Orbán - katasztrofális döntés lenne kilépni az Európai Unióból

Orbán Viktor szerint ha nincs a januári békemenet, könnyen lehet, hogy már nem ő a miniszterelnök, kormánya nem élte volna túl a támadásokat. A kormányfő az Egy a haza - Békemenet 2012 című, csütörtökön bemutatott kötetben olvasható interjúban arról is beszélt, hogy - bár érzelmileg érthető felvetés - katasztrofális döntés lenne kilépni az Európai Unióból.

Orbán Viktor azt mondta: valóban volt a tavalyi év végén Magyarországgal szemben egy olyan támadás, amelytől bizonyos erők azt remélhették, hogy "politikai változást kényszerít ki Magyarországon, beleértve ennek személyi konzekvenciáit is". Ha nincs a békemenet, ha nem állt volna sorompóba néhány százezer magyar, hogy világossá tegye, ragaszkodik ahhoz, hogy demokratikusan dőljenek el az ország dolgai, "akkor lehet, hogy valóban nem éltük volna túl ezt az időszakot. (...) Ha a hagyományos diplomáciai szkander erőszabályai érvényesültek volna, és a közönség nem szállt volna be a mérkőzésbe az egyik fél oldalán, akkor könnyen lehet, hogy ezt az interjút tényleg egy másik miniszterelnöknek kellett volna adnia" - fejtette ki.
    

A kormányfő az interjúban nem összeesküvésnek, hanem koordinált akciónak nevezi az említett támadásokat, amelyeket szerinte a kormány által okozott érdeksérelmek szültek. "Hogy ez be fog következni, abban biztos voltam. (...) Nagyon sok érdek sérült ugyanis. (...) Leállítottuk a garantált piacokra rátelepedett külföldi vállalatok pénzszivattyúit, és emiatt e cégek tulajdonosainak, továbbá az európai bürokratáknak, spekulánsoknak és sok mindenkinek az érdeke sérült" - nyilatkozta. A miniszterelnök szerint a kormányzatnak és az ő manőverezési teljesítményének is szerepe volt abban, hogy a támadások ennek ellenére nem egy hónap, hanem csak másfél év után "álltak össze koordinált akciókká". Ugyanakkor biztató fejleménynek ítélte, hogy az Európai Néppárt küzdött Magyarországért, "kiállt mellettünk, megvédett bennünket", bár európai parlamenti többség hiányában nem tudta megakadályozni az akciókat.
    

Az interjút készítő Bayer Zsolt újságíró felvetésére - amely szerint Róna Péter közgazdász egy interjúban azt mondta, "december végén, január elején Merkelék eldöntötték, hogy Orbánt le fogják váltani" - úgy válaszolt: "a német kormányokat kihagynám ebből", Németország ugyanis nem azonos a német újságokkal, újságírókkal. "Németországnak nem érdeke, hogy Magyarországon instabilitás és a demokratikus ügyintézéstől eltérő állapot jöjjön létre. Nem kell neki sem 2006-os utcai zavargás, sem Békemenet. (...) Ezért a németek szerintem nem fognak beleavatkozni abba, hogy mi történik Magyarországon, egészen addig, amíg Európa gazdasági újjáépítésének stratégiáját Magyarország nem ellenzi. Nekünk pedig eszünk ágában sincs ellenezni" - fogalmazott.
    

Véleményét azzal indokolta, hogy az európai gazdasági növekedés súlypontja keletre tolódik, a klasszikus nagy gazdaságok közül az egyetlen, versenyképesség szempontjából garantáltan sikeres ország Németország, Magyarország pedig a dél-német ipar vonzáskörzetébe tartozik. A kormányfő annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy "a globalizációnak vége", és azt a regionalizáció váltja fel, Európában pedig erősödni fognak a közösségi identitások. "Szerintem nemzeti reneszánsz lesz" - fejtette ki, hozzáfűzve, veszélyesnek tartaná, ha ez nem keresztény alapon jönne létre, ugyanis az európai nyugati civilizációban egyedül a kereszténység képes a nemzeti identitásokban rejlő konfliktuslehetőségeket tompítani, sőt előnyt kovácsolni belőlük. "A kereszténység nélküli nemzeti reneszánsz Európában a harmadik birodalom meg Sztálin felé mutat. A nemzeti reneszánsz istentelen alapon borzalmas pusztítást hozhat a keresztény civilizációra" - mondta.
    

A belpolitikára áttérve Orbán Viktor arról beszélt, hogy a kormányerőktől jobbra nincs "szilárd struktúrájú" politikai szereplő, a Jobbik mögött például ott van a betyársereg, "és további ilyen amorf alakzatok". "Csoportok vannak, amelyek konglomerátumokat alkotnak, és ha kívülről nem segítik őket politikai hatalomhoz, akkor nem is fognak döntő befolyást gyakorolni az ország életére, mert hiányzik a kormányzóképességük és az ország békéjének és stabilitásának fenntartásához szükséges képességük" - mondta. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy Magyarországnak nem szabad kilépnie az Európai Unióból. Szerinte ez - bár érzelmileg érthető felvetés - katasztrofális döntés lenne, már csak azért is, mert az életszínvonal a felére csökkenne, az államadósság pedig drasztikusan megemelkedne. Ugyanakkor Európát meg kell változtatni, mert rossz irányba halad. De csak akkor fog megváltozni, "ha valaki elkezdi" - magyarázta.
    

A miniszterelnök szerint azonban azt is számításba kell venni, hogy Magyarország nem áll jól gazdaságilag, ezért nem kezdhet prófétálni az EU megreformálásáról, ehhez előbb gazdasági sikerekre van szükség itthon. Orbán Viktor kitért arra is, hogy Közép-Európában minden sikeres és felzárkózó ország az egykulcsos adónak köszönheti a sikereit. Azt mondta, semmi sem ösztönöz jobban a munkára, mint az arányos adórendszer. A kormányfő - elismerve, hogy ez jelenleg nem lehetséges - legszívesebben semmilyen adót nem szedne a munkabér után, de magas adókulccsal adóztatná a fogyasztást, növelve a forgalmi adókat.
    

A miniszterelnök szerint az ország jövője azon áll vagy bukik, hogy a Magyarországon most 56 százalékos aktivitási ráta felmegy-e a 66 százalékos európai átlagra, illetve a 76 százalékos amerikai szintre. "Ezért is dolgozom egy olyan adórendszeren, továbbá egy olyan nyugdíjrendszeren, illetve közmunkarendszeren, amellyel elérhetjük, hogy 100 aktív korú emberből 76 dolgozni fog" - jelentette ki Orbán Viktor. (MTI)


Banki összefogás a euró stabilcoinért: engedélyt kapott a Qivalis

Újabb fontos lépést tett az indulás felé a 37 európai bank által támogatott Qivalis: a társaság megkapta a holland jegybank elektronikus pénzkibocsátói engedélyét. Az euróalapú stabilcoin kibocsátása a következő hónapokban kezdődhet meg, de a tényleges rajthoz még teljesíteni kell az uniós MiCA-rendelet alkalmazandó követelményeit, és közzé kell tenni a projekt fehér könyvét.
2026. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás: