Londoni elemzők eltérően vélekednek a magyar gazdaság alakulásáról

Középtávon a forint jó teljesítményére, a jövő év végéig 250 forintos euró árfolyamra számítanak londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint Magyarország a térségi társállamok előtt léphet be az euróövezetbe. A magyar gazdaság növekedési kilátásairól ugyanakkor eltérnek az új prognózisok. (MTI)

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege pénteken kiadott második negyedévi globális piaci előrejelzésében Magyarországról azt írta: a magyar gazdaságban meglévő, most már csekély egyensúlytalanságokhoz és a befektetések kínálta magas hozamokhoz mérve a befektetői portfoliókban jelenleg nagyon alulsúlyozott a forintkonstrukciók pozíciója.

 

A cég ez idő szerint még nem javasolja erősödésre játszó forintpozíciók felvételét, arra a véleményére hivatkozva, hogy az áprilisi választások előtt megvan a kockázata valamelyes gyengülésnek. A JP Morgan mindazonáltal 2011 végéig 250 forint/euró árfolyamot jósol. A ház londoni elemzői megerősítették azt a korábban is hangoztatott előrejelzésüket, hogy Magyarország "legalább egy évvel" a térség többi eurótagjelöltje előtt beléphet az euróövezetbe, mivel itt a legerőteljesebbek a csatlakozást ösztönző tényezők, és Magyarország a költségvetési kiigazításban is a térségi társállamok előtt jár.

 

Magyarország reálgazdasági teljesítményének térségi lemaradását zömmel a feszes hitelkondíciók és a meredek költségvetési szigorítás okozta fogyasztási visszaesés magyarázza. Ennek kedvező oldalaként viszony Magyarország egyedülálló helyzetben van abból a szempontból, hogy a növekedés beindulása után már nem lesz szüksége az államháztartás strukturális deficitjének csökkentésére, ezért a magyar gazdaság középtávú növekedési kilátásai "különösen jók", és 2011-ben eltűnik a magyar gazdaság növekedési hátránya a térségen belül - áll az elemzésben.

 

A JP Morgan pénteki elemzése szerint is "egyértelmű annak a kockázata", hogy az új kormány felfelé módosítja az idei hiánycélt. A cég úgy számol, hogy az állami vállalatok adósságainak konszolidálása akár 7 százalékig is emelheti az idei államháztartási hiányt. A JP Morgan londoni elemzői szerint azonban "a Görögországgal kapcsolatos tapasztalatok" miatt az új kormány is valószínűleg vonakodni fog a strukturális hiány bármilyen lazításától vagy az állami cégek adósságának teljes körű idei konszolidálásától. A ház még egy 25 bázispontos idei jegybanki kamatcsökkentést vár, azzal a kiegészítéssel, hogy ha a forint tovább erősödik, az MNB a választások után folytathatja a monetáris enyhítést.

 

A cég szerint a magyar hazai össztermék (GDP) - éves összevetésben számolva - az idei év második felétől már növekedni fog, és az év egészében is növekedés várható; ennek mértékét a JP Morgan szakértői 0,5 százalékra jósolják. Ezzel ugyanakkor más nagy londoni házak nem értenek egyet.

 

A UBS bankcsoport londoni befektetési részlege szintén pénteken kiadott, felülvizsgált második negyedévi európai gazdasági előrejelzésében az idei évre még visszaesést jósol a magyar gazdaságban, sőt rontotta is prognózisát, miután lefelé módosította az idei euróövezeti importigényre adott jóslatát is. A ház ennek alapján az eddigi 0,3 százalék helyett most 0,5 százalékos GDP-csökkenést vár Magyarországon 2010 egészében.

 

A UBS londoni elemzői jövőre "szerény", 2 százalékos növekedést valószínűsítenek a magyar gazdaságban. A cég azt jósolja, hogy a várhatóan Fidesz-vezetésű új kormány nagyobb hangsúlyt helyez majd a növekedésre és a versenyképességre, és nem a gyors költségvetési konszolidációra fog összpontosítani. A UBS előrejelzése szerint az idei GDP-arányos államháztartási deficitcélt valószínűleg 5,5 százalék környékére módosítják a jelenlegi 3,8 százalékról, főleg az állami vállalatok korábbi veszteségeinek költségvetési konszolidálása miatt.

 

Ennek fejében a Fidesz várhatóan gazdasági reformokba kezd. E politika kulcsfontosságú próbája lesz azonban, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyja-e mindezt - áll a UBS pénteki londoni elemzésében. A cég alapeseti forgatókönyve szerint mindenesetre az idén már nem várható több jegybanki kamatcsökkentés Magyarországon, jövőre pedig 50 bázispontos emelés lehetséges, 6,25 százalékra.

 

Erre az előrejelzésre ugyanakkor lefelé mutató kockázatok hatnak, ha ugyanis a választási eredménynek és a bemutatott gazdaságpolitikai programnak kedvező lesz a piaci fogadtatása, akkor mód nyílhat további kamatcsökkentésekre - áll a UBS pénteki londoni előrejelzésében.

 

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár,

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár, a marosvásárhelyi Azomures - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 01. 13. 04:30
Megosztás:

A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése

Az ipari mesterséges intelligencia (AI) kilépett a kísérleti fázisból, és mára meghatározó erővé vált a gyártásban, az infrastruktúrában és az ellátási láncokban. Ezt az üzenetet hozta el a Siemens a CES 2026 technológiai kiállításra, ahol több fejlesztést mutatott be az ipar működésének támogatására, a tervezéstől az üzemeltetésig.
2026. 01. 13. 04:00
Megosztás:

Szlovénia és Belgium egyetért Irán és Grönland kérdésében

Szlovénia és Belgium egyetért több kulcsfontosságú nemzetközi kérdésben: egyebek mellett elítélik az iráni tüntetők elleni erőszakot, valamint aggodalmukat fejezik ki az Egyesült Államok Grönlanddal kapcsolatos lépései miatt - hangsúlyozta hétfőn Ljubljanában közös sajtótájékoztatón Tanja Fajon szlovén és Maxime Prévot belga külügyminiszter.
2026. 01. 13. 03:30
Megosztás:

Venezuelát csak az Egyesült Államok által jóváhagyott olajszállító tankerek hagyhatják el

Venezuelát csak az Egyesült Államok által jóváhagyott olajszállító tankerek hagyhatják el - jelentette ki a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. 01. 13. 03:00
Megosztás:

Jaroslaw Kaczynski: az Európai Unió megváltoztatására kell törekedni

Az Európai Unió (EU) nincs összhangban a saját alapító elveivel, a jobboldali vezetésű országoknak törekedniük kell a szervezet megváltoztatására - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski volt lengyel kormányfő, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke hétfőn egy vidéki gyűlésen.
2026. 01. 13. 02:30
Megosztás:

Hazai ipari termelési adatok - Erőtlen novemberi folytatás

Ma reggel az novemberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 novemberében az ipari termelés volumene 5,4-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Havi szinten jelentős, 2,0 százalékkal esett vissza a kibocsátás, ami elmaradt az általunk várt értéktől. Az ipari termelés az év első tizenegy hónapjában 3,5%-kal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában.
2026. 01. 13. 02:00
Megosztás:

Elsőfokú riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet hétfő este - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
2026. 01. 13. 01:30
Megosztás:

Magyarország nem fogadja el az EU és Dél-Amerika közötti szabadkereskedelmi megállapodást

Magyarország elmegy a végsőkig és nem hagyja annyiban, hogy az Európai Unió elfogadja a dél-amerikai országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodást, a Mercosurt - közölte az agrárminiszter hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 13. 01:00
Megosztás:

14 000 új ülőhely: Magyarországon kezdenek új életet a svájci Thurbo Stadler vonatai

A Stadler átfogóan felújítja a svájci Thurbo vasúttársaság 93 GTW típusú motorvonatát, amelyek a MÁV-csoport kötelékében kezdenek új életet. Ezzel ökológiailag és pénzügyileg is fenntartható megoldás jön létre, amely minden érintett fél számára hozzáadott értéket teremt. A projektnek köszönhetően a magyar utasok további 14.000 új ülőhellyel gazdagodnak, amelyek minősége megegyezik a már az országban közlekedő FLIRT flotta színvonalával.
2026. 01. 13. 00:30
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az Express One tulajdonosa, az Osztrák Posta Magyarországon

Bővíti magyarországi jelenlétét az Osztrák Posta Csoport: a Sameday Hungary márkanéven ismert csomaglogisztikai szolgáltató, a Delivery Solutions Zrt. részvényeinek 100 százalékát felvásárolják. Az akvizíciót követően a Sameday beolvad az Osztrák Posta leányvállalatába, az Express One Hungary Kft.-be.
2026. 01. 12. 23:30
Megosztás:

Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult KKV Technológia Plusz forgóeszközhitel iránt

A mai naptól kedvezőbb feltételekkel érhető el a GINOP Plusz-1.4.3-24 KKV Technológia Plusz Hitelprogram részeként a „B” forgóeszköz komponens, amely az indulás első napján már a rendelkezésre álló keretösszeget meghaladó érdeklődést váltott ki a vállalkozások körében.
2026. 01. 12. 22:30
Megosztás:

Melyik a legjobb kriptovaluta átutalásokhoz 2026-ban? Digitap ($TAP) vs. XRP

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=jan&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2741a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> kezd előnyt szerezni az XRP-vel szemben 2026-ban, mivel a stabilcoinok nyerik meg az átutalási versenyt. Bár az XRP volt az első, a valódi győztesek azok az alkalmazások, amelyek a stabilcoin infrastruktúrát az idei évben a hagyományos bankoláshoz hasonló élménnyé formálják.
2026. 01. 12. 22:00
Megosztás:

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra

Hajózási zárlatot rendeltek el kishajókra, vízi sporteszközökre, csónakokra - tette közzé hétfőn a police.hu.
2026. 01. 12. 21:30
Megosztás:

Mától emelt nyugdíj érkezik

Vállaltuk, és meg is csináljuk: mától emelt nyugdíj érkezik - mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videójában.
2026. 01. 12. 21:00
Megosztás:

JPMorgan: A stabilcoin nem veszély, hanem lehetőség – Vita a kriptopénzek hozama körül

A stabilcoinok eddig csendes kiszolgálói voltak a kriptopiac működésének – most azonban a pénzügyi rendszer jövőjéről szóló politikai és gazdasági vita középpontjába kerültek. Az amerikai kisbankok attól tartanak, hogy a tokenizált dollár elszívja a megtakarításokat, míg a JPMorgan szerint a stabilcoin inkább eszköz, mint veszély. De vajon valóban pénzügyi stabilitásról van szó – vagy csak a banki modellek védelméről?
2026. 01. 12. 20:30
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta előértékesítés: Ez a 3 token elegendő az offshore banki hozzáféréshez

Az offshore bankolás, a határokon átnyúló fizetések és a pénzügyi adatvédelem iránti igény ismét előtérbe került, ahogy a szabályozás egyre szigorodik, a <a href="https://www.thebanker.com/content/c5f0a131-fa01-485f-a402-5b638a1e6272" target="_blank">bankok pedig növekvő akadályokat</a> gördítenek az ügyfelek elé. A számlabezárások számának növekedésével és a hagyományos pénzügyi szolgáltatók iránti elégedetlenség erősödésével a befektetők egyre inkább alternatív coinokhoz fordulnak, amelyek offshore hozzáférést kínálnak – mind a megtérülési potenciál, mind a portfólióvédelem érdekében.
2026. 01. 12. 20:00
Megosztás:

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

A Mercedes-Benz Group 2025-ben 2,16 millió személyautót és kisteherjárművet értékesített világszerte, ami éves összevetésben 10 százalékos visszaesést jelent - derül ki a társaság honlapján közzétett éves értékesítési beszámolóból. A negyedik negyedév ugyanakkor az év legerősebb időszaka volt, 558 400 darabos kiszállítással.
2026. 01. 12. 19:30
Megosztás:

Az XRP árfolyamának emelkedése közepette az XRP staking platformok új vagyonnövekedési megoldásokat vezetnek be.

A kriptopiac 2026-os általános fellendülésével számos mainstream kriptoeszköz kivételesen jól teljesített az utóbbi időben. Az adatok azt mutatják, hogy a főbb kriptovaluták, köztük a Bitcoin és az Ethereum, folytatják emelkedő trendjüket, miközben az XRP ára is fenntartotta emelkedő lendületét, rövid időre áttörte a 2,40 dolláros szintet, és jelentős figyelmet kapott a megnövekedett piaci aktivitás közepette.
2026. 01. 12. 19:00
Megosztás:

Orosz miniszterelnök-helyettes: teljesítette a hadiipar az állami megrendeléseket

Maradéktalanul teljesítették az orosz hadiipari vállalatok az állami védelmi megrendeléseket, különös tekintettel a "különleges hadművelet" feladataihoz szükséges fegyverekre és katonai technológiákra - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz első miniszterelnök-helyettes a Vlagyimir Putyin elnöknek hétfőn Moszkvában tett jelentése során.
2026. 01. 12. 18:30
Megosztás:

2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy egy 10 milliós ország kétszer annyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
2026. 01. 12. 18:00
Megosztás: