Nemzetgazdasági méretű a BKV problémája

György István szerint a BKV 800 milliárdos belső eladósodottsága már nemzetgazdasági méretű probléma, amelyet az ország költségvetését nem terhelő módon kell megoldani. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes erről a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén beszélt Budapesten.

A bizottság azután foglalkozott a témával, hogy Tarlós István főpolgármester kérte Hutiray Gyulát, a bizottság elnökét, a testület foglaljon állást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) legutóbbi busztendere és a BKK feladatellátási szerződése ügyében. A gazdasági bizottság szerint a BKK közlekedésszervezői szerződését nem kell azonnal módosítani, a midibusztender lefolytatása pedig indokolt. György István az ülésen azt mondta: ha az állam pótolni akarná az amortizációt, az 2,9 százalékos államháztartási többlethiányt jelentene. A problémát csak az államháztartási szektoron kívül lehet megoldani, mert a kormány elkötelezett az államháztartási hiány tartása mellett - tette hozzá.

 

Közölte: a kötöttpályás közlekedésnél az unió forrásait is igénybe lehet venni, a buszoknál viszont ilyen nincs, de "a lehető leggyorsabban kell cselekedni", ezért döntöttek a londoni modell, vagyis a külső szolgáltató bevonása mellett. Ebben az esetben a szolgáltatás kifizetése mellett a kockázatot a szolgáltató viseli: tízmilliárd forint feletti hitelfelvételre és 97 százalékos vagy magasabb szintű üzembiztonságra kötelezik. A bankok visszavásárlási garanciát is kértek a buszgyártóktól, ezt csak a Mercedes vállalta, ezért is nyert a VT-Transman az ő járműveivel. A főpolgármester-helyettes jelezte: ez a modell a BKK számításai szerint 900 millióval kerül többe, mint ha a BKV a régi buszokat futtatja tovább, a finanszírozásból viszont 73 milliárd hiányzik. "Nem ettől a 900 millió forinttól fog megbénulni" a közösségi közlekedés - tette hozzá.

 

György István azt mondta, ha felépítik a kapacitást, akkor a többi piacon is versenyképes terméket kell előállítani. Megjegyezte, hogy a hazai buszpark lecseréléséhez 14 ezer buszt kellene gyártani, ez két év alatt előállítható. A BKK és Budapest azonban nem tudja megvárni, amíg reális közelségbe kerül egy versenyképes ajánlat - tette hozzá. A feladatellátási szerződéssel kapcsolatban kitért arra: azt minden érintett osztály jóváhagyta, a jogi referatúra is foglalkozott vele. A szerződés tartalmazza azokat a garanciákat, amelyeket Tarlós István "látni szeretne", de azért még egyszer átnézik a szövegét.

 

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a bizottság előtt azt mondta, hogy jelenleg 230 forgalomképtelen busz van, és ha nem kezelik a helyzetet, ez a szám jövőre 500 fölé emelkedhet. Szólt arról, hogy a BKK azért tendereztetett, mert a közösségi közlekedés fenntartására vonatkozó kötelezettségét akarta teljesíteni. Hangsúlyozta, hogy nem lépték túl a kötelezettségvállalás megengedett mértékét, semmilyen jogszabályt nem sértettek. Közölte továbbá, hogy akármennyi forrást kap Budapest a tömegközlekedésre, a 150 új buszra akkor is szükség van. A vezérigazgató a midibusztenderrel kapcsolatban azt mondta, 40 járművet cserélnének így le, mivel a 405-ös Ikarusok a konstrukciójukból fakadóan drágábban üzemelnek, mint egy csuklós busz vagy egy új midibusz. (MTI)

A jövő Magyarországa a falvakban épül

A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei - jelentette ki az agrárminiszter Egyházasfaluban szombaton a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
2025. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Távozik az IRS kriptofőnöke: új korszak kezdődhet az amerikai kriptóadózásban

Vezetőcsere a legrosszabb pillanatban? Ahogy az Egyesült Államok adóhatósága (IRS) történelmi jelentőségű változtatásokat készül bevezetni a kriptoeszközök adózása terén, épp most távozik posztjáról az egyik legfontosabb szereplő: Trish Turner, az IRS digitális eszközökért felelős részlegének vezetője.
2025. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Trump két héten belül eldönti, milyen irányban lép tovább a háborút illetően

Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy két lehetőség közül milyen irányban lép tovább az ukrajnai háborút illetően. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt pénteken.
2025. 08. 23. 17:10
Megosztás:

Parajd: Ismét látogatható a bányakatasztrófa miatt két hónapja bezárt wellness-központ

Újra megnyitották a látogatók előtt szombaton a parajdi bányakatasztrófa következtében két hónapja bezárt wellness-központot - közölte a Maszol.ro hírportál.
2025. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket - közölte Facebook-oldalán szombat délelőtt az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 08. 23. 14:00
Megosztás:

Kriptórészvények szárnyalása: a kamatcsökkentés reménye új lendületet adott a piacnak

Powell jelzése megmozdította a kriptoszektort: Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke pénteken olyan megjegyzést tett, amely újra életet lehelt a kriptovalutákhoz köthető részvényekbe: a szeptemberi kamatcsökkentés lehetőségét már nem zárja ki a Fed.
2025. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Magyarország energiaszuverenitását erősítő vállalati innovációs program indul

Magyarország energiaszuverenitásának erősítése érdekében 13 milliárd forintos vállalati innovációs program indul a Jedlik Ányos Energetikai Programban - jelentette be Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter és Lantos Csaba energiaügyi miniszter közös sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2025. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatát a Fitch Ratings

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok elsőrendű, "AA plusz" szintű hosszú távú szuverén besorolását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy továbbra is az amerikai államadósságráta folyamatos növekedésével számol.
2025. 08. 23. 11:00
Megosztás:

A Digital Asset Treasuries DAT fogalma, jelentése és értelmezése – új trend vagy veszélyes buborék a kriptopiacon?

Amikor a vállalatok is kriptóba fektetnek: a kriptovaluták világában nap mint nap születnek új technológiák, pénzügyi eszközök és befektetési stratégiák. Az egyik legújabb és legvitatottabb ilyen jelenség a Digital Asset Treasuries, röviden DAT. Ez a fogalom olyan vállalatokat, vállalati struktúrákat vagy tőzsdei szereplőket takar, amelyek kriptovalutákat tartanak vállalati szinten, jellemzően Bitcoin vagy Ethereum formájában, és ezeket a digitális eszközöket saját mérlegükben szerepeltetik.
2025. 08. 23. 10:00
Megosztás:

A készpénzes vevő most már nem elég erős az ingatlan piacon? Győzhet az Otthon Start?

Az Otthon Start hitel alapjaiban forgatja fel az ingatlanpiacot: a kamattámogatott hitelre vásárlókra várnak az eladók, hiszen magasabb árakat érhetnek el általuk. A szakértő szerint ugyanakkor ez a konstrukció gyengíti a vásárlók pozícióját, és a korábban előnyben lévő készpénzes befektetők is kénytelenek alkalmazkodni a megváltozott piaci viszonyokhoz.
2025. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Félévi vagyonmustra: Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.
2025. 08. 23. 07:00
Megosztás:

Otthon Start hitel: ezért lehet életveszélyes már most lefoglalózni bizonyos ingatlanokat

Az Otthon Start esetében fontos kérdés, hogy egy ingatlan lakás vagy ház. Igen ám, de ezt nem is olyan könnyű sokszor eldönteni. Ezért a BiztosDöntés.hu szakértői szerint semmiképpen nem szabad lefoglalózni egy ingatlant addig, amíg ebben bizonytalanság van. Ugyanis, ha végül mégsem sikerül a hiteligénylés, a kifizetett foglaló összegét a vevő akár el is veszítheti.
2025. 08. 23. 06:00
Megosztás:

A Waberers és az MVM hosszú távú együttműködésről állapodott meg

A Waberer’s Logisztikai Szegmense és az MVM Csoport három évre szóló új, stratégiai együttműködésről állapodott meg, amelynek alapján egységes, hatékony logisztikai és szállítási rendszert alakítanak ki az energetikai szektorban; a megállapodás hozzájárul az MVM ellátásbiztonságának és működési hatékonyságának növeléséhez - tájékoztatta a Waberer’s Csoport pénteken az MTI-t.
2025. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU több mint 4 milliárd eurót folyósított Ukrajnának

Az Európai Unió 4,05 milliárd eurót utalt át pénteken Ukrajnának.
2025. 08. 23. 04:00
Megosztás:

Nem csökkent a mikroműanyagok koncentrációja a Tiszában

A Tokaj alatt, Tiszaladánynál gyűjtött mintában több, mint 150 darab, 5 milliméternél kisebb, döntően a csomagolóanyagokból származó mikroműanyag-részecskét találtak 1000 liter vízmintában az Eurofins Environment Testing Hungary Kft. szakemberei. A független laboratórium a PET Kupát támogató friss vizsgálata azt mutatja: a korábbi mérésekhez képest nőtt a mikroplasztikok koncentrációja. 2025-ben egy nemzetközi projekt keretében a Tisza több pontján is történik ehhez hasonló vizsgálat...
2025. 08. 23. 03:00
Megosztás:

Házkutatást tartott az FBI John Bolton korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadónál

Szövetségi nyomozók tartottak házkutatást John Bolton volt elnöki nemzetbiztonsági főtanácsadó Washingtonhoz közeli otthonában pénteken.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Jó hír a gyerekeseknek! Nő a GYED és CSED összege is, mutatjuk mennyivel!

Nő a CSED, GYED nettó összege, jön az e-tb kiskönyv, az egyszerűsített foglalkoztatás közterhei emelkednek.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Az özvegyi nyugdíj változása sokakat érint

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság szabályai 2025. március 14-étől módosultak. Vonatkozó jogszabályok: az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról és a 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet. Nézzük meg mit jelent ez pontosan, érthetően.
2025. 08. 23. 01:00
Megosztás:

40%-ot ralizott a kriptósok új kedvenc békás érméje egy fontos hír után

A Wall Street Pepe (WEPE) ára egy nap alatt 40%-ot emelkedett, miután a projekt hivatalosan is bejelentette a token elindítását a Solana blokkláncán. A bejelentés óta a projekt több, mint 1 milliárd tokent égetett el az Ethereum blokkláncán a kétláncos mechanizmusra való átállás részeként.
2025. 08. 23. 00:01
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Az XRP háromszorozhat 2026-ig, de a Layer Brett akár 100 dollárt 10 000 dollárrá alakíthat

Ha a következő nagy áttörést keresed, az aktuális XRP árfolyam-előrejelzés felkeltheti a figyelmedet. Egyes elemzők szerint az árfolyam akár megháromszorozódhat 2026-ra.
2025. 08. 22. 23:00
Megosztás: