Napról napra szívja fel magát az arany

Egy átmeneti konszolidációt követően az elmúlt héten ismét felragyogott a nap az arany és az ezüst piacán. Az alaphangot ehhez a legújabb görög mentőcsomag, a kínai központi bank kötelező tartalékrátájának csökkentése, valamint az Irán körüli feszültségek szolgáltatták. Görög mentőöv ide vagy oda, a valutaunió problémái olyan mélyrehatóak, hogy az euró kálváriája nagy eséllyel tovább folytatódhat – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

Az elmúlt hét a Görögország számára megszavazott legújabb, 130 milliárd eurós mentőcsomag jegyében telt. Athén ennek fejében az ország szuverenitásába mélyen belenyúló ellenőrzési jogkört lesz kénytelen átengedni az EU „költségvetési biztosának”. De köttetett megállapodás a hitelező magán pénzintézetekkel is, amelyek 107 milliárd eurónyi követelésükről „hajlandóak” lemondani, ezzel járulva hozzá a görög államadósság átrendezéséhez. Az euróövezeti tagországok pénzügyminiszterei abban bíznak, hogy a megszorítások szigorú véghezvitele mellett mindez elegendő lehet a most 160%-ot kitevő GDP-arányos görög államadósság 120,5%-ra történő leszorításához az évtized végéig.

Az eurózóna fokozatos konszolidációjával kapcsolatban bizakodásra okot adó megállapodások a bejelentésüket követően azonnal képesek voltak némi terhet levenni a közösségi valuta válláról, így az euró jelentősen tudott erősödni az amerikai dollárral szemben. Mivel a zöldhasú gyengülése hagyományosan a nyersanyagok, köztük a nemesfémek drágulását eredményezi, nem is kellett sokáig várni arra, hogy az arany és az ezüst is meginduljanak felfelé. Mindkét nemesfém napról napra szívta fel magát, látványos pluszban zárva a hetet Londonban. Míg az arany árfolyama 3,22%-kal került feljebb unciánként 1.778,50 dollárig, addig az ezüst 6,24%-kot tudott emelkedni egy hét alatt 35,57 dollárra.

A brüsszeli bürokraták bizakodása utóbb azonban könnyen kincstári optimizmusnak bizonyulhat. Egy az európai döntéshozóknak szánt szigorúan bizalmas elemzésben a szerzők többek között annak veszélyére hívják fel a figyelmet, hogy a görög adósságráta a gazdasági visszaesés eredményeként akár még tovább emelkedhet. Egy borúlátó forgatókönyv szerint a ráta tetőzése 178%-on történhet 2015-ben, ahonnét aztán lassú csökkenéssel jönne vissza még mindig csak a mostani 160%-os szintre 2020-ig. Ebben az esetben a jelentés szerint 245 milliárd eurós segítségre lenne szüksége az athéni kormánynak a most elfogadott mentőöv helyett. Pártja parlamenti képviselőihez írt levelében pedig már maga a német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble sem zárja ki, hogy Görögországnak további pénzügyi támogatására lehet szüksége még 2020 előtt.

Bár rövidtávon Görögország most meg fog menekülni a közvetlen pénzügyi összeomlás elől, a következő páciens Portugália személyében máris a betegfelvételen várakozik. Belegondolva abba, hogy az EU gazdasági teljesítményéhez mindössze 1,6%-kal hozzájáruló hellének mekkora fejtörést okoztak már eddig is a közösségnek, a pénzügyi uniónak változatlanul létkérdést jelentő kihívásokkal kell szembe néznie a jövőben. Vajon meddig hajlandóak még elmenni a teherviselő tagállamok, főként Németország a segélyek finanszírozásában? És mennyi forrást kell még az Európai Központi Banknak a pénzintézetek rendelkezésére bocsátania a rendszer tartós életben tartásához? A tavaly decemberi 500 milliárd eurós pénzinjekció után az EKB a héten újabb pénzcsapok megnyitását tervezi. Ennek a pénznek egy része ismételten a nyersanyagpiacokon köthet ki, aminek az arany és az ezüst árfolyama is minden bizonnyal haszonélvezője lesz.

Azzal, hogy a brüsszeli véd- és dac-szövetség keservesen ugyan, de összezárt Görögország mellett, az euró körüli akut válság ha csak átmenetileg is, most egy időre nyugvópontra kerülhet. Ez pedig rövidtávon a dollár körüli problémákat hozhatja vissza ismét az előtérbe. A dollár-index hosszútávú alakulásából kiolvasható hanyatló trend az amerikai fizetőeszköz értékvesztését mutatja hat fő devizával szemben. A 2010 nyara és 2011 ősze közötti csökkenő tendenciát még megszakították az euró jövőjét illetően felerősödött aggodalmak, amelyek képesek voltak elterelni a dollár körüli problémákról, de most a korábbi trend folytatódása valószínűsíthető. A 2008 márciusából származó 72 pontos érték az index történelmi mélypontja. Ez alá kerülve egy a piacok számára még ismeretlen senki földjére érkezne a dollár, ami drámai, ha nem akár katasztrofális menekülésre késztethetné a befektetőket a világ első számú tartalékdevizájából. Ennek kihatását az arany és az ezüst árfolyamára nem is szükséges bővebben ecsetelni.


Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere - áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
2026. 05. 24. 04:00
Megosztás:

Az EKB figyelmeztet: az euró stabilcoinok gyengíthetik a bankok hitelezési képességét

Az Európai Központi Bank szerint az euróalapú stabilcoinok szabályozása komoly kockázatot jelenthet az eurózóna bankrendszerére, ha a digitális pénzek túl vonzó alternatívává válnak a hagyományos bankbetétekkel szemben. Az EKB arra figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket, hogy a rosszul kialakított stabilcoin-szabályok betétkiáramlást okozhatnak a kereskedelmi bankokból, ami végső soron a vállalatok és háztartások hitelezését is visszafoghatja.
2026. 05. 24. 03:00
Megosztás:

Koporsós temetés 2026 - komoly változások

Mi változik igazán 2026-ban a koporsós temetéseknél?
2026. 05. 24. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj törvényi döntés: a rokkantsági nyugdíj

Mi változott, és mit jelent ma a rokkantsági nyugdíj fogalma?
2026. 05. 24. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 24. 00:05
Megosztás:

A Bitget szigorít: új keretrendszer a kriptopiaci manipuláció ellen

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja új piaci keretrendszert vezetett be a listázott eszközök, projektek és market makerek felügyeletének megerősítésére. Az új rendszer fejlettebb listázás utáni monitoringot, szigorúbb projektoldali kötelezettségeket és gyorsabb fellépést biztosít rendellenes kereskedési aktivitás vagy gyanús wallet-mozgások esetén.
2026. 05. 23. 23:00
Megosztás:

Fordulóponthoz érhet a Shiba Inu? Lassul a tőzsdei kiáramlás, de gyenge maradt a technikai kép

A Shiba Inu árfolyama az elmúlt időszakban nem mutatott látványos erőt, a háttérben azonban érdekes változás zajlik. A friss on-chain adatok szerint jelentősen visszaesett a tőzsdékről kiáramló SHIB tokenek mennyisége, ami arra utalhat, hogy a befektetők egyelőre kivárnak, és nem sietnek mozgatni eszközeiket a kereskedési platformokról.
2026. 05. 23. 22:00
Megosztás:

Hyperliquid-rali borzolja a kedélyeket: miközben a HYPE szárnyal, az XRP továbbra is ellenállásokkal küzd

A kriptovaluta-piac ismét látványos példát kapott arra, milyen gyorsan tud átárazódni egy jól pozicionált altcoin. A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE májusban egészen 62,50 dollárig emelkedett, ami komoly figyelmet váltott ki a kereskedők és befektetők körében. A hirtelen árfolyamrobbanás után sokan azt vizsgálják, hogy más nagyobb kriptoeszközök, köztük az XRP is képes lehet-e hasonló lendületre.
2026. 05. 23. 21:00
Megosztás:

Tájékoztatás az Ukrajnából származó import termékekről

Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát korlátozó rendelkezés hatályát vesztette. A jogszabály módosításáról szóló rendelkezés május 18-án lépett életbe, azóta összesen 6 Ukrajnából származó szállítmány behozatalát jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. A korábbi kormányrendeletet felváltó új jogszabály hamarosan megjelenik. A Nébih az ellenőrzések elvégzéséhez a továbbiakban is biztosítja a beérkező szállítmányok adatait.
2026. 05. 23. 20:00
Megosztás:

Orosz házelnök: barátságtalan politikát folytat Moszkvával szemben az örmény kormányfő

Barátságtalan politikát folytat Oroszországgal szemben Nikol Pasinján örmény miniszterelnök- írta Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke pénteken a Max-csatornáján.
2026. 05. 23. 19:00
Megosztás:

Melyik most a legjobb kriptovaluta befektetés? TOP10 token

Altcoinok a reflektorfényben: az Audiera-show elvitte a hetet, de a piac mélyén sokkal nagyobb történet zajlik. A kriptopiac ezen a héten megint emlékeztette a befektetőket arra, hogy a digitális eszközök világa nem steril grafikonokból áll, hanem idegekből, narratívákból, váratlan likviditási hullámokból és nagyon is emberi reakciókból.
2026. 05. 23. 18:03
Megosztás:

Igazi csemege a Szupermenta asztalán: konzerv kukoricákat ellenőrzött a Nébih

Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági hiba nem merült fel, azonban tíz termék esetében minőségi, illetve jelölési hiányosságokat állapítottak meg a felügyelők. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárást indítottak. A kedveltségi vizsgálat eredményei alapján kialakult a normálédes, valamint a szuperédes konzerv csemegekukoricák rangsora.
2026. 05. 23. 17:00
Megosztás:

Duplázódó USDT-forgalom a TRON-on: elérheti-e a TRX az 1 dollárt 2030-ra?

A TRON hálózat az elmúlt években a stablecoin-tranzakciók egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. Különösen az USDT, vagyis a Tether dollárhoz kötött stabilcoinja esetében lett meghatározó szereplő: a felhasználók jelentős része a gyors és viszonylag olcsó tranzakciók miatt választja a TRON-t.
2026. 05. 23. 16:00
Megosztás:

A gépek végre megtanulnak látni, nem csak nézni.” – Elképesztő jövőképpel indult az AI Symposium 2026

…a világhírű Marc Pollefeys már a nyitónapon fellebbentette a fátylat a gépi látás új korszakáról.
2026. 05. 23. 15:00
Megosztás:

A parkolóház tüze nem ott kezdődik, ahol látjuk” – az elektromos autók a mélygarázsok új tűzkockázatát jelentik

Az elektromos mobilitás növekedése Magyarországon már közvetlen hatással van az épületek energetikai és üzemeltetési rendszereire. Az EAFO adatai szerint 2025 végére a tisztán elektromos autók száma meghaladta a 100 000-et, miközben az új autó-értékesítésekben a BEV-ek aránya már 8,5%-ot ért el.
2026. 05. 23. 14:00
Megosztás:

Véget ért a panelláz: egyre nagyobb ácsökkentésekre kényszerülnek az eladók

Látványos fordulat körvonalazódik a hazai panellakások piacán. A korábbi trendekkel szemben a kereslet visszaesett és a kínálat erősen bővült, miközben az eladóknak már a hirdetési idő alatt is egyre gyakrabban kell árat csökkenteniük, hogy egyáltalán megjelenjenek az érdeklődők. Hogy egyszeri megtorpanásról vagy tartósabb fordulatról van-e szó, azt a zenga.hu elemzése vizsgálta meg.
2026. 05. 23. 13:00
Megosztás:

Nyomoz az adóhatóság az NKA támogatásai ügyében

Költségvetési csalás és hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által nyújtott támogatások kapcsán - derül ki az adóhivatalnak a telex.hu kérdéseire küldött válaszából.
2026. 05. 23. 12:00
Megosztás:

Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója

Lemondott posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója, döntését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta - olvasható a kontroll.hu oldalon.
2026. 05. 23. 11:00
Megosztás:

Negyedszer is Janez Jansa lett Szlovénia miniszterelnöke

Titkos szavazáson 51 igen és 36 nem szavazattal a szlovén parlament pénteken Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét választotta meg Szlovénia új miniszterelnökévé.
2026. 05. 23. 10:00
Megosztás:

A Mol további két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására

Szerbiát most értesítették, hogy a magyar Mol olajtársaság további két hetet kapott arra, hogy lezárja a tárgyalásokat az orosz Gazpromnyefty vállalattal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének megvásárlásáról - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter péntek este az Instagramon.
2026. 05. 23. 09:00
Megosztás: