Notre-Dame: Trump is felajánlotta a segítségét

Donald Trump amerikai elnök együttérzését fejezte ki Emmanuel Macron francia államfőnek a Notre-Dame székesegyház leégése miatt, és felajánlotta Washington segítségét a helyreállításhoz - tájékoztatott keddi közleményében Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.

Notre-Dame: Trump is felajánlotta a segítségét

"Az Egyesült Államok a francia polgárok, Párizs városa és az ebben az emblematikus épületben megnyugvást kereső látogatók milliói mellett áll" - olvasható a Fehér Ház közleményében.
   
A kommüniké hangsúlyozza, hogy "a Notre-Dame továbbra is jelképe Franciaországnak, a franciák vallásszabadságának és demokráciájának".
    
A közlemény szerint Trump emlékeztetett arra, hogy Párizs az Egyesült Államok legrégebbi szövetségese. Hangsúlyozta azt is: az amerikaiak emlékezetükben őrzik hogy a Notre-Dame harangjai megkondultak 2001. szeptember 12-én, az Egyesült Államokat ért terrortámadások másnapján.
   
"Ezek a haragok ismét meg fognak kondulni. Ma Franciaország mellett állunk és felajánljuk segítségünket a nyugati civilizáció e jelképének helyreállításához" - fogalmazott a közlemény, amely az "Éljen Franciaország!" mondattal zárult. A szóvivő által ismertetett kommüniké nem tett említést a segítség konkrét részleteiről.
    

Donald Trump hétfőn két Twitter-bejegyzésben is reagált a Notre-Dame tragédiájára.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Mínuszban nyitottak az európai piacok

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön a szerdai fél százalékot meghaladó gyengülés után.
2019. 07. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May szerint világszerte durvul a politikai közbeszéd

Theresa May távozó brit miniszterelnök szerint világszerte terjed a más véleményen lévőket lealacsonyító, a saját véleményt abszolutizáló politikai magatartás, és emiatt folyamatosan durvul a politikai közbeszéd hangneme.
2019. 07. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Észak-Amerikában terjeszkedik a Mazars

A Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó csoport örömmel jelenti be, hogy megalakult a Mazars North America Alliance.
2019. 07. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly Kanadából és Svájcból érkezett a legtöbb befektetés az EU-ba

A korábbi évekkel ellentétben már nem az Egyesült Államokból, hanem Kanadából és Svájcból érkezett a legtöbb közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI) tavaly az Európai Unióba - írta szerdai jelentésében az Eurostat.
2019. 07. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zsugorodott az európai autópiac

Júniusban újabb visszaesést szenvedett el az európai autópiac, az Európai Unió minden nagy tagállamában csökkent a forgalomba helyezett új gépkocsik száma.
2019. 07. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ha az emberek hisznek benne, az európai energiaipar is könnyebben átalakítható lesz

Európa egyik legfontosabb energetikai és innovációs seregszemléje a The Business Booster (TBB) az energiaátállás emberibbé tételét helyezi idén a középpontba. Az InnoEnergy szervezésében immár hetedszer megrendezett, a fenntartható energiaipari fejlesztésekre szakosodott eseményt a Párizsi Kongresszusi Központban tartják október 3-4. között, amelyre negyven ország több mint 800 küldöttét várják. A startupok, iparági, pénzügyi, politikai döntéshozók és szabályozó testületek képviselőinek részvételével zajló találkozó legfontosabb kérdése, hogy hogyan biztosítható, illetve gyorsítható fel Európában a fenntartható energiagazdálkodásra való áttérés az emberek erőteljesebb bevonásával.
2019. 07. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kötelező lesz a kanyaró elleni védőoltás Németországban

Kötelező lesz a kanyaró elleni védőoltás Németországban, miután a kormány szerdai ülésén jóváhagyta az erre vonatkozó törvényjavaslatot - jelentette az ARD német közszolgálati televízió.
2019. 07. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a prágai repülőtér bevétele

Több mint 3,415 milliárd koronás adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet a prágai Václav Havel repülőtér, ez 1,369 milliárd koronával haladja meg a cég előző évi profitját - közölte a repülőtér tavalyi éves jelentésében.
2019. 07. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól hasított a Bank of America

A többi nagybankhoz hasonlóan felülmúlta az egy részvényre jutó profitvárakozásokat a Bank of America a második negyedévben, miután a mutató 0,74 dollár lett a várt 0,71 dollárral szemben.
2019. 07. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendezetlen Brexit esetén nagyot eshet a font

A Brit Kereskedelmi Kamarák szövetségének (BCC) szerdai figyelmeztetése szerint a font meredek gyengülését és az infláció jelentős gyorsulását okozhatja, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül, rendezetlenül lép ki az Európai Unióból.
2019. 07. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt infláció az euróövezetben

Júniusban a várakozásokkal ellentétben nőtt az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett kimutatása szerint.
2019. 07. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarul tanulnak, Siófokra látogattak gyerekek a háború sújtotta Kelet-Ukrajnából

Magyarul tanuló, a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában élő gyerekek látogattak a héten Magyarországra. A kirándulást és a nyelvtanfolyamot Ukrajna tiszteletbeli konzulja, Horváth Zoltán szervezte, aki már korábban is segítette a frontoktól alig 15 kilométerre fekvő Volnovaha városban élő gyerekeket.
2019. 07. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élményekkel pörgethetik fel az üzletet a cégek

Az ügyfélélmény javítása válhat az üzleti növekedés fő hajtóerejévé. Egy világszintű kutatás szerint ugyanis az ügyfélélmény javítását prioritásként kezelő vállalkozások eredményesebbek, mint a pénzügyi mutatókra fókuszáló cégek.
2019. 07. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés várható a tőzsdéken

Indexcsökkenéssel fordulhat meg a szerdai nyitáskor az előző napi árfolyamemelkedés az európai tőzsdéken.
2019. 07. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína ellenségesen viselkedik az Egyesült Államokkal

Az Egyesült Államok számos területen ellenséges magatartást tapasztal Kína részéről - jelentette ki John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó kedden egy washingtoni konferencián.
2019. 07. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel támogatást ígért Moldovának

Németország segítségét ígérte Angela Merkel német kancellár Moldova új kormányának az ország demokratizálásához, miután kedden hivatalában fogadta Maia Sandu moldovai kormányfőt.
2019. 07. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump nem akar rendszerváltozást Iránban

Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Házban újságírók előtt azt állította, hogy nem akar rendszerváltozást Iránban.
2019. 07. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kelendőbbek az egészséges gazdálkodásból származó termékek Németországban

Egyre kelendőbbek Németországban az egészséges és fenntartható gazdálkodásból származó élelmiszerek, az elmúlt öt évben 18-ról 31 százalékra nőtt a fogyasztók körében azok aránya, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy egészséges és fenntartható életet folytassanak - jelentette a ZDF német közszolgálati televízió kedden.
2019. 07. 17. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zuhantak az indexek New York-ban

Gyenge kezdés után némi ingadozással ugyan, de többnyire negatív tartományban tartózkodtak az amerikai árfolyamindexek a keddi kereskedés során.
2019. 07. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőteljes pozitív zárás a tőzsdéken

Kedvező negyedéves vállalati eredményeket nyugtázva vegyes kezdésből erőteljes pozitív zárásig erősödtek kedden a főbb európai tőzsdeindexek.
2019. 07. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások: