Nagy forgalommal erősödött tovább az OTP
A magyar piac a befektetők kedvence volt pénteken, mivel az európai tőzsdék mínuszban voltak - mondta el Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője. Hozzáfűzte, hogy a forgalom is a szokásosnál magasabb volt. A kereskedő szerint a BUX pénteki erősödését nehezen lehetne az EU/IMF tárgyalásokkal kapcsolatos optimizmussal magyarázni, mivel semmilyen új fejleményről szóló hír nem jelent meg.
Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője a nemzetközi piacokra utalva kifejtette, hogy délutánig igen kedvező volt a befektetői hangulat, amikor felmerültek olyan piaci pletykák, miszerint az S&P több eurózónás tagállamot is leminősíthet. A fő kérdés természetesen Németország és Franciaország minősítésének alakulása. Hozzátette, hogy a hazai részvénypiac jól szerepelt, a következő heti kereskedés azonban izgalmas lesz, hiszen az IMF tárgyalások kimenetele mellett az esetleges leminősítések is bizonytalanságot okozhatnak a hazai részvénypiacon.
A Mol 380 forinttal, 2,23 százalékkal 17.405 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 92 forinttal, 2,80 százalékkal 3.379 forintra nőtt, forgalmuk 16,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,36 százalékkal 523 forintra emelkedett, forgalma 917,8 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 390 forinttal, 1,10 százalékkal 35.900 forintra nőtt, a részvények forgalma 665,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 135,3 millió forintos forgalom mellett 55 forinttal, 0,34 százalékkal 16.300 forintra gyengült. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.245,54 ponton zárt pénteken, ez 2,37 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. (MTI)