Obama nem engedélyezte Szíria bombázását
2015. 12. 18. 22:35
Chuck Hagel volt amerikai védelmi miniszter szerint Obama elnök 2013-ban nem engedélyezte, hogy Szíriát bombázzák. Hagel a Foreign Policy című folyóiratnak adott terjedelmes interjújában beszélt erről.
A vietnami veteránból lett politikus a pénteken megjelent interjúban arról is beszélt, hogy ő 2013-ban, védelmi miniszterként engedélyezte azokat a terveket, melyek szerint Tomahawk típusú cirkálórakétákkal támadták volna Damaszkuszt, miután arról érkeztek jelentések, hogy a szíriai elnök vegyi fegyvereket vetett be. Hagel szerint Obama először egyetértett a katonai akcióval, ám később közölte vele: álljon el a bombázás tervétől, az amerikai kormányzat ugyanis nem akar katonai akcióban részt venni. A volt védelmi miniszter megítélése szerint az elnök döntése jelentős csapás volt az amerikai politika hitelére. "Hogy ez jó döntés volt-e vagy rossz, majd a történelem eldönti - fogalmazott Hagel -, de nekem fikarcnyi kétségem sincs afelől, hogy a döntés aláásta az elnök szavahihetőségét."
Hagel panaszkodott arról is, hogy a kormányzat szíriai politikájáról túlságosan is hosszas egyeztetések, több óráig tartó megbeszélések folytak, és ezek "nem voltak termékenyek".
Az interjút Chuck Hagel egy évvel a Pentagonból történt távozása után adta, mint most kiderül, még mindig foglalkoztatják őt távozásának körülményei. A Foreign Policy munkatársának egyenesen azt mondta: a Fehér Ház megpróbálta őt "tönkretenni" még a távozása után is.
Hagel 2014. novemberében mondott le tisztségéről. A miniszter és az elnök sajtóértesülések szerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni, Szíriában történő katonai fellépés, valamint az Ukrajnával kapcsolatban követendő irányvonal kérdésein különbözött össze. (MTI)
Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban
Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
Trump és Biden is hibázott?
Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét
Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét
Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után
A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak
Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát
A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban
A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.