Nyolc megye tíz településén van érvényben korlátozás fertőző lóbetegség miatt

Az ország nyolc megyéjének tíz településén kellett forgalmi korlátozást elrendelnie a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih), hogy megakadályozza a lovakra veszélyes úgynevezett fertőző kevésvérűség (FKV) terjedését - közölte a Nébih az MTI érdeklődésére kedden.

A korlátozásban érintett települések listája elérhető a Nébih honlapján. A hvg.hu oldalon kedden megjelent cikk szerint újabb lovakat kell elaltatni egy rendkívül fertőző betegség miatt, az ország több pontján pedig további állatok vannak karanténban, míg eldől, le kell-e ölni őket is. A lótulajdonosok rettegnek, egy járvány beláthatatlan gazdasági károkat okozna, és tönkrevágná a magyar lótenyésztés hírnevét - írták.

 

A Nébih az MTI-vel közölte: március 9-én a Nébih állategészségügyi igazgatósága fertőző kevésvérűséget állapított meg egy Veszprém megyéből származó beteg lóban. Ezt követően a hatóság azonnal megtette a szükséges lépéseket: 3 állatot az Üllői Nagyállatklinika érintett istállójában, 5 lovat a származási helyén a betegség megerősítésétől számított 90 napra karanténba helyeztek, mint ahogy a beteg ló származási helyén, Veszprém megyében lévő állatot is.

 

Az üllői klinikán karanténban tartott 3 ló közül kettőnél a fertőzést megerősítették, a harmadik eredménye továbbra is negatív - közölték. Az Üllői Nagyállatklinika szomszédos istállóiban tartott, valamint az innen hazavitt állatoktól vett kontroll vérminták eredménye negatív. A hatóság megvizsgálta a klinika szomszédságában lévő "Dóra-majorban" tartott lovakat is, ezeknek az állatoknak a vizsgálata minden esetben negatív. A maximális biztonságra törekedve az üllői eset miatt a hatóság további 30 nappal meghosszabbította a karanténban tartott állat megfigyelését.

 

A Nébih közölte, hogy az elmúlt 2 hónapban a lovak kötelező fertőző kevésvérűség és takonykór ellenőrző vizsgálatra beküldött minták száma jelentősen nőtt, a vizsgálatok további 4 fertőzöttségre gyanús pozitív mintát jeleztek. Ezenz állatok forgalmát is korlátozzák, amíg a betegséget a további vizsgálatok megerősítik vagy kizárják. A közlemény kiemeli: az elrendelt és megfelelően betartott karantén, valamint az előírt állategészségügyi szabályok betartása a további terjedést megakadályozza.

 

A biztosan fertőzött lovak esetében - többszörös visszaellenőrzéssel alátámasztott esetekben - a jogszabály az állatok elaltatását írja elő, épp a többi ló egészségének és az ország állategészségügyi státuszának megőrzése érdekében. Az intézkedés a tulajdonos állami kártalanítása mellett történik. A közlemény emlékeztet: Magyarországon 1965 és 2010 között a szigorú járványvédelmi intézkedéseknek köszönhetően nem jelentkezett a fertőzés. 2012-ben 8, 2013-ban 6, 2014-ben 7 esetet diagnosztizáltak. A szomszédos Romániában a betegség széles körben elterjedt.

 

A veszélyeztetettebb területekre szervezett lovas túrák, a kétes egészségügyi státuszú illegálisan, papírok és karanténozás nélkül behozott lovak veszélyeztetik Magyarország kedvező járványügyi státuszát és lovaink biztonságát. A lovak fertőző kevésvérűségét (FKV), köznapi nevén fertőző vérszegénységet vagy ló-AIDS-et egy retrovírus okozza, amely az egypatásokat betegíti meg (ló, szamár, öszvér, zebra). A betegség világszerte előfordul, emberre nem veszélyes.

 

A betegség terjesztésében vérszívó ízeltlábúak (böglyök, szúró legyek, szúnyogok, kullancsok) is szerepet játszanak. Magyarországon az FKV bejelentési kötelezettség alá tartozik: minden állattartó köteles jelezni a szolgáltató vagy a hatósági állatorvos felé, ha lován a betegség tüneteit észleli. Emellett az állattartók kötelesek 3 évente gondoskodni szűrővizsgálatok elvégeztetéséről, függetlenül a lovak egészségi állapotától.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: