Nőtt a MOL első háromnegyed évben elért nyeresége

A Mol-csoport 36,4 milliárd forint nettó eredményt ért el 2011 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 92,1 milliárd forinttal, az első három negyedévben a nyereség 183 milliárd forint volt, 170 százalékkal több mint a múlt év hasonló időszakában - tette közzé a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

A portfolio.hu által megkérdezett elemzők a harmadik negyedévre 32 milliárd forintot meghaladó nettó veszteséget vártak, mivel részben azt feltételezték, hogy a devizában fennálló hitelállomány és a forint gyengülése miatt a vállalat nagy veszteségeket könyvelhet el a pénzügyi soron. A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a társaság bevétele a harmadik negyedévben elérte az 1.377,7 milliárd forintot, míg az első kilenc hónapban 3.853,3 milliárd forint volt, az előbbi 16 százalékkal, az utóbbi 24 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A Mol az idei második negyedévben 54 milliárd forint nettó eredményre és 1.298,4 milliárd forint bevételre tett szert.

 

A gyorsjelentés szerint az eredmény jelentős javuláshoz a nettó befektetés-fedezeti ügylet számviteli elszámolásának bevezetése is hozzájárult. A bevétel pedig alapvetően a finomítói termékek jegyzésárának növekedése következtében beálló magasabb átlagos értékesítési árak miatt emelkedett. A pénzügyi műveletek nettó eredménye 2011 első kilenc hónapjában közel nulla volt, szemben 2010 azonos időszakának 60 milliárd forintos nettó pénzügyi veszteségével. Az idei év első kilenc hónapjában 55 milliárd forint nettó árfolyamnyereség keletkezett - köszönhetően annak, hogy a 2011 harmadik negyedévi árfolyamveszteség saját tőkében került elszámolásra a nettó befektetés-fedezeti ügylet számviteli elszámolásának eredményeként -, szemben a 2010 első kilenc hónapjának 36 milliárd forintos veszteségével.

 

A gyorsjelentés idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki elmondta, a Mol erős cash-flow termelő képessége és stabil pénzügyi pozíciója jó alapul szolgál a fejlesztésekhez. Október végén a cég jelentős lépést tett a magyar és a regionális villamosenergia-piacra való belépésért, amikor stratégiai partnerével, a cseh CEZ-zel megkezdte a százhalombattai kombinált ciklusú gázturbinás hőerőmű (CCGT) beruházás előzetes munkálatait. Hozzátette: a kutatás-kitermelés (upstream) szegmens megnövekedett nemzetközi profit-hozzájárulásának köszönhetően a Mol erős eredményt ért el 2011 első kilenc hónapjában.

 

Ugyanakkor a feldolgozás-kereskedelem (downstream) szegmens a magas kőolajár és a gyenge finomítói árrések hatására a harmadik negyedévben veszteségbe fordult. A gyorsjelentés szerint a Mol a kihívásokkal teli környezetben is elkötelezett a fejlesztések iránt, ami hosszú távú növekedésének alapja. Az upstream szegmensben a cél az, hogy felgyorsítsa beruházási programjait Oroszországban, Szíriában, illetve Irak kurdisztáni régiójában és a főbb kelet-közép-európai országokban.

 

A downstream üzletágban a petrolkémiai befektetésekkel egyrészt rugalmasságát kívánja növelni, másrészt kihasználja a hosszabb értékláncban rejlő lehetőségeket. A Mol első háromnegyed évi adózás, kamatterhek és értékvesztés előtti nyeresége (EBITDA) speciális tételek nélkül 488 milliárd forint volt, míg üzleti eredménye, szintén így számolva, 270 milliárd forintot tett ki, mindkettő 9 százalékkal nőtt a bázishoz képest. A harmadik negyedévében az EBITDA 138 milliárd forint, az üzleti eredmény pedig 62 milliárd forint volt, csökkent, mind az előző negyedévhez, mind pedig a bázisidőszakhoz képest.

 

Az első kilenc hónapban az upstream speciális tételek nélküli üzleti eredménye 21 százalékkal, 243 milliárd forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, elsősorban a megnövekedett szíriai termelés és a nemzetközi jegyzésárak következtében 27 százalékkal magasabb realizált szénhidrogénár pozitív hatásainak köszönhetően. Ezt azonban mérsékelte a dollárral szemben 8 százalékkal erősebb forint árfolyam. A magyarországi termelés bányajáradéka 72,3 milliárd forint volt, 11 százalékkal magasabb a bázisidőszakhoz viszonyítva.

 

A downstream szegmens üzleti eredménye 60 milliárd forintról 38 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az eredményre kedvezőtlenül hatottak például a saját felhasználás költségeit megnövelő magasabb olajár, az alacsonyabb átlagos finomítói árrések (crack spreadek) és a romló petrolkémiai környezet. A gáz midstream szegmens speciális tételek nélküli üzleti eredménye 49 milliárd forint volt 2011 első kilenc hónapjában, ehhez továbbra is a gázszállítással foglalkozó FGSZ Zrt.-nek volt a legnagyobb hozzájárulása annak ellenére, hogy a gáztarifák 2010. július 1-jével történt ideiglenes befagyasztása kedvezőtlenül érintette az idei első féléves eredményt.

 

A beruházások és befektetések értéke 165 milliárd forint volt az idén szeptember végéig, 31 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában. A beruházások az upstream szegmensben a keletközép-európai régióra, Oroszországra és Szíriára, míg a downstream szegmensben a Pozsonyi Hőerőmű (TPP) kibővítésére és a Rijekai Finomító modernizációjának befejezésére irányultak. A Mol részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, hétfői záró ára 16.850 forint volt, míg az elmúlt 12 hónapban az értékpapír árfolyama 13.760 és 25.715 forint között mozogott. (MTI)

Milyen különbségek vannak az Otthon Start iránt érdeklődők között az egyes vármegyékben?

„A Bankmonitor kalkulátorát használó és ott érdeklődést leadók több, mint 4 ezer személynek az adatai megvannak vármegyénkénti bontásban is. Az érdeklődők bő harmada Budapesten szeretne ingatlant vásárolni. Nem meglepő módon a fővárosban hajlandók a legtöbbet költeni a házvásárlásra, és az igényelt kölcsönösszeg is itt a legmagasabb. Ezen adatok mellett már megdöbbentő lehet, hogy nem a budapestiek feszítik ki a legjobban magukat azért, hogy megszerezzék álmaik otthonát.”
2025. 07. 18. 19:00
Megosztás:

Újabb féléves csúcson a belföldi használtautó-piac

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 466 300 személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 2,5 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 907 ezres csúcsa is.
2025. 07. 18. 18:00
Megosztás:

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt – írja közleményében a Bank360.hu. A hitel iránt érdeklődők átlagos jövedelme 12,1 százalékkal emelkedett egy év leforgása alatt, míg a személyi hitelek átlagos összege csak minimálisan növekedett az elmúlt egy évben - ez derül ki a Bank360 saját kalkulátorának keresési adataiból.
2025. 07. 18. 17:00
Megosztás:

Nagy pofonba futhatnak bele azok az Otthon Start igénylők, akik ezzel nincsenek tisztában

A BiztosDöntés.hu szakértőihez érkező kérdések alapján sokak számára kulcsfontosságú a 10 százalékos önerő lehetősége az Otthon Start hitelnél, ám van ezzel kapcsolatban egy gyakori félreértés. Ezt ugyanis a többség úgy értelmezi, hogy a lakásvásárláshoz elegendő lesz majd a vételár 10 százaléka, míg a fennmaradó részt lehet majd a 3 százalékos kamatú hitellel finanszírozni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és bizony előfordulhat majd, a vételár nem 10, hanem akár 20-30 százalékát is saját forrásból kell előteremteni. Mutatjuk, miért van ez, és miért nem mond ellent a 10 százalékos elvárásnak.
2025. 07. 18. 16:00
Megosztás:

Továbbra is túlzsúfoltak a börtönök Európában

Továbbra is növekvő túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönöket, ami a tagországok egyharmadában komoly kihívást jelent - közölte az Európa Tanács pénteken.
2025. 07. 18. 15:30
Megosztás:

Banki segítség a sikeres településfejlesztéshez

A klíma-alkalmazkodás fejlesztésétől a bölcsődebővítésig számos területen hasznosítható az a mindegy 1960 milliárd forint, ami az előttünk álló, 2027-ig tartó uniós költségvetési ciklusban, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében érkezhet Magyarországra. A sikeres pályázatokhoz elengedhetetlen a fejlesztési források lehívásában szerzett sokéves tapasztalat és a stabil pénzügyi háttér, ezért kötött partnerségi megállapodást a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) az OTP Bankkal.
2025. 07. 18. 15:00
Megosztás:

Aggodalom ellenére új csúcson az USA részvények

Lehet a Fed függetlenségén aggódni, hiszen Trump az egyik mondatával erős jelzést tesz Powell eltávolításának irányába, míg a másikkal meg határozottan cáfolja ezen szándékát.
2025. 07. 18. 14:30
Megosztás:

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteki Facebook-bejegyzésében.
2025. 07. 18. 14:00
Megosztás:

Július végén kezdődik a Körszálló újjáépítése

Július végén indul a Körszálló újjáépítése, a Market csoporthoz tartozó Market Asset Management (MAM) Zrt. beruházásában megvalósuló, 2027 végéig tartó projekt első szakasza az elavult épület bontása, amely után megkezdődhet majd a modern, fenntartható és az eredeti építészeti értékeket és formát őrző lakóépület létrehozása - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
2025. 07. 18. 13:00
Megosztás:

Észak-Macedóniában fejleszt az MTel

A Magyar Telekom makedón leányvállalata szándéknyilatkozatot írt alá a makedón kormánnyal Észak-Macedónia digitális átalakítása és fellendítése céljából.
2025. 07. 18. 12:30
Megosztás:

Újabb féléves csúcson a belföldi használtautó-piac

A magyarországi használtautó-piacon 466 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az idei első félévben, ami 2,5 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban elért rekord - közölte a JóAutók.hu pénteken az MTI-vel, a DataHouse előzetes adatai alapján.
2025. 07. 18. 12:00
Megosztás:

Decemberben mondhatja ki a végszót az EKB

A Bloomberg friss elemzői felmérése szerint az EKB szeptemberben vághat legközelebb, 1,75%-ra csökkentve a betéti kamatot és 1,9%-ra vágva az alapkamatot.
2025. 07. 18. 11:30
Megosztás:

Czomba Sándor: a kormány kiemelten támogatja a fiatalok munkába állását – már több mint 21 ezren dolgoznak az idei Nyári Diákmunka Programban

A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy mindenki, aki akar és tud az dolgozhasson. Ennek érdekében a kormány idén tizenharmadik alkalommal hirdette meg a fiatalok foglalkoztatását segítő Nyári Diákmunka Programot.
2025. 07. 18. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Hajnalban nyilvánosságra került Japánban a júniusi fogyasztói ár-, illetve magárindex is; míg az júniusi év/év inflációs ráta 0,2 százalékponttal visszaesett 3,3%-ra, addig a maginfláció júniusi értéke megegyezett a piac várakozásaival (3,3%), amely szintén csökkent az előző hónaphoz képest.
2025. 07. 18. 10:30
Megosztás:

Keresték az irányt a fejlett piaci hozamok

A vártnál kedvezőbb júniusi amerikai kiskereskedelmi adatok nyomán rövid időre megugrottak tegnap az éven túli hozamok az USA-ban, a heti új segélykérők száma váratlanul csökkent és a Philadelphia Fed feldolgozóipari indexe is a várakozások ellenére kitört a negatív tartományból, alátámasztva a Fed türelmes hozzáállását a monetáris lazítás újraindítását illetően.
2025. 07. 18. 10:00
Megosztás:

Jól zártak az amerikai tőzsdék a kedvező makrogazdasági adatokat és pozitív vállalati jelentéseket követően

Mind az S&P 500 (+0,5%), mind a Nasdaq Composite (+0,7%) rekordot döntöttek tegnap, a Dow pedig 0,5%-ot tudott emelkedni.
2025. 07. 18. 09:30
Megosztás:

Amikor egy döntés többet hoz, mint pusztán eredményt

Minden döntésünk több, mint egy választás. Gyakran csak az eredményt látjuk, de a következmények sokkal mélyebben és hosszú távon befolyásolják az életünket. Gondoltál már arra, hogy egy döntés hogyan befolyásolja a mindennapi életedet, a lehetőségeidet, vagy akár a személyes fejlődésedet?
2025. 07. 18. 09:24
Megosztás:

A stratégiád a kulcs egy váratlan fordulathoz

A legtöbben azt hiszik, az online játékok csak szerencsén múlnak. Pedig sokszor egy apró, tudatos döntés számít igazán. Hogy mikor lépsz be. Melyik lehetőséget választod. Hogyan kezeled a kockázatot.
2025. 07. 18. 09:19
Megosztás:

Javuló hangulat az európai részvénypiacokon

Csütörtökön meglehetősen pozitívan zártak az európai piacok; a pán-európai Stoxx 600 index közel 1%-kal nőtt, ami négynapi csökkenést követően elsősorban a csütörtökön közzétett negyedéves vállalati jelentések többnyire kedvező tartalmára vezethető vissza.
2025. 07. 18. 09:00
Megosztás:

Minimálisan mozdult a forint

Alig mozdult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 07. 18. 08:30
Megosztás: