen igényünket.
 
A CP Contact november 21-23 között, a FOME megbízásából elvégzett közös üzletlánc-kutatásának eredményei azt mutatják, hogy szektoronként igen jelentős eltérés van a határidőket illetően: különösen a műszaki- és a játékáruházak szabnak meg szűk időszakot (0-3 hét között) a visszavételre, és általában a karácsonyi időszakban sem tesznek kivételt. A ruházati és könyváruházak általában szintén néhány hét határidőt szabnak a visszavételre, ám ők karácsonykor ezt az időszakot a decemberben vásárolt termékek esetében kivételesen meghosszabbítják január második hetéig. Ahol eleve legalább egy hónap a határidő, általában nincs külön eljárás a karácsonyi időszakban.
 
A felmérés egyik fő tanulsága, hogy a felkeresett láncok 69 százaléka adott határidőn belül nem csupán a termék levásárlására ad lehetőséget, hanem kérésre a vételárat is visszatéríti. Ez jelentős előrelépést jelent a tavaly tapasztalt 44 százalékhoz képest. Ebben a tekintetben a ruházati, cipő-, sport- és bútoráruházak, illetve a hiper- és szupermarketek mutatkoztak a legrugalmasabbnak. A bútoráruházak egy része egy hónapig fogad el készpénz-visszatérítési igényt, a levásárlás lehetőségét azonban akár egy évig is biztosítja.
 
Bolthálózatonként külön feltételeket határoznak meg mind a visszavett árut, mind az ügyfélkapcsolat szorosságát tekintve: több helyen jóval kedvezőbb feltételek vonatkoznak a hűségkártyával rendelkező ügyfelekre, a termékek közül pedig negatívan különböztethetik meg az akciós, vagy a már nem sértetlen csomagolású darabokat.
 
„Az üzletek túlnyomó többsége igen korrekt feltételeket alkalmaz, akár hajlandó pénzvisszafizetésre, akár csupán a levásárlást engedi meg – mutat rá dr. Hajnal Zsolt, a FOME elnöke. – Mivel internetes vásárlás esetén 14 napos a fogyasztók elállási joga, a hagyományos üzletek (hogy versenyben maradjanak) minimum ezt az időszakot szintén biztosítani szokták már. Fontos követelmény azonban, hogy ezeket a feltételeket előzetesen, könnyen elérhető módon hozzák tudomására az ügyfeleknek, az egyedi elbírálásnak csak pozitív irányba engedve teret.”
 
Siklósi Máté, a CP Contact ügyvezető partnere hozzátette: „Nem sokat ér a cég visszafogadási ajánlata, ha a vásárló erről nincsen kellő módon tájékoztatva. Ezen a területen még sok fejlődési lehetőséget látunk. A feltételeket pedig nagyon szigorúan be kell tartani: ha például egy cég arról tájékoztat, hogy 60 napig visszaveszi a hibátlan termékeket, ennek nem megfelelő teljesítése fogyasztóvédelmi szankciókat von maga után abban az esetben is, ha ezt a felajánlást az üzlet nem jogszabályi elvárás alapján, hanem önként tette.”
 
A felmérés eredményei kiskereskedelmi szegmensekre és konkrét üzletláncokra bontva jelen sajtóanyag mellékleteként olvashatók.


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: