Nyáron olcsóbb az arany: mítosz vagy valóság?

A nemesfém-kereskedők világszerte a nyári hónapokban, leginkább júniusban és júliusban igyekeznek feltölteni készleteiket, mert úgy tartják, hogy ebben az időszakban a legolcsóbb az arany. A Conclude Befektetési Zrt. szakértője az elmúlt bő évtized árfolyam-adatai alapján utánajárt, hogy a világgazdaság aktuális fejleményeinek hatásától megtisztított átlagos havi árváltozás alátámasztja-e ezt a történelmi tapasztalatot. Juhász Gergely szerint az eredmények alapján nem véletlen, hogy a világ aranykereskedői éppen ezekre a hónapokra, a legnagyobb szezonális felfutás előtti időszakra időzítik vásárlásaikat.

Az arany árfolyamára jelentős hatással van az általános kereslet nagysága, amit nem ritkán a gazdasági helyzet befolyásol. Ezen túl, azonban, az arany ára erős szezonalitást mutat az év során, mely mögött leginkább kulturális okok állnak. „Mivel a nemesfémbányák kapacitása az év során egyenletes, a kereslet kiugrási pontjai hónapról-hónapra jól kimutatható áremelkedést és áresést okoznak az arany árában” – világít rá Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója. „Ezeket a trendeket közelebbről megvizsgálva a befektető kihasználhatja a szezonális hatást, és akkor vásárolhat fizikai aranyat, amikor az ár a sokéves tapasztalatok alapján a legkedvezőbb.”

 

Az aranyat elsősorban az ékszerkészítésben használják fel. Az indiai és a kínai ékszerpiac adják a világ aranykeresletének mintegy 55-60 százalékát, így egyértelmű, hogy együtt, ez a két piac szinte minden más tényezőtől függetlenül is jelentős hatással van az arany világpiaci árára, melyet a nagy ünnepekhez kapcsolódó aranyigény alakulása tart mozgásban. Az egyik legjelentősebb ünnep, amely markánsan kimutatható az arany emelkedő árában, a kínai holdújév januárban vagy februárban; a másik az indiai esküvői szezon, amely ősszel, a monszun után kezdődik. Ide tartozik még a nyugati világban a karácsony is, bár akkora keresletet nem támaszt világszinten, mint az ázsiai ünnepek.

 

Vannak azonban olyan időszakok is, melyek negatív előjellel befolyásolják az arany árát. „A monszun előtti tavaszi időszakban a földművesek aranytartalékaik egy részét felszabadítják, növelve a piaci kínálatot” – mutat rá a Conclude szakértője. – „Ugyanilyen piaci hatással járnak a nyári hónapok, amikor nincs olyan jelentős alkalom, ami a keresletet élénkítené, miközben a bányákból érkező kitermelt arany mennyisége érdemben nem csökken.”

 

Az elmúlt évek havi átlagos árfolyamainak vizsgálata megmutatja, hogy az egyes hónapokban az előző hónaphoz képest hány százalékkal változott az arany ára, kiszűrve az éves áremelkedés mértékét, az aktuális világgazdasági hatásokat. „Az eredmények világosan bemutatják a stabil, trendszerű, sokéves nyári árcsökkenést, majd a nyár végi kereskedői készletfeltöltés és az ázsiai ünnepek hatását az árfolyamra” – összegzi az elemzés eredményét Juhász Gergely. – „Az októberi zuhanás érdekessége, hogy hátterében egyetlen esemény áll, a 2008-as Lehmann-csőd, amely egy 21,38 százalékos árfolyamcsökkenéssel a jelenlegi válság kezdetét jelezte. Ha ezt az egyszeri értéket egy tízéves októberi átlagértékkel helyettesítenénk, októberre mindössze 0,17 százalékos árcsökkenést kapnánk.” A szakértő szerint az „olcsó” nyári arany mítosza mindezek alapján valóságnak bizonyult; a fizikaiarany-befektetésekhez a legjobb beszállási pont a történelmi adatsorok alapján a nyár volt, és ez idén sincs másképpen.

Több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézete (AKI) több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 01. 16. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama péntek reggelre

Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest péntek reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 16. 08:00
Megosztás:

Az MBH Bankot ismét a legjobb munkáltató minősítéssel díjazták

Az MBH Bank ismét megkapta a rangos Top Employer minősítést, amelyet a nemzetközi Top Employers Institute ítél oda a kiemelkedő munkáltatói gyakorlatokat folytató szervezetek számára. A hitelintézet a hazai pénzügyi szektorban idén is a legjobb eredményt érte el, míg a Magyarországon auditált valamennyi vállalat között a 2. legmagasabb összpontszámmal végzett - közölte a bank az MTI-vel csütörtökön.
2026. 01. 16. 07:30
Megosztás:

Jelentős bírságot szabott ki a Médiatanács a klasszifikációs rendelkezések megsértéséért

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának határozata értelmében több mint 11 millió forint bírságot kell fizetnie a Rádió 1-nek azért, mert a „Balázsék” egyik adása megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket. A testület emellett újabb eljárást indított a műsorszám további két adásában elhangzottak miatt.
2026. 01. 16. 07:00
Megosztás:

Stratégiai szövetséget kötött a Market és a BME

Hosszú távú, stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Magyarország piacvezető építőipari vállalata, a Market Építő Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME). A partnerség célja az építőipari ökoszisztéma közös fejlesztése, a digitális és fenntarthatósági kompetenciák erősítése, valamint a mérnöki utánpótlás felkészítése a szektor új típusú kihívásaira. A megállapodást Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója és Dr. Charaf Hassan, a BME rektora írta alá.
2026. 01. 16. 06:30
Megosztás:

Indul az Otthoni Energiatároló Program – ezt érdemes tudni a pályázatról

Február 2-ával hivatalosan is elstartol az Otthoni Energiatároló Program, amelynek pályázati anyagát a mai napon tette közzé Czepek Gábor villamosenergia-tárolási kapacitás bővítéséért felelős kormánybiztos. A Magyar Akkumulátor Szövetség szakmai részvételével kidolgozott program keretében a magyarországi háztartások napelemes rendszerek energiatároló egységeinek finanszírozására igényelhetnek támogatást. A program összesen 100 milliárd forintos keretösszeggel indul el, amelyből háztartásonként 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást lehet kérelmezni.
2026. 01. 16. 06:00
Megosztás:

Átadták a Nemzet Gazdásza címet

Átadták a Nemzet Gazdásza címet csütörtökön az Országházban, az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó vette át az elismerést.
2026. 01. 16. 05:30
Megosztás:

A Toyota Motor Europe rekordmagas értékesítést ért el tavaly

A Toyota Európa (Toyota Motor Europe - TME) történelmi rekordot jelentő több mint 1 229 000 új autó értékesítésével zárta a 2025-ös naptári évet - tájékoztatta az MTI-t a japán autógyártó vállalat.
2026. 01. 16. 05:00
Megosztás:

A január a legnehezebb hónap pénzügyileg a családoknak: sokan maradnak mínuszban a számlájukkal

Pénzügyi szempontból rendszerint a január a legnehezebb hónap a családoknak, hiszen karácsony előtt sokan kiköltekeznek, ráadásul a januári családtámogatási ellátások is már decemberben megérkeznek. Különösen nehéz az év első hónapja azoknak, akik áruhitet vagy személyi kölcsönt igényeltek decemberben, ezek első törlesztőrészleteit ugyanis rendszerint ugyancsak januárban vonja le a bank.
2026. 01. 16. 04:30
Megosztás:

A ciprusi soros elnökség kihívásai a következő hétéves uniós költségvetés kapcsán

Az Európai Unió következő, 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretének (MFF) előkészítése már most élesebb politikai vitákat vált ki, mint a korábbi költségvetési ciklusok. A dán soros elnökség költségvetési munkája feszültségekkel és nyitott konfliktusokkal zárult, a tárgyalások pedig most egy még nehezebb szakaszba lépnek, ahogy Ciprus átveszi az EU Tanácsának vezetését.
2026. 01. 16. 04:00
Megosztás:

Megjelent az új transzferár-rendelet

A transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új NGM rendelet több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit. A Forvis Mazars szakértői szerint bár az új szabályozás több területen egyszerűsítést hoz, egyes előírások részletesebbé és szigorúbbá válnak, ezért az érintett adózóknak érdemes időben felkészülniük ezek alkalmazására. A rendelet 2026. január 23-án lép hatályba.
2026. 01. 16. 03:30
Megosztás:

Jó évet zárt, és még jobbat vár a Mapei

A Mapei Kft. 2025-ben növelte forgalmát: a vállalat teljes árbevétele 15,9 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a belföldi értékesítés 38,3 milliárd forintot tett ki, ami 14,7 százalékos éves növekedésnek felel meg. A vállalat 2026-ra stabilizálódó, mérsékelten bővülő piaci környezetre számít, és a támogatások élénkítő hatásával kalkulál.
2026. 01. 16. 03:00
Megosztás:

A fuvarozók javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására

Egységes javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására a fuvarozói szakmai szervezetek február 15-éig - közölte a NiT Hungary csütörtökön az MTI-vel.
2026. 01. 16. 02:30
Megosztás:

Gulyás Gergely: változik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj kifizetése

A kormány ülésén áttekintette a Bankszövetség jelzése nyomán a 13. és 14. havi nyugdíj kifizetésével összefüggő kérdéseket és a következő változásokat jelentette be Gulyás Gergely.
2026. 01. 16. 02:00
Megosztás:

Kedvező a hó a növények számára

A hó nagyon kedvező, védi a növényeket a fagykártól, és olvadáskor a nedvesség lassan a talajba szivárog - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 01. 16. 01:30
Megosztás:

Bajba kerültek a nyugdíjasok a hitelfelvételkor Magyarországon

A nyugdíjasok egyre nehezebb helyzetbe kerülhetnek a hitelpiacon: a banki minimumjövedelmi elvárások folyamatos emelkedése különösen érzékenyen érinti azokat a társadalmi csoportokat, amelyeknek a bevétele eleve alacsony, és nem követi a minimálbér növekedésének ütemét. Ebbe a körbe tartoznak a nyugdíjasok is, akik számára a hitelfelvétel feltételei az elmúlt években fokozatosan szigorodtak - értékelte a helyzetet elemzésében a Bank360.
2026. 01. 16. 01:00
Megosztás:

Mínuszba csúszott a bankszámlád egyenlege januárban? Ne bánkódj!

A január pénzügyileg a legmegterhelőbb időszak a családok számára: sokan mínuszba csúsznak a bankszámlán.
2026. 01. 16. 00:30
Megosztás:

A szabadidőpiac csendes átrendeződése a városi esték újra megtelnek élettel

A hazai szabadidő-gazdaság az elmúlt időszakban látványosan sokszínűbb lett: a városi programok, a vendéglátás és a különféle élményközpontok kínálata egyszerre próbál alkalmazkodni a változó fogyasztói szokásokhoz és a megélhetési költségek mellett is megmaradó kikapcsolódási igényhez.
2026. 01. 15. 23:56
Megosztás:

Új korszakot nyit a Solana-alapú digitális vagyonkezelés

A digitális eszközök világa egy újabb mérföldkőhöz érkezett: a Solana blokklánc köré épülő digitális vagyonkezelési modellek (DAT – Digital Asset Treasuries) új lehetőségeket kínálnak a befektetők számára. Míg a kriptopiacokon továbbra is erőteljes a szkepticizmus, különösen a tőkeáttétel és az elhúzódó medvepiacok kapcsán, a Solanára épülő DAT-stratégiák mögött álló szakemberek szerint ezek az aggodalmak gyakran félreértésekből fakadnak.
2026. 01. 15. 23:30
Megosztás:

A SUI ára elérte az 1,80 dollárt, de nem tudja felvenni a versenyt a Digitap ($TAP) offshore banki hasznosságával: Melyik a legjobb kriptovaluta 2026-ban?

A SUI árfolyama az elmúlt hét során nagyrészt oldalazott. Január elején rövid időre elérte az 1,80 dolláros szintet, ám a token azóta sem tudott lendületet venni, és továbbra is ezen a szűk ársávon belül rekedt. Nincs kitörés, nincs erős folytatás – csak oldalazó mozgás. A kereskedők számára az ilyen árviselkedés kiábrándító lehet, különösen egy olyan piacon, ahol a tőke már eleve óvatos.
2026. 01. 15. 23:00
Megosztás: