Nőtt májusban a brit kiskereskedelmi értékesítés
2012. 06. 21. 11:48
A vártnál nagyobb mértékű bővülést mutatott a brit kiskereskedelmi értékesítés májusban az áprilisi jelentősebb visszaesés után.
A brit statisztikai hivatal ma közzétett adatai alapján a kiskereskedelmi értékesítés volumene májusban 1,4 százalékkal emelkedett az áprilisban mutatott 2,4 százalékos csökkenés után. Elemzők 1,2 százalékos növekedéssel számoltak.
Éves szinten a kiskereskedelmi értékesítés 2,4 százalékkal nőtt az áprilisban mutatott 1,1 százalékos csökkenés után. Elemzők 2,1 százalékos emelkedéssel kalkuláltak.
Az üzemanyagok nélkül számolt kiskereskedelmi értékesítés havi szinten 0,9 százalékkal emelkedett az áprilisban mutatott 1,1 százalékos csökkenés után, elemzők 0,7 százalékos bővülésre számítottak. Éves szinten 3 százalékos növekedés mutatkozott a 0,3 százalékos áprilisi mérséklődés után.
Megbillent a lendület: 8%-ot esett az XRP az ellenállási szint után – Intézményi szereplők mozgolódása a háttérben
Az XRP ára hirtelen 8%-kal csökkent, miután rövid időre áttörte a 3 dolláros szintet, majd éles eladási hullámba került. A háttérben nagybefektetői mozgások, csökkenő tőzsdei készletek és egyre több intézményi érdeklődés rajzol ki egy összetettebb képet a kriptopiac egyik legfontosabb szereplőjéről. Mutatjuk a részleteket!
A megosztott Fed változatlanul hagyta a kamatokat
A Fed júliusi ülésén változatlan kamatszintet jelentett be, az irányadó ráta 4,25-4,50%-on maradt, immár az egymást követő ötödik kamatdöntő ülésen. A döntés nem volt egyhangú, sőt1993 óta először fordult elő, hogy több döntéshozó sem szavazta meg a döntést, két jegybankár 25 bázispontos kamatvágást szorgalmazott volna.
Törvényi változás! Bajban leszel, ha élettársként éltek, nem pedig házasságban!
Sokan továbbra sincsenek tisztában azzal, milyen jogi szabályok érvényesek az élettársi kapcsolatban élőkre – holott becslések szerint jelenleg mintegy egymillió magyar választotta ezt az együttélési formát. A MOKK által korábban készíttetett felmérés szerint az érintettek csupán kis része ismeri a rájuk vonatkozó vagyonjogi rendelkezéseket. Cikkünkből most minden fontos információ kiderül!
Özvegyi nyugdíj - házastárs vagy élettárs után jár több pénz ?
A hozzátartozói nyugellátásokra, így az özvegyi nyugdíjra való jogosultság egyik alapfeltétele, hogy az elhunyt személy nyugdíjasként hunyt el, vagy a jogszabályban előírt mennyiségű szolgálati idővel rendelkezett – olvasható az ado.hu szakportál egyik blogcikkében.
Csökkentette keresleti előrejelzését az ArcelorMittal
Az Arcelormittal második negyedéves árbevétele 2%-kal 15,9 milliárd dollárra csökkent, de felülmúlta a 15,7 milliárdos piaci konszenzust.
A Revolut lesz a leendő Audi F1 Csapat névadó partnere
A leendő Audi F1 Csapat és a Revolut, a több mint 60 millió ügyféllel rendelkező globális vezető fintech-szolgáltató egyesíti erőit egy mérföldkőnek számító megállapodás keretében, amelynek értelmében a Revolut a 2026-os FIA Forma-1-es bajnoki szezontól kezdve a csapat névadó partnere lesz.
Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első félévben jelentősen csökkent hazai sörfogyasztás. Miközben a teljes sörpiac visszafogott dinamikát mutat, egyes termékkategóriák látványosan törnek előre, fokozatosan átalakítva a hazai sörtermelés szerkezetét.
Otthon Start: A 3% csak a kezdet - ezen felül is sokat nyerhetünk a bankok versenyén
Az első lakásszerzőket célzó Otthon Start hitel szeptember 1-jén startol: 3%-os kedvezményes kamattal és maximum 50 millió forintos hitelösszeggel segíti a lakáshoz jutást. A money.hu szakértői arra számítanak, hogy akárcsak a CSOK Plusz esetében, a támogatott konstrukció indulásával párhuzamosan újra éles verseny alakulhat ki a bankok között, amelynek során számos kedvezményt kínálhatnak a pénzintézetek a jogszabályi kereteken túl is.
Egy év alatt közel 3 millióval lett olcsóbb a Tesla Model 3
Látványos áresés jellemezte 2025 első felében a használt elektromos autók piacát Magyarországon. A Használtautó.hu összevetette 2024 és 2025 január-júniusra vonatkozóan a 10 legnépszerűbb elektromos autó adatait, ezek alapján az árzuhanás élén a Tesla állt. A Model 3 pedig ennek köszönhetően mára a legkeresettebb villanyautó lett hazánkban. A típus egy év alatt átlagosan 2,7 millió forinttal lett olcsóbb, ami 16,7%-os csökkenést jelent, miközben az érdeklődések száma közel háromszorosára nőtt.
Könnyítés az exportáló vagy beszállító vállalkozásoknak – módosult a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram felhívása
A mai napon megjelent a GINOP Plusz-1.4.5-25 „Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó kombinált Hitelprogram” módosított felhívása, mely szerint könnyített feltételekkel érhetők el a kedvező támogatások a hazai exportáló és beszállító kis- és középvállalkozások számára.
Többet netezhetünk külföldön
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt feladata a mobilpiaci verseny alakulásának nyomon követése, különös tekintettel az előfizetéses csomagok változásaira. Az idei év első fél évére vonatkozó elemzésből többek között az olvasható ki, hogy a három legnagyobb szolgálató megemelte díjcsomagjai roamingadatkeretét, és változtatott az előfizetéses csomagjainak az összetételén, valamint, hogy idén végül nem történt meg az inflációkövető díjkorrekció.
Amerika Bitcoin-tartalékot halmoz – de egy apró szó aggodalmat kelt
A Fehér Ház nemrég nyilvánosságra hozta a régóta várt kriptopolitikai jelentést, amely megerősíti az Egyesült Államok stratégiai Bitcoin-tartalékát. Miközben a hír sokak számára megnyugtató, egyetlen szó komoly kérdéseket vet fel a digitális eszközök jövőbeli kormányzati kezelésével kapcsolatban. Nézzük, mi áll a sorok között, és mit jelenthet ez a kriptopiac számára!