Nem halasztják el a választásokat Nagy-Britanniában

Theresa May brit miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy a terveknek megfelelően megtartják jövő csütörtökön az előrehozott parlamenti választásokat Nagy-Britanniában.

Nem halasztják el a választásokat Nagy-Britanniában

May hozzátette: a szombat éjjeli londoni merénylet miatt a kormányzó Konzervatív Párt és a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vasárnapra felfüggeszti kampányát, de a választási kampány hétfőn folytatódik.
    Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) nevű EU-ellenes politikai erő közölte, hogy nem állítja le kampányát, mert nem kívánja megengedni, hogy a terrorizmus akadályozhassa a demokratikus folyamatot. 
    A brit kormányfő a Downing Streeten tett nyilatkozata előtt a kabinet válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA ülésén elnökölt. 
    Az értekezlet utáni nyilatkozatában May nem tett említést arról, hogy változna a jelenleg érvényes második legmagasabb terrorkészültségi szint Nagy-Britanniában.
    Nem sokkal korábban Sadiq Khan, London polgármestere a BBC televíziónak nyilatkozva már kijelentette: nem változik a hivatalos meghatározás alapján súlyos fenyegetettséget jelző jelenlegi terrorkészültségi szint.
    Vasárnapi nyilatkozatában Theresa May felidézte, hogy nem egészen három hónapon belül ez volt a harmadik terrortámadás Nagy-Britanniában, és kijelentette: itt az ideje kimondani, hogy ebből elég.
    A brit kormányfő szerint a három merénylet mögött nem ugyanaz a hálózat áll, ám az elkövetőket mégis összeköti "az iszlám szélsőségesség gyűlöletet hirdető gonosz ideológiája". Ez az ideológia "az iszlám és az igazság eltorzított változata", amelynek követői azt vallják, hogy a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok nyugati értékei nem összeegyeztethetők az iszlám hittel - mondta Theresa May.
    A brit miniszterelnök szerint ezt az ideológiát nem lehet csak katonai beavatkozással és a folyamatos terrorellenes védelmi műveletek fenntartásával legyőzni. Ez az ideológia csak akkor lesz legyőzhető, ha sikerül mindenkivel megértetni, hogy a pluralizmus brit értékei magasabb rendűek bárminél, amit a gyűlölet szónokai és hívei kínálnak - fogalmazott a brit kormányfő.
    Theresa May kijelentette: nem szabad megengedni, hogy ez az ideológia bárhol biztonságban tenyészhessen, márpedig az internet, valamint az internetalapú szolgáltatásokat nyújtó nagyvállalatok éppen ilyen teret biztosítanak ennek az ideológiának.
    May szerint ezért Nagy-Britanniának együtt kell működnie a szövetséges demokratikus kormányokkal olyan nemzetközi megállapodások elérése végett, amelyek szabályozzák a virtuális teret a szélsőségesség és a merénylettervek terjesztésének megakadályozása érdekében.
    A brit kormányfő hozzátette: ha szükséges, növelni kell a terrorcselekményekért kiróható börtönbüntetések időtartamát, még a kisebb jelentőségűnek látszó bűncselekmények esetében is.
    Theresa May megerősítette, hogy a London hídon, illetve a közeli Borough Market piacnál elkövetett szombat éjjeli merényletben heten vesztették életüket, 48-an megsérültek. 
    A miniszterelnök szerint sok sérült állapota életveszélyes.
    May elmondta azt is, hogy a fegyveres rendőri egységek az első hívás beérkezésétől számított nyolc percen belül mindhárom támadóval végeztek.
    A három merénylő robbanómellénynek látszó eszközöket viselt, de ezekről később kiderült, hogy utánzatok, és csak azért öltötték magukra, hogy pánikot és félelmet keltsenek - mondta vasárnapi nyilatkozatában a brit kormányfő.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: