Moszkva még várja a bocsánatkérést Ankarától a lelőtt vadászgép miatt
A Kreml így reagált Recep Tayyip Erdogan azon kijelentésére, miszerint a török elnök nem érti, milyen első lépést vár Moszkva Ankarától annak érdekében, hogy normalizálják a kapcsolatokat Törökország és Oroszország között. Peszkov szerint Moszkva magyarázatot is vár a történtek miatt.
Emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az incidenst követően kijelentette, egy ilyen "agresszív és áruló" lépés után Oroszország bocsánatkérést és magyarázatot, valamint kártérítést vár el mind a lelőtt repülőgép miatt, mind pedig az életét vesztett pilóta családja számára.
A szóvivő rámutatott, hogy török részről eddig nem tették meg ezeket a lépéseket. A két ország közötti viszony erősen megromlott azt követően, hogy a török légierő - légtérsértésre hivatkozva, Moszkva szerint viszont Szíria fölött - 2015. november 24-én lelőtt egy orosz bombázót, annak ejtőernyővel leereszkedő pilótáját, Oleg Peszkovot pedig törökbarát fegyveresek megölték.
Putyin ennek nyomán "komoly következményeket" helyezett kilátásba, és november 28-án gazdasági büntetőintézkedéseket rendelt el Törökország ellen. Peszkov szerdán bejelentette, hogy az orosz elnök a jövő héten fogadja majd Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt, akivel a kétoldalú kapcsolatok mellett egyebek között a szíriai helyzetet fogja megvitatni.
A Kreml szóvivője szerint nem született titkos megállapodás Oroszország és az Egyesült Államok között az Iszlám Állam (IÁ) elleni együttes fellépés ügyében, de hozzátette, hogy a partnerek között "jelentős csatornákon" naponta kétszer információcsere zajlik. Peszkov megjegyezte, hogy az orosz légierő a damaszkuszi kormány felkérésére kizárólag Szíria területén mér csapásokat a terrorszervezetre, Irakban nem.