Munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett Orbán Viktor

Tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben: ennek részeként a 25 év alattiaknál, az 55 év felettieknél és a képzettséget nem igénylő munkát végzőknél a munkáltatói járulékot a felére csökkentik, a 25-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek pedig ezentúl választhatják majd a - vállalkozás profitját terhelő adókat és a bérek után fizetendő közterheket kiváltó - 16 százalékos kisvállalati adót. A munkahelyvédő intézkedések forrását a tranzakciós illeték kiterjesztéséből teremtené meg a kabinet. A kormányfő arról is beszélt, az elmúlt két év azt bizonyította, hogy Magyarország más úton jár, mint Európa, de "ez az út számunkra járható és sikeres".

A munkahelyvédelmi akcióterv ismertetésekor Orbán Viktor emlékeztetett a Fidesz-KDNP-frakció és a kormány közötti, munkahelymegőrzéssel és -teremtéssel kapcsolatos megállapodásra, valamint a foglalkoztatásról szóló nemzeti konzultációra - amelynek kérdőívét eddig több mint 400 ezren küldték vissza -, hangsúlyozva, hogy a munkahelyek védelme érdekében egy "soha nem látott mértékű szociális adócsökkentésre" készülnek, megkönnyítve a hazai vállalkozásoknak a foglalkoztatást.
    

Kifejtette, hogy a 25 év alattiak, az 55 év felettiek és a képzettséget nem igénylő munkát végzők után fizetendő munkáltatói járulékot a felére csökkentik. Az utóbbi intézkedés körülbelül negyedmillió ember foglalkoztatást könnyíti meg - mondta, példaként említve a takarítókat, a kubikosokat és a rakodómunkásokat.
    

A tartósan munkanélküliek alkalmazását segítendő a kormány javasolja, hogy esetükben az első két évben a munkáltatónak ne kelljen fizetniük dolgozóik után, a harmadik évben pedig a tervek szerint a jelenlegi fele lehet a munkáltatói teher.
    

A miniszterelnök bejelentette, hogy ehhez hasonlóan a gyesről és a gyedről visszatérők után az elhelyezkedést követő első két évben sem kell majd járulékot fizetni a munkáltatóknak, harmadik évben pedig csak a jelenlegi felét. A többféle kedvezményre jogosultak a számukra legkedvezőbbet vehetik igénybe.
    

Közölte azt is: az öt említett munkavállalói csoport esetében a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást százezer forintos bruttó bérig csökkentik.
    

Hatodik pontként a kisadózók adó- és adminisztrációs terheinek csökkentését, számukra tételes adózás bevezetését javasolta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a 6 millió forint alatti árbevételű mikrovállalkozásoknak - egyéni vállalkozóknak, betéti és közkereseti társaságoknak - az adófizetés rendkívül egyszerű, választható formáját kínálják majd. Aki ezt választja, annak egyetlen adót kell fizetnie, főállású kisadózó esetében havi 50 ezer forintot, mellékállásban 25 ezer forintot. A kisadó kiváltja a társasági adót, a személyi jövedelemadót, a járulékokat és a szociális hozzájárulási adót - ismertette.
    

Akik ezt a lehetőséget választják, azok nem nyújtanak be beszámolót sem, csak bevételi és kiadási számláikat tartják nyilván. A kormányfő szerint ez az adózás azoknak lesz kedvező, akik szolgáltatást nyújtanak, vagyis akiknek számláit más adóalanyok költségként már nem számolják el.
    

A miniszterelnök azt is elmondta, tovább szeretnék növelni a kisvállalatok súlyát a munkaerőpiacon, ezért a legfeljebb 25 embert alkalmazó cégeknek a foglalkoztatást serkentő, választható adózási módot vezetnek be, a kisvállalatok adóját.
    

Ismertetése szerint ez a válaszható adónem kiváltja a vállalkozás profitját terhelő adókat és a bérek után fizetendő közterheket, így a társasági adót, egyéni vállalkozók esetében a nyereség utáni személyi jövedelemadót, a szakképzési hozzájárulást, az osztalék után fizetendő egészségügyi hozzájárulást és a szociális hozzájárulási adót.
    

Mint mondta, az adó alapja a kisvállalat nyereségének és az általa foglalkoztatottak bérköltségének összege lesz, mértéke pedig 16 százalék. Úgy számolnak, hogy 300 ezer kisvállalatnak segíthetnek ezzel, akik több mint 800 ezer embert foglakoztatnak.
    

Orbán Viktor az "áfacsapda" felszámolása érdekében, nyolcadik intézkedésként bejelentette, hogy pénzforgalmi szemléletű általános forgalmi adózást vezetnek be, ennek lényege, hogy az 500 ezer euró árbevétel alatti vállalkozások csak akkor kötelesek befizetni az áfát, ha nekik azt már kifizették.
    

A munkahelyvédelmi akció része, hogy a számviteli szabályok könnyítésével segítenek a devizaárfolyam-veszteségek miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokon. Közölte: olyan jogszabály-módosításra van szükség, amely szerint a cégeknek tőkehelyzetük megítélésénél nem kell beszámítaniuk a devizaárfolyamok változásából származó veszteségüket, így azoknak, amelyek csak a kedvezőtlen árfolyammozgások miatt szenvedtek el átmeneti tőkevesztést, nem kell azonnal visszapótolniuk elvesztett tőkéjüket.
    

A miniszterelnök tizedik pontként a házipénztárakra vonatkozó adminisztráció radikális egyszerűsítését említette. Emlékeztetett arra, hogy a kormány tavaly jelentősen megemelte a házipénztári készpénz-záróállomány megengedett legmagasabb mértékét, de a szabályozás még így is jelentős adminisztrációt követel meg a vállalkozásoktól, ezért úgy gondolják, hogy a korlátozásokat meg kell szüntetni.
    

A kormányfő azt mondta, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték teremti meg a munkahelyvédelmi akciótervhez szükséges költségvetési forrásokat, s ennek a megoldásnak a kidolgozásáért köszönetet mondott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek, a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek és a gazdasági bizottságnak.

 

A miniszterelnök az akcióterv ismertetése mellett szólt arról is, hogy az ország két évvel ezelőtt a pénzügyi szakadék szélén állt, "hajszálnyira az államcsődtől". A kormány erre szavai szerint 180 fokos politikai fordulattal reagált, új eszközöket vetett be és tabukat döntött le.

 

A cél az volt - folytatta -, hogy a bankokat és a nagyvállalatokat bevonják a tehermegosztásba, a bajba jutott devizahiteleseket kimenekítsék az adósságcsapdából és a válság ellenére is jelentős, a középosztály felerősítését segítő adósságcsökkentést hajtsanak végre - mondta.
    

"Ezzel nagy nemzetközi vihart kavartunk. (...) Eltökélten azt az álláspontot képviseltük mindhárom kérdésben, hogy ez igenis jó és járható út. Az unió vezetőinek nagy része akkor mindezt hevesen ellenezte" - jelentette ki.
    

Ezután két évig húzódó vita következett, "záporoztak ránk a támadások", kaptunk jóindulatúnak tűnő figyelmeztetést, dühödt sértéseket, fenyegetést, leminősítést, miközben "más országok szép lassan átvették a mi megoldásainkat" - idézte fel.
   

 "A vita csúcspontja az volt, amikor az unió igazságtalanul felfüggesztette a Magyarországnak járó kohéziós pénzek lehívását. Ez a hosszú vita tíz nappal ezelőtt lezárult: Magyarország győzött, Európa gazdasági és pénzügyi vezetői kifejezték elismerésüket Magyarország kétéves teljesítménye iránt" - mondta a kohéziós támogatások felfüggesztéséről szóló döntés visszavonására utalva.
    

Orbán Viktor szerint ez azt bizonyítja, hogy bár más úton járunk, mint Európa, de ez az út számunkra járható és sikeres. "Ma már mindenkinek nyilvánvaló, hogy Magyarországon az ellenkezője történik, mint Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban vagy Portugáliában" - fogalmazott, hangsúlyozva, megvédték a nyugdíjak értékét, 80 ezerrel többen dolgoznak, mint két évvel ezelőtt, és durva megszorítások helyett "megújult a társadalmi élet", megmaradt a társadalmi stabilitás.
    

Mindezek hatására egyre tisztességesebb bánásmódra számíthatunk - közölte, megjegyezve, Magyarország az eurózóna sikerében érdekelt, ugyanis "szembeszélben nehezebb haladni, mint hátszélben", ezért "szurkolunk Európának, és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy az eurózóna gazdasága megtalálja a megoldást a saját válságára".
    

Azt is mondta: az elmúlt tíz napban kiderült, hogy az európai válságkezelés még mindig nem elég eredményes, ellenben "világossá vált, hogy a magyar út sikeres, nem állhatunk meg, haladnunk kell tovább".
    

Az elmúlt időszak Magyarországot érő kritikákra reagálva úgy fogalmazott, "senki sem fekszik be szívesen a lövészárokba, senki sem szereti, ha vért verejtékezve dolgozik, és közben elismerés helyett bírálatot, fanyalgást és lekicsinylést kap".
    

A magyarok is jobban szeretik a biztatást, bátorítást, "céljainkért viszont a legkeményebb vitákat is hajlandóak vagyunk vállalni a jövőben is", hiszen ha az elődök is elszaladtak volna a nehéz időkben, akkor ma üres lenne az ország; "kitartunk az eddigi gondolkodásunk és logikánk mellett" - jelentette ki.
    

Ezzel összefüggésben arról is szólt, arra számít, hogy a kormány hétfőn ismertetett munkahelyvédelmi akcióterve is vitákat fog kiváltani, de közlése szerint a kabinet ezeket a vitákat is megvívja, és nem enged a céljaiból, a munkahelyteremtésből, a munkahelyek megőrzéséből és a foglalkoztatás növeléséből.
    

A miniszterelnök felszólalásában érintette a múlt heti uniós csúcstalálkozót is, arra kérve a magyar parlament illetékes szakbizottságait - a gazdasági és az alkotmányos kérdésekkel foglalkozó testületeket -, hogy vegyék napirendre és kezdjék el tárgyalni a közösség állam- és kormányfőinek találkozóján született döntésekről közzétett dokumentumot, amely "olyan történelmi lépésekről" szól, mint a bankunió, a költségvetési unió, a gazdaságirányítási unió és lényegében egy teljes politikai unió létrehozása. A mértéktartó bizakodás most indokolt, az uniós vezetők rövid távú döntésekkel megoldást találtak Olaszország és Spanyolország likviditási válságának kezelésére - magyarázta.
    

Beszélt ugyanakkor arról is - utalva a Londonban felmerült súlyos bankcsalások gyanújára -, hogy a nyugati világ "újabb és talán minden korábbinál nagyobb ütést kapott a saját pénzrendszerétől". Európa képtelen visszavenni a pénzvilág feletti ellenőrzést - értékelte, majd arra kérte az Országgyűlés szakbizottságát, hogy ezen fejlemények Magyarországra gyakorolt hatását is vizsgálja meg. (MTI)


Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás: