Moszkva kész tárgyalni Washingtonnal

Oroszország továbbra is kész tárgyalni az Egyesült Államokkal a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközökről, azt követően, hogy Washington kilépett a fegyverek ezen kategóriáját betiltó INF-szerződésből - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Rosszija 24 hírtelevíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban.

Moszkva kész tárgyalni Washingtonnal

"Továbbra is nyitva tartjuk az ajtót, és továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy amíg nem jelennek meg az ilyen (amerikai) fegyverek Európában, addig mi semmi ilyet nem teszünk" - hangoztatta Sojgu, hozzátéve, hogy ugyanez az orosz hozzáállás érvényes az ázsiai és csendes-óceáni térségre is.
    

Emlékeztetett rá, hogy Moszkva több alkalommal is tárgyalásokat javasolt Washingtonnak az INF-szerződés megőrzése érdekében. Felhívta a figyelmet arra, hogy az egyezmény által betiltott eszközök fejlesztéséhez szükséges anyagi fedezet már nyolc hónappal azelőtt megjelent az amerikai költségvetésben, hogy Washington hivatalosan a szerződés felmondása mellett döntött.
    

Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, 1988. június 1-jén lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes és rövidebb (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.
   
Az Egyesült Államok 2014 óta állította, hogy Oroszország megsértette az INF-szerződést. Washington ezt tavaly úgy konkretizálta, hogy az oroszok a szárazföldi Iszkander-M rakétarendszer és a tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgép továbbfejlesztett elemeit tartalmazó 9M729 típusú manőverező robotrepülőgép tesztelésével szegték meg a szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert.
   
Moszkva ezt tagadja, és azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített vagy telepítendő Aegis Ashore ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással. Az orosz fél azt is mondja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikusrakéta-elhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.
   
Trump tavaly augusztusban jelentette be a szerződésből való kilépés szándékát, decemberben pedig Mike Pompeo külügyminiszter ultimátumban követelte Oroszországtól a 9M729-es robotrepülőgép megsemmisítését vagy módosítását. Moszkva ezt elutasította.
    

Washington február 1-jén közölte, hogy felfüggeszti részvételét az INF-szerződésben, és kilép abból, ha Oroszország nem tér vissza annak tiszteletben tartásához. Putyin február 2-án bejelentette, hogy Moszkva tükörintézkedésekkel válaszol, szintén felfüggeszti részvételét, és tudományos kutatásokat indít új rakétatípusok kifejlesztésére.
   
Augusztus 2-án az Egyesült Államok bejelentette a szerződésből való kilépését.
   
Azzal kapcsolatban, hogy pénteken két, nukleáris fegyverek hordozására alkalmas, szuperszonikus Tu-160-as stratégiai rakétahordozó repülőgép repült át a csukcsföldi Anadir repülőterére, az amerikai tengeri határ közelébe Sojgu a vasárnapi interjújában azt hangsúlyozta, hogy Oroszország helyreállította hadászati légierejének képességeit.
   
"Hadászati és nagy hatótávolságú légierőnk ott repül, ahol annak idején repülni szokott" - hangoztatta.
    

Mint mondta, Moszkva ezekkel a tervszerűen végrehajtott repülésekkel nem az Egyesült Államokat vagy más országokat akarja bosszantani. Hozzátette, hogy a hadászati légierő "nagyon aktív", a Tu-160-asok  az elmúlt két hét során kétszer repültek, a Tu-95-ösök pedig nemcsak Amerika környékén, hanem a Norvég- és a Barents-tenger, valamint semleges vizek felett is jártak.

Hozzászólások

Az MNB 108 millió forintra bírságolta az Uniqa biztosítót

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 108 millió forintra bírságolta az Uniqa Biztosító Zrt.-t a nem megfelelő állománykezelés, a gyenge belső kontrollrendszer és egyéb hiányosságok miatt - közölte a jegybank az MTI-vel kedden, hozzátéve, hogy a hiányosságok alapvetően nem érintik a biztosító jövőbeni megbízható működését.
2019. 09. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen indították a napot a tőzsdék

Erősödéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken kedden.
2019. 09. 24. 09:50
Megosztás:
Hozzászólások:

A Nagy-Britanniában élő cseh állampolgárok jogai a Brexit után is megmaradnak

Stephen Barclay, a brit kormány Brexit-ügyi minisztere hétfőn Prágában arról biztosította Csehországot, hogy a szigetországban élő cseh állampolgárok jogai azután is megmaradnak mai állapotukban, hogy Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból.
2019. 09. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén gyorsult az amerikai gazdaság magánszektorának növekedése

Enyhén gyorsult az amerikai gazdaság magánszektorának növekedése szeptemberben, és a vártnál is erősebben teljesített a feldolgozóipar az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport hétfőn közzétett felmérésének tanúsága szerint.
2019. 09. 24. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így csábítaná haza a kivándorlókat a szerb kormány

Több támogatással, egyebek mellett 70 százalékos adókedvezménnyel csábítaná haza a szerb kormány azokat, akik az utóbbi években külföldre vándoroltak.
2019. 09. 24. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Tízen pályázták meg az államelnöki tisztséget Romániában

Tízen pályázták meg az államelnöki tisztséget Romániában, ahol vasárnap éjfélkor zárult a jelöltállítási határidő. Hat jelölt egy-egy parlamenti frakció támogatását is élvezi, négy közéleti személyiség pedig parlamenti képviselettel nem rendelkező pártok támogatásával vagy függetlenként indul.
2019. 09. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Volt élet a Vénuszon?

Egykor lakható lehetett a Vénusz: 2-3 milliárd éven át volt mérsékelt hőmérséklet és víz a bolygón, mígnem több mint 700 millió éve drámai átalakulások hatására megváltozott a planéta 80 százalékának felszíne.
2019. 09. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU főtárgyalója elégedetlen az új brit javaslatokkal

Elégedetlen a brit európai uniós (EU-) tagság megszüntetéséről (Brexit) zajló tárgyalások EU-s vezetője a kiválási szerződés módosítására tett új brit javaslatokkal, Michel Barnier erről hétfőn beszélt Berlinben.
2019. 09. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyszerűsített vízumigénylést vezetnek be a Szentpétervárra utazóknak

Az Orosz Föderáció kormánya egyszerűsített, elektronikus vízumigénylésseltámogatja az országba történő belépést azoknak, akik a szentpétervári Pulkovo repülőtéren keresztül érkeznek az Orosz Föderációba. Az új rendszer október 1-től váltja ki a korábbi hosszú és költséges vízumigénylést 53 ország, köztük Magyarország állampolgárainak. A Wizz Airrel Budapest és London Luton repülőteréről közvetlen járatokkal elérhető Szentpétervár.
2019. 09. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban fejezték be a hétfői kereskedést a tőzsdék

Csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék hétfőn, a vártnál gyengébb euróövezeti és német beszerzésimenedzser-indexek jelentősen rontották a kockázatvállalási kedvet.
2019. 09. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghiúsult kínai látogatás

A kínai delegáció a korábbi tervek ellenére mégsem utazik az USA-ba, hogy ott farmokat látogasson meg.
2019. 09. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitott New York

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn.
2019. 09. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is vízum nélkül utazhatunk az Egyesült Államokba

A magyar állampolgárok továbbra is vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba - erről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az amerikai belbiztonsági minisztérium vezetőivel hétfőn Washingtonban.
2019. 09. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szinte teljesen leállt az euróövezeti magánszektor növekedése

Szinte teljesen leállt az euróövezeti magánszektor növekedése szeptemberben, a feldolgozóipar az utóbbi közel hét év leggyengébb hónapját tudhatja maga mögött - ez derült ki az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport beszerzésimedzser-indexeinek előzetes adataiból, amelyeket hétfőn tettek közzé.
2019. 09. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb történelmi mélypontra gyengült a forint

Újabb történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben hétfőn, délelőtt fél tíz után az eurót 335,39 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2019. 09. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

London kivételével csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn.
2019. 09. 23. 09:38
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalódottak a spanyol szavazók

A parlamenti választások megismétlése miatt csalódottságot és dühöt éreznek a spanyol szavazók - derült ki az El País című spanyol napilap által vasárnap ismertetett közvélemény-kutatásból.
2019. 09. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közvetlen légi járat indult Budapest és Szöul között

A LOT Polish Airlines elindította vasárnap a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járatot.
2019. 09. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer hely maradt üresen a horvát egyetemeken

A 2019/2020-as tanév őszi beiratkozásai után több ezer hely maradt üresen a horvát egyetemeken, amihez az állami érettségin elért katasztrofális eredmény is hozzájárult - írta a Slobodna Dalmacija című horvát regionális napilap vasárnap. A jelentkezők harmada bukott meg az érettségin Horvátországban.
2019. 09. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolországban élő britek tiltakoztak a Brexit ellen

Több mint száz Spanyolországban élő brit állampolgár vonult utcára tiltakozásul a közelgő Brexit ellen vasárnap Málaga városában.
2019. 09. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások: