Novemberben 1,5 százalékkal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon

Novemberben 1,5 százalékkal, 91 milliárd forinttal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a BAMOSZ-tagok együttesen 6281 milliárd forintot kezeltek - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) az MTI-vel hétfőn.

Novemberben 1,5 százalékkal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon

Az elmúlt hónapban a tőkeáramlások eredője plusz 12 milliárd forint volt. Úgy tűnik, hogy megszakadt az egyhangú tőkekiáramlás az egyes kategóriáknál, és visszatértek a befektetők. A megváltozott feltételek után először látni tőkebeáramlást az ingatlanalapoknál, de a vegyes alapok esetében is közel 10 milliárd forint áramlott be.
   
Az ingatlanalapokba novemberben 12,21 milliárdnyi tőke érkezett. Ez mindenképpen jelentős fordulat, hiszen a szigorodott szabályozói környezet óta jelentős tőkekiáramlás volt tapasztalható - mutatott rá a BAMOSZ. A hozamok sem maradtak el, így vagyonuk 1,6 százalékkal, 1530,7 milliárd forintra nőtt.
   
A pénzpiaci alapoknál ezúttal 1,4 milliárd forintos tőkekiáramlás volt, vagyonuk 1 százalékkal, 76,7 milliárd forintra csökkent.  
   
A kötvényalapoknál a tőkeáramlások eredője közel 1 milliárd forint pluszt hozott novemberben. A rövid futamidejű kötvényalapokból 1,2 milliárd forint tőke áramlott ki, de a hosszú és a szabad futamidejű kötvényalapoknál 1,6 milliárd, illetve 0,6 milliárdos tőkebeáramlás volt. A hozamok és a tőkeáramlások eredőjeként a kötvényalapok vagyona fél százalékkal, 1312,1 milliárd forintra tudott emelkedni.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor
   
A vegyes alapok esetében ezúttal 9,4 milliárd forintnyi tőke áramlott be. Az óvatos vegyes alapoknál a tőkebeáramlás 10 milliárd, míg a dinamikus vegyes alapok esetében 18,2 milliárd forint volt. A kiegyensúlyozott vegyes alapok esetében 18,7 millió forintnyi tőkekivonás következett be. (A dinamikus és a kiegyensúlyozott alapok esetében azonban a tőkemozgásokból 14,5 milliárd forint technikai jellegű, mivel az egyik alap kategóriát váltott.) A vegyes alapok vagyona így 2,4 százalékkal nőtt novemberben.
   
A részvényalapoknál 3,2 milliárd forintos tőkebeáramlás volt, ráadásul az árfolyamok emelkedése miatt a hozamok kedvezően alakultak, így vagyonuk 4,4 százalékkal emelkedni tudott, és november végén 447,7 milliárd forintot tett ki.
   
A tőkevédett alapoknál 13 milliárd forint volt a tőkekivonás, ami öt lejárt alap számlájára írható. Bár esetükben is volt némi hozam, nem tudta látványosan csökkenteni a tőkekiáramlás hatását, így a vagyon 9,8 százalékkal, 114 milliárd forintra csökkent.
   
Az abszolút hozamú alapok esetében novemberben másfél éves trend tört meg. Már októberben is érezhető volt a változás, mert a korábbi jelentősebb tőkekivonásokkal szemben már csak 140 millió forint áramlott ki. Novemberben pedig közel 4 milliárdnyi friss tőke érkezett, és a hozamok is pozitívan alakultak, mindennek eredményeként vagyonuk 1,7 százalékkal gyarapodott, és november végén 860,5 milliárd forint lett.
   
A származtatott alapoknál közel 5 milliárd forintos visszaváltás volt, ami tulajdonképpen egy megszűnt alapnak volt köszönhető. A hozamok sokat ledolgoztak a tőkekiáramlásból, de teljesen ellensúlyozni nem tudták, így vagyonuk 0,8 százalékkal, 151,3 milliárd forintra mérséklődött.
   
Az árupiaci alapoknál mintegy 0,9 milliárdos tőkebeáramlást lehetett látni novemberben, és bár a hozamok elmaradtak, így is 0,9 százalékos vagyonnövekedés volt, ennek köszönhetően november végén 53,5 milliárd forint volt az alapokban.
   
Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapoknál az elmúlt hónapban kisebb tőkebeáramlás volt. A hozamok tovább segítették a növekedést, így vagyonuk 2,4 százalékkal, 533,4 milliárd forintra hízott.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás: