Nők az informatikában: már nem számítanak csodabogárnak, de van hova fejlődni

Nyakunkon a nemzetközi nőnap, április végén pedig ezt követi a „lányok az informatikában” világnap, melynek célja felhívni a terület iránt érdeklődő fiatal lányok figyelmét arra, hogy ők is építhetnek sikeres karriert a techvilágban. Az üzenet hazánkban továbbra is aktuális, ugyanis az Eurostat munkaerőpiaci adatai szerint 8,5%-kal Magyarországon mélyen az EU átlag (16,5%) alatt van az információs és kommunikációs technológiai szakmákban foglalkoztatott nők aránya. Nemcsak emiatt van azonban szükség arra, hogy minél többet beszéljünk a témáról: a ma már IT-területen dolgozó nők 37%-át kifejezetten riasztotta a szakmától a férfiak dominanciája - így a kör be is zárul.

Nők az informatikában: már nem számítanak csodabogárnak, de van hova fejlődni

Miközben Magyarország – közép-kelet-európai társaival együtt – dinamikusan zárkózik fel a kontinens nyugati részéhez az információs és kommunikációs technológiai szektorban foglalkoztatott szakemberek számát tekintve, a nők még mindig jelentősen alulreprezentáltak a pályán. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy bár az arányok eltérnek, a probléma Európa-szerte jelentős, ugyanakkor az IT-területen folyamatosan nőnek a változatos szakmai készségeket és úgynevezett soft skilleket igénylő pozíciók – ebben pedig gyakran erősebbek a női munkavállalók.

Digitális forradalom – kukába az előítéletekkel

Ahogy a digitális technológia gyors ütemben beszivárog az életünk minden területére, egyre több hozzáértő szakemberre mutatkozik igény, ráadásul a tét nagy, országok, régiók és kontinensek gazdasági versenyképessége dőlhet el azon, hogy meg tudnak-e felelni a kihívásnak. Ebben a kiélezett helyzetben nagy szükség van arra, hogy a nők számára is reális, elérhető és vonzó alternatíva legyen az IT-karrier. Egy közelmúltbeli, 5000 informatikai szakember bevonásával készült felmérés szerint azonban a területen dolgozó nők több mint egyharmada (37%) tartott korábban a tech-szakmáktól a férfidominancia miatt, akik pedig vezető pozícióba kerültek pályájuk során, gyakran (30%) tapasztalták, hogy a férfi kollégák megkérdőjelezték döntéseiket.

Mennyit ér a házimunkád? Itt forintra kiszámolhatod!

 

Laczkó Gábor, a Braining Hub IT oktatási centrum vezetője úgy látja,a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a nemek összetétele szempontjából kiegyensúlyozott, vegyes csapatokra magasabb szintű együttműködés, kohézió, illetve problémamegoldó-képesség jellemző, melynek köszönhetően növekszik az eredményesség és a hatékonyság is. Mi a magunk részéről egyre több női szakembert képzünk évről évre, az alapozó tanfolyamokon már eddig is átlagosan 30% volt a nők részvételi aránya, és mostanra már a junior képzéseinken is megközelítik a női résztvevők ezt az arányt. Tehát jól látható, hogy a fejlesztői pálya már egyre inkább karrierváltási opcióként jelenik meg a hölgyek esetében is. Az ügyfelek visszajelzései is ezt a tendenciát igazolják, a partnereink sorában található közép- és nagyvállalatok pozitívan nyilatkoznak a frissen képzett női IT-sokról, akik új szempontokat és hozzáállást visznek magukkal a munkába”.

Érdemes belevágni: átképzés, rugalmasság, kiváló kereset

Az IT-karrier számos előnnyel járhat a női munkavállalók számára, hiszen sok esetben létfontosságú számukra a munkahely rugalmassága, de az sem utolsó szempont, hogy a szakma képviselőinek kevesebb mint harmada tartja stresszesnek a pályát. Ahogy az ideális munka-magánélet egyensúly megteremtése ma már fontos elvárás a munkáltatókkal szemben, úgy a versenyképes fizetés is, az információs és kommunikációs technológiai szakmákban pedig erre sem lehet panasz. Sok nőt érint a családalapítást követő időszakban a karrierváltás kérdése, erre is jó alternatívát jelenthetnek az informatikai képzések, melyek stabil és kiszámítható pályaívvel kecsegtetnek.


Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!

Nem kell megijedni attól, hogy teljesen kezdőként induljunk el az úton, elérhetők a piacon olyan alapozó képzések is, melyekhez nem szükséges semmilyen előzetes tudás. A mi egyedi konstrukciójú programozó képzésünkön például kilenc hónap alatt junior webfejlesztővé válhatnak a résztvevők, és ebben a 3 hónapos elméleti oktatás és a 6 hónapos gyakornoki program is benne van. Ehhez kell mindenkinek hozzátennie sok-sok egyéni munkát, szorgalmat, kreativitást – ettől lesz sokszínű és izgalmas ez a szakma, és ebben a női munkavállalóknak is fontos szerep jut. Az informatikai terület jelentősen átalakul, jobb, ha mindenki kitörli a fejéből a naphosszat a monitor előtt gubbasztó kódolók képét” - teszi hozzá Laczkó Gábor. 

A Braining Hub nőnap alkalmából ráadásul most jelentős kedvezményt is biztosít a hölgyeknek aktuális webfejlesztő képzésének díjából, melyet március 18-ig vehetnek igénybe a női jelentkezők.

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Pénzügyi tudatosságra nevel egy új magyar applikáció

Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.
2021. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Társkereső applikációk - félnünk kell a csalóktól?

A tanulmány megállapításai szerint a csalók jelentős mértékben visszatartják az embereket a randiappok használatától. A válaszadók 38%-a azért fél használni őket, mert attól tart, hogy átverik a csalók, 34% pedig általában véve nem bízik a randiappokat használó emberekben. Mindezek ellenére a válaszadók mindössze 15%-át vették már célba kiberbűnözők, és a csalókkal kapcsolatba kerülők 31%-ának sikerült elkerülnie a támadást.
2021. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Világszinten küzdenek a pénzügyi vállalatok a kiberbűnözőkkel

A pénzügyi szolgáltató vállalatok hosszú ideje a kiberbűnözők népszerű célpontjai, az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ennek jó oka van, hiszen a pénz mellett rengeteg bizalmas ügyféladatot is kezelnek, amelyeket a bűnözők különféle átverésekhez tudnak felhasználni, vagy eladják azokat az internet fekete piacain: a Verizon adatsértési jelentéséből kiderül, hogy a pénzügyi ágazatot csak az elmúlt évben több mint 1500 incidens érte, köztük 448 megerősített adatlopással.
2021. 08. 17. 15:00
Megosztás:

A Lenovo rekordot döntött az első negyedévben, megduplázva nettó bevételét

A Lenovo Csoport (HKSE: 992) (ADR: LNVGY) bejelentette, hogy a Csoport rekordmagas első negyedéves eredményt ért el. A felgyorsult digitalizáció, az okos átalakulás és a számítógépes eszközök, infrastruktúra és alkalmazások területén megvalósított globális fejlesztések által teremtett lehetőségek továbbra is hozzájárulnak a Csoport hosszútávú és fenntartható jövedelmezőségének növekedéséhez.
2021. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Automatizált haszongépjárművek: hatékony logisztika a gazdasági fejlődés érdekében

Sofőr nélküli Hub2Hub: A nehézgépjárművek gyakran ugyanazokon az utakon haladnak – napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra. A zsúfolt autópálya-szakaszok pedig folyamatos figyelmet követelnek a vezető részéről. Az automatizálás csökkentheti a vezetőt érő terhelést, megakadályozhatja a hátsó ütközéseket, és megkönnyítheti a jelenlegi vezetési és pihenési időre vonatkozó jogszabályok betartását.
2021. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Virtuális valósággal növeli az agy teljesítőképességét a magyar startup

Közel 50 százalékkal javul az emlékezőképesség, ennek következtében a teljesítmény is azon szellemi munkát végzők körében, akik háromdimenziós térben dolgoznak - mondja a 2016 óta a virtuális valóság és a kognitív, azaz megismerő funkciók kapcsolatában rejlő hatékonyságnövelést alkalmazó magyar startup, a MaxWhere. A cég már több, mint 24 ezer felhasználó számára tette valóságos tudássá a virtuálisan megosztott információkat, köztük hazai gyárak, felsőoktatási intézmények, logisztikai központok és mesterséges intelligencia felhasználásával foglalkozó fejlesztők számára.
2021. 08. 05. 18:00
Megosztás:

Az automatizált gyártás lendíti tovább a gyógyszeripar digitalizációját

Habár a válságokkal szemben erősen ellenálló a szektor, a pandémia a gyógyszeripart is próbatételek elé állította. A gyártási folyamatok automatizálása még fontosabbá vált, mint azelőtt. Az emberi hibák lehetőségének csökkentése, a papírmentesség, a kibervédelem, valamint a szellemi tőke optimalizálása is meghatározó pontja az átalakulásnak. A Liferay Digital Talks legújabb adása a gyógyszeripar digitalizációjának kihívásait mutatja be a Richter Gedeon példáján keresztül.
2021. 07. 28. 13:00
Megosztás:

Az ABB felvásárolja az ASTI Mobile Robotics Group-ot

Az ABB bejelentette, hogy megvásárolja az autonóm mobil robotok gyártása terén globális vezető szerepet betöltő ASTI Mobile Robotics Group-ot (ASTI), amely applikációival széles termékválasztékot kínál a főbb robotikai alkalmazások terén. Az akvizíció eredményeként bővül az ABB robotikai és automatizálási kínálata, és az egyetlen olyan vállalat lesz, amely teljes körű portfóliót kínál a rugalmas automatizálási rendszerek következő generációjához.
2021. 07. 27. 06:00
Megosztás:

Hat hónappal meghosszabbítja készülékeinek garanciaidejét a Huawei

Ismét jelentős kedvezményeket és szervizakciót hirdet a Huawei. Július 26-tól kezdődő Huawei Szerviz Fesztivál keretében a felhasználók ingyenesen kiterjeszthetik mobilkészülékeik jótállását 6 hónappal – amennyiben készülékük még garanciaidőn belül van –, illetve egy alkalommal bruttó 8000 forint kedvezményt kaphatnak a javítás díjából a My HUAWEI alkalmazás használatával. A vállalat kedvezményesen, egységes áron cseréli az akkumulátorokat az összes kijelölt modellre, illetve a felhasználók akár 55%-os alkatrész kedvezményt is kaphatnak.
2021. 07. 24. 14:00
Megosztás:

450 millió forintos befektetési kört zárt a Blue Colibri, a munkáltatók digitális szárnysegédje

A vállalati belső kommunikációval, a munkavállalók oktatásának és adminisztrációjának digitalizációjával foglalkozó Blue Colbri nevű hazai startup 450 millió forintot vont be. Korábbi befektető, az OXO Technologies Holding Nyrt. mellett ezúttal a Bonitás Kockázati Tőkealap II. csatlakozott a második körhöz. Az innovatív HR-tech csapat a forrást a termék további fejlesztésére, hazai és nemzetközi terjeszkedésre, elsősorban Kelet-Közép-Európában és a DACH régióban történő értékesítés dinamikus felfuttatására fordítja.
2021. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Az oktatási szektort érte a legtöbb zsarolóvírus támadás

Az új Sophos kutatás szerint 2020-ban a zsarolóvírus az oktatási szektorban okozta a legnagyobb károkat - itt volt a legtöbb támadás és a legmagasabb helyreállítási költségek.
2021. 07. 21. 06:30
Megosztás:

Már az Erste Csoport hétmillió ügyfele használja George-ot

Kilenc éves lett az Erste Csoport digitális platformja. George-ot ma már hat országban összesen hétmillió ügyfél használja, akik az ötből átlag 4,5 csillagra értékelik teljesítményét. A magyarországi ügyfelek számára idén február óta elérhető az alkalmazás, azóta több mint 400 ezren próbálták ki, és a többség rendszeresen használja a platformot, amely havonta új szolgáltatásokkal és funkciókkal bővül.
2021. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Jó belépő a külföldi piacra a hazai tech cégeknek

Újra pályázhatnak a Technology Fast 50 díjra a gyorsan fejlődő technológiai cégek: a Deloitte már 22. éve hirdeti meg közép-európai versenyét, amely a technológiai iparág leggyorsabban növekvő vállalatait rangsorolja. Mind a már befutott, mind a feltörekvő technológiai vállalatoknak platformot biztosít arra, hogy szélesebb körben bemutathassák innovatív megoldásaikat.
2021. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Az EU és NATO a kínai területről végzett kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget

Az Európai Unió és NATO hétfőn a kínai területről végzett kártékony és destabilizáló, a tagországok biztonságát és gazdaságait fenyegető kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget.
2021. 07. 20. 05:30
Megosztás: