Tovább esett az amerikai részvénypiac
A DJIA index 0,46 százalékkal 12.756,18 pontra, az S&P 500 index 0,40 százalékkal 1374,53 pontra, míg a Nasdaq Composite index 0,70 százalékkal 2883,89 pontra csökkent. A technológiai szektor képviselői a Microsoft vezetésével csökkentek, a szoftvergyártó óriás árfolyama 4 százalékkal, miután váratlanul távozását jelentette be a Microsoft Windows operációs rendszerért felelős vezetője, Steven Sinofsky. Az Intel jegyzése 2,34 százalékkal, a Baidu 5,74 százalékkal, a Reserch in Motion pedig 4,65 százalékkal esett.
Dow Jones ipari átlag index
A Home Depot árfolyama ugyanakkor 3,63 százalékkal emelkedett, miután a vállalat a várakozásokat meghaladó harmadik negyedéves eredményről számolt be. A világ legnagyobb barkácsáruház-hálózatának adózott eredménye 947 millió dollár, részvényenként 63 cent volt az október 28-án záródott negyedévben, ami 1,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 934 millió dollár, részvényenként 60 cent után. A cég eladásai több mint négy százalékkal 18,13 milliárd dollárra bővültek, meghaladták az elemzői várakozásokban szerepelő 17,92 milliárd dollárt.
S&P 500 index
A kereskedés hangulatát alapvetően az amerikai "fiscal cliff" és a görög adósságproblémák ismételt kiéleződése határozta meg. A makrogazdasági híreket tekintve tegnap csak az októberi költségvetési adatok jelentek meg, az amerikai szövetségi költségvetés 120 milliárd dolláros deficittel zárt októberben, a költségvetési év első hónapját. A szakértők kisebb, 114 milliárd dolláros hiányra számítottak az egy évvel korábbi 98 milliárd dolláros deficitet követően.
Nasdaq Composite index
A decemberi szállítású amerikai könnyűolaj (WI) árfolyama 19 centtel 85,38 dollárra csökkent hordónként, míg a decemberi szállítású arany jegyzése 7,70 dollárral 1723,20 dollárra mérséklődött unciánként.