Nem vagy képben? Ez történt ma

Kétnapi zuhanás után a vezető nyugat-európai értéktőzsdék pénteken visszafordultak az emelkedő pályára, miután Görögország végre hivatalosan kérte az EU és az IMF pénzügyi mentőövét.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,1 százalékos előrelépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,69 százalékos napi emelkedéssel 1.091,35 ponton végzett. Ez 4,36 százalékkal jobb a tavaly év véginél, 69,07 százalékkal magasabb a 2009. március 9-i, történelmi mélypontnál, de elmarad az idei csúcstól, az egy hete, április 16-án napközben elért 1.115,03 ponttól, amely egyszersmind 2008. szeptember óta a legmagasabb volt. Tavaly 25,7 százalékkal javult, miután 2008-ban, története legrosszabb évében, 44,78 százalékot zuhant.

A piacokat átmenetileg megnyugtatta a görög kormány hivatalos segítségkérése, de a mérkőzésnek még nincs vége. Előzőleg, csütörtökön a tízéves görög kötvények hozamfelára a német Bundhoz képest még ismét új rekordra, 6,11 százalékpontra emelkedett, majd pénteken, a görög bejelentés után 4,94 százalékpontig esett, mielőtt estefelé visszaemelkedett 5,81 százalékpontra. A tízéves Bund piaci hozama pénteken későn 3,073 pont volt a csütörtöki késői 3,047 pont helyett.

Pénteken segítette a fő mutatókat a svéd Volvo és az Ericsson biztató eredménybeszámolója is, főleg az utóbbi oszlatta a Nokia eredményei okozta, előző napi aggodalmakat.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,01 százalékkal, az S and P-500-as 0,12 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,28 százalékkal volt a csütörtöki záró alatt.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 58,32 pontos, 1,03 százalékos javulással 5.723,65 ponton zárt pénteken, 5,74 százalékkal magasabban a tavaly év végi értékénél. Tavaly 22,07 százalékot erősödött, tavalyelőtt 31,33 százalékot esett.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 90,81 ponttal, 1,47 százalékkal 6.259,53 pontra emelkedett, 5,07 százalékkal az év végi értéke fölött végzett. Tavaly 23,85 százalékot javult, tavalyelőtt 40,37 százalékot vesztett az értékéből.

Párizsban a CAC-40 26,65 ponttal, 0,68 százalékkal 3.951,30 pontra gyarapodott, ez 0,38 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 22,32 százalékkal emelkedett, tavalyelőtt 42,68 százalékot esett.

Varsóban a WIG20 1,25 százalékkal 2.514,63 pontra növekedett. A tavalyi évet 33,47 százalékkal erősebben zárta, mint 2008-at. 2008-ban 48,22 százalékkal gyengült. A Mol ára pénteken 0,1 százalékkal 290,50 zlotyra csökkent. A

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek reggel 36 centtel olcsóbb, estefelé 92 centtel drágább volt a csütörtöki zárónál, hordónként (159 liter) 86,65 dollárnál tartott. Tavaly 78 százalékkal drágult. 2008 végén 51 százalékkal volt olcsóbb, mint az év elején, bár közben, 2008. július 11-én 147,50 dolláron elérte történelmi csúcsát. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 73 centet nyert, 84,43 dollár volt New Yorkban. Április 6-án új 18 havi csúcsot ért el 87,09 dolláron.

Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 716,75 dollár volt Londonban, 11,25 dollárral drágább a csütörtöki zárónál. Kétnapi áresés után az olaj ára pénteken is sokáig bizonytalan volt, majd az európai értékpiacok javulása megindította, utóbb a New York-i értéktőzsdék gyengesége fékezte a kőolaj drágulását.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3233 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,3364 dollárnál tartott, 0,0072 dollárral drágábban a csütörtöki későinél, 6,65 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél. A hivatalos görög segítségkérés előtt az euró 1,3202 dollárig süllyedt, ez egyéves mélypont volt, majd 1,3374 dollárig ugrott, miután Németország készségét nyilvánította részt venni a segítségnyújtásban. A nap végén kissé gyengébb volt az euró, mert a befektetők most már a hároméves, 45 milliárd euróra taksált EU-IMF mentőterv részleteit és menetrendjét várják, mielőtt tartósabb bizalmat szavaznának a közös valutának.

 

A másik oldalon a dollárt támogatták a pénteken megjelent adatok arról, hogy az Egyesült Államokban az új lakóingatlanok forgalma márciusban a leggyorsabban nőtt 1963. április óta, a tartós cikkek megrendelései - repülőgépek nélkül - pedig 2007. december óta a leggyorsabban szaporodtak. Ezekből az ottani föllendülés folyamatosságára és a Fed kamatemelésének közeledésére következtetnek a befektetők Az euró tavaly november 25-én, 1,5145 dolláron, tizenöt havi csúcsra hágott a dollárral szemben. Az euró eddigi abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, ezt 2008. július 15-én érte el. Az euró tavaly 2,39 százalékkal drágult a dollárhoz képest, miután 2008-ban 4,27 százalékkal romlott.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.152,55 dollár volt pénteken késő délután Londonban azonnali szállításra, drágább a csütörtök esti 1.140,45 dollárnál. Az arany a nap folyamán főleg a dollár/euró páros szélsőséges ingadozására reagált. A múlt hét elején, április 12-én új négyhavi csúcsot ért el 1.168,70 dolláron. Március 24-én még hatheti mélypontra esett az arany ára, 1.084,85 dollárra. Az arany londoni azonnali ára tavaly 24,83 százalékkal, előzőleg, 2008-ban 5,40 százalékkal emelkedett. Az arany ára utoljára tavaly, december 3-án döntött történelmi rekordot, unciánként 1.226,10 dollárral. Addig több mint két héten át majdnem minden nap új magaslatra ért, de a rekordsorozatot megállította a dollár térnyerése.


A pénztárca otthon maradhat – az OTP SZÉP kártya is a mobilunkba költözött

Egyre többen hagyják otthon a pénztárcájukat, és fizetnek kizárólag mobiltelefonnal. Az OTP Banknál már az OTP SZÉP kártya is néhány érintéssel, mindössze pár perc alatt digitalizálható a Google Walletbe vagy az Apple Walletbe, így a használata minden eddiginél egyszerűbbé és kényelmesebbé vált. Bár a lehetőség alig egy éve érhető el, már több mint 208 ezren fizettek gyorsan és biztonságosan a digitális OTP SZÉP kártyával. A digitalizált kártyát használók ráadásul most egy „Promóció” keretében 20 000 forint értékű jegy.hu kupont is szerezhetnek.
2026. 08. 14. 22:00
Megosztás:

Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 530,45 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 150 552,70 ponton zárt pénteken.
2026. 08. 14. 21:00
Megosztás:

Állatorvosi ellátásra kaphatnak támogatást civil szervezetek

Állatorvosi ellátásra kaphatnak 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást civil szervezetek - közölte a pályázatot meghirdető Közös ügyünk az Állatvédelem Alapítvány pénteken az MTI-vel.
2026. 08. 14. 20:00
Megosztás:

Webshopok GVH-ellenőrzése: Milliárdok a költségvetésnek és a magyar fogyasztóknak

Sorra regulázza a legnagyobb webáruházakat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az eMAG-ra összesen már több mint 700 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki GVH Versenytanácsa, csak 2026-ban 460 millió forintot. A Temu és az About You összesen több mint 2,3 milliárd forintot fizetett a magyaroknak a GVH közelmúltban lezárt eljárásainak köszönhetően. A Wish mintegy 100-150 ezer magyar fogyasztó pénzügyi kompenzálását vállalta, több mint 200 millió forint értékben. Az Answear és a CCC a bírságot megúszták, de vállalták, hogy a jövőben átláthatóbban fognak akciózni.
2026. 08. 14. 19:00
Megosztás:

Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok

Több mint 42 ezer személyi kölcsönt vettek fel a magyarokjúniusban, amihez még csak hasonlóra sem volt példa korábban – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A rekordszámú szerződéshez eddig soha nem látott szerződéses összeg is társult, egy átlagos hitel összege már 3,6 millió forint fölé emelkedett. Az óriási kereslethez az egyre alacsonyabb, sok esetben már 10 százalék alatti kamatok mellett hozzájárul az online értékesítés térnyerése is.
2026. 08. 14. 18:00
Megosztás:

Vidéken fordult a kocka: a panellakás gyorsabban drágul, mint a tégla

Miközben Budapesten hónapok óta nyílik a két szegmens közti árrés, a nagy lakótelepes vidéki városokban a panel egy év alatt jóval nagyobbat drágult, mint a tégla. Sőt, van ahol már a panel a drágább.
2026. 08. 14. 17:00
Megosztás:

Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok a piacon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén megkezdte az alapkamat mérséklését, így joggal feltételezhetnénk, hogy ezzel párhuzamosan a betéti kamatok is csökkenésnek indultak. A piacon azonban továbbra is elérhetők kifejezetten magas, akár 8%-os kamatot biztosító megtakarítási konstrukciók. Ezek igénybevételéhez különböző feltételeket kell teljesíteni, ezért a megtakarítás lekötése előtt célszerű részletesen áttekinteni az ajánlatokat. A Bank360 összegyűjtötte, milyen betéti lehetőségek állnak rendelkezésre 2026 augusztusában azok számára, akik biztonságos megtakarítási formában helyeznék el a pénzüket.
2026. 08. 14. 16:00
Megosztás:

Felgyorsult a globális stabilcoin-verseny: így reagálnak a világ jegybankjai

A stabilcoinok 2026-ra végleg kiléptek a kriptovilág szűkebb keretei közül. A nagy jegybankok ma már nem azt mérlegelik, hogy érdemes-e foglalkozni velük, hanem azt, hogyan illesszék be őket a pénzügyi rendszerbe, kik bocsáthassák ki ezeket az eszközöket, és milyen szerepet kaphatnak a jegybankpénz mellett. Az Egyesült Királyság, az eurózóna és Hongkong három látványosan eltérő modellt követ: London szabályozott integrációra, Frankfurt óvatosságra, Hongkong pedig piaci kísérletezésre épít.
2026. 08. 14. 15:00
Megosztás:

Miért választanak egyre többen elektromos kazánt?

Amikor a fűtési rendszerünket tervezzük, az energia ára mellett már az is egy fontos tényező, hogy a beruházásnak milyen költségei vannak, a telepítés mennyire egyszerű vagy épp összetett, illetve az adott eszköznek milyen a karbantartási igénye és szabályozhatósága.
2026. 08. 14. 14:30
Megosztás:

Megemelte árait a kínai SMIC a növekvő chipkereslet miatt

Megemelte egyes gyártókapacitásainak árait a Semiconductor Manufacturing International Corporation (SMIC), Kína legnagyobb szerződéses chipgyártója a növekvő kereslet miatt - közölte a vállalat második negyedéves eredményeinek ismertetésekor.
2026. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására csökkentek a fejlett piaci kötvényhozamok

A kedvező amerikai inflációs adatok hatására mérséklődtek a fejlett piaci kötvényhozamok.
2026. 08. 14. 12:00
Megosztás:

A kamatvárakozások lefelé tolódása segítette a tengerentúli részvényindexeke

Csütörtökön tovább kapaszkodtak felfelé a Wall Street-i indexek, fűtve a kamatvárakozások csökkenése által. Az S&P 500 0,7%-os emelkedéssel új történelmi zárócsúcsot ért el. A Dow Jones 0,1%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 0,8%-kal emelkedett.
2026. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Mérsékelten mozdultak csak el az európai részvényindexek csütörtökön

Csütörtökön közel stagnált a STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 0,3%-kal, míg az FTSE 100 0,6%-kal csökkent.
2026. 08. 14. 10:00
Megosztás:

Hogyan változtatják meg a digitális fizetési elvárások az olyan platformokat, mint a CrazyTower Casino Online?

A szerencsejáték-platformok világa gyorsan alkalmazkodik ahhoz, ahogyan az emberek ma pénzt kezelnek. A játékosok már nem fogadják el a lassú bankátutalásokat vagy a korlátozott fizetési lehetőségeket, elvárják, hogy a befizetés és a kifizetés ugyanolyan egyszerű legyen, mint bármely más online vásárlásnál.
2026. 08. 14. 09:59
Megosztás:

Spot vagy perpetual ügylet: melyik jelent nagyobb kockázatot a kriptopiacon 2026-ban?

A kriptobefektetők előtt ma már nem csupán az a kérdés áll, hogy melyik digitális eszköz árfolyama emelkedhet. A kereskedés formája legalább ennyire meghatározza a várható eredményt. Ugyanazt a Bitcoint meg lehet vásárolni spot piacon, vagy árfolyamára perpetual, vagyis lejárat nélküli származtatott pozíciót lehet nyitni. A két megoldás gazdasági tartalma, költsége és kockázati szerkezete azonban alapvetően eltér.
2026. 08. 14. 08:00
Megosztás:

Még több vállalkozás előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával

A KAVOSZ Zrt. által koordinált Széchenyi Kártya Program három hitelkonstrukciója immár a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében nyújtott kezességvállalással is elérhető a hazai kis- és középvállalkozások számára. A Garantiqa InvestEU Garanciaprogram az Európai Unió támogatásával az InvestEU Alap keretében valósul meg, célja elsősorban a magasabb kockázatú vagy megfelelő biztosítékkal nem rendelkező kis- és középvállalkozások finanszírozáshoz jutásának megkönnyítése, ezáltal termelékenységük és versenyképességük erősítése.
2026. 08. 14. 07:00
Megosztás:

Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert

Magyar mérnöki fejlesztéssel jött létre Mezőtúron egy olyan robotizált alapanyag-kezelő rendszer, amelyre egy bizonyos mérettartomány felett jelenleg nincs kész piaci megoldás a világon. A technológiát Baracsi Máté mechatronikai mérnök álmodta meg, és a 130 éves német Weinig Dimter cégcsoporttal közösen fejlesztették tovább a gyártó meglévő sztenderdjeit. Az egyedi automatizált rendszer az alapanyag be- és kiadagolását végzi a facsomagolóanyag-gyártásban. A fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a mezőtúri üzem a projekt lezárultával a német gépgyártó hivatalos közép-kelet-európai referenciaüzemévé válik. A technológiát így a jövőben más potenciális partnerek is működés közben tekinthetik meg Magyarországon.
2026. 08. 14. 06:00
Megosztás:

A tudatos vevők vették át az irányítást: átalakuló lakáspiaci dinamika a második negyedévben

A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzése szerint a piac végleg áttért a vevői tudatosságra, az átgondolt finanszírozásra és a reális árazásra épülő működési modellre. A döntések fókuszába a jó ár-érték arány, a kedvező fenntartási költségek és a jó műszaki állapot kerültek, miközben az eladóközpontú szemléletet fokozatosan a megfontolt vevői megközelítés váltotta fel.
2026. 08. 14. 05:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására - olvasható a kormany.hu honlapon csütörtökön közzétett tájékoztatás szerint.
2026. 08. 14. 04:00
Megosztás:

Intő jelet kapott a forint a kötvénypiacról

Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az AKCENTA CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakkor a mostani eredmények arra utalnak, hogy a befektetők ismét magasabb kockázati prémiumot várnak el a magyar eszközökért. Ha ez a következő hetekben is fennmarad, annak a forint árfolyamára és a vállalatok devizakockázataira is érezhető hatása lehet.
2026. 08. 14. 03:00
Megosztás: