Obama engedélyezte a célzott légicsapásokat az amerikaiak védelmében

Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy Irakban engedélyezte az iszlamista szélsőségesek elleni légicsapásokat az amerikai alkalmazottak - a katonák és a diplomaták - védelmében és azt, hogy a jazidi vallási kisebbség elleni népirtás megakadályozása érdekében humanitárius segítségnyújtást rendelt el.

Az elnök a Fehér Házból helyi idő szerint csütörtök késő este élőben közvetített beszédében arról nem tett említést, hogy ilyen katonai akció már lezajlott volna. Mint mondta, felhatalmazta az amerikai haderőt arra, hogy célzott csapásokat mérjen a dzsihádista militánsokra, ha azok az iraki kurdok fővárosa, Erbil felé nyomulnak - itt sajtójelentések szerint 40 amerikai tanácsadó segíti a védőket -, vagy ha bárhol az országban amerikaiakat fenyegetnek.

 

"Éberek kívánunk lenni és cselekedni, ha ezek a terroristák bárhol Irakban az alkalmazottjainkat vagy létesítményeinket fenyegetik, beleértve az erbili konzulátusunkat és a bagdadi nagykövetségünket" - mondta. Az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges szunnita fegyveresei a hétvégén súlyos vereséget mértek a kurd erőkre, és mintegy félórányi autóútra közelítették meg Erbilt.

 

Több tízezernyi jazidi hívő a Szindzsár környéki hegyekbe menekült. A légicsapások az Egyesült Államok első katonai műveletei lesznek Irakban azóta, hogy 2011 végén, nyolcévi háborúskodás után kivonta onnan a csapatait. Hetekkel ezelőtt Obama több száz katonai tanácsadót küldött Irakba és megerősítette az amerikai diplomáciai képviseletek védelmét. Csütörtöki televíziós beszédében az elnök egyúttal azt is leszögezte, hogy nem fog ismét amerikai harci alakulatokat küldeni Irakba és nem hagyja, hogy az Egyesült Államokat újabb háborúba rángassák bele.

 

"Még ha támogatjuk is az irakiakat a terroristák ellen folytatott harcban, amerikai csapatok nem térnek vissza Irakba harcolni" - szögezte le. Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy 72 kötegnyi élelmiszert és vizet dobtak le ejtőernyőn az iszlamisták elől menekülő irakiaknak. Joe Biden amerikai alelnök csütörtökön telefonos megbeszélést folytatott Maszúd Barzani iraki kurd elnökkel Erbil védelméről, valamint a jezidi menekültek helyzetéről.

 

A Fehér Ház közleménye szerint Biden tolmácsolta Obama felajánlását a fenyegetett vallási kisebbség humanitárius segélyezésével kapcsolatban, és megerősítette az elnök az iránti elkötelezettségét, hogy minden szükséges lépést megtegyen az Erbilben található amerikaiak védelmében, beleértve a légicsapásokat is. Egy, a neve elhallgatását kérő amerikai illetékes közölte, hogy az Egyesült Államok katonai támogatást nyújt az iraki kurdoknak. John Kerry amerikai külügyminiszter is közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy az Egyesült Államok cselekvően és vezető szerepben lép fel az IÁ jelentette fenyegetéssel szemben és hogy "a világ nem nézheti tétlenül ártatlanok halálát".

 

Kerry szerint Washington egyeztetni fog regionális szövetségeseivel és a nemzetközi közösséggel, hogy segítsen Iraknak szembeszállni az IÁ brutális ideológiájával, amely "súlyos fenyegetést jelnet Irakra, a térségre és az Egyesült Államokra nézve". Sürgette, hogy az IÁ tartós megfékezése érdekében "Irak valódi vezető" fogjanak össze és olyan gyorsan, ahogyan azt alkotmány által lehetővé teszi, alakítsanak meg egy befogadó kormányt és válasszanak miniszterelnököt.


Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: